Vilma
-8 °C
3 °C

Lemondott a Mafilm-vezér

2001.04.09. 22:25
A Mafilm Rt. hétfői igazgatósági ülésén bejelentette lemondását a társaság vezérigazgatója, Sipos Kornél. A cégvezetés tudomásul vette a döntést azzal, hogy a vezérigazgató szakmai munkájával teljes mértékben elégedett, ám tiszteletben tartja lépését. Sipos azt követően távozik, hogy egy hónappal korábban megvált a valaha forgatott legdrágább magyar film, a Hídember produceri feladataitól. A filmet egymilliárd forinttal támogató kultusztárca vezetése akkor megértette a Mafilm-vezér indokait, ám hamarosan felreppent, Siposnak távoznia kell a filmgyár éléről is.
Miután megvált az 1,8 milliárd forintos költségvetéssel készülő Hídember produceri megbízatásától, a Mafilm Rt. éléről is távozik Sipos Kornél. A cég vezérigazgatója az igazgatóság hétfői ülésén jelentette be döntését - adta hírül az MTI, a testület közleményére hivatkozva. A hírügynökségnek nem sikerült elérnie a távozó cégvezetőt. A közlemény tudatja, hogy az igazgatóság tudomásul vette a döntést, azzal, hogy a vezérigazgató szakmai munkájával teljes mértékben elégedett.

Káel a lehetséges utódok között

Sipos, korábbi közlésével ellentétben nem kedden, hanem szerdán válaszol a személyét érintő kérdésekre. Filmes körökben már tudni vélik az új igazgatójelölt személyét is: felmerült Kézdi-Kovács Zsolt filmrendező, Kálomista Gábor producer, Bereczki Csaba Mokép-igazgató és a miniszterelnök külföldi útjait forgató Káel Csaba neve is.

A tanácskozáson a Mafilm Rt. meghallgatta és elfogadta a vezérigazgató beszámolóját a társaság elmúlt évi működéséről és jelenlegi helyzetéről. Az igazgatóság - az ÁPV Rt. kérésére - április 25-ére összehívta a társaság rendkívüli közgyűlését. A közlemény szerint a napirendi pontok között szerepel a vezérigazgató visszahívása, új vezérigazgató választása, az igazgatósági tagok visszahívása és új tagok választása, valamint az alapító okirat módosítása és új ponttal történő kiegészítése.

Várhegyi megértette az indokokat

Sipos Kornél március 11-én mondott le a Hídember produceri feladatainak ellátásáról, döntését akkor a NKÖM politikai államtitkárával, Várhegyi Attilával és a film rendezőjével, Bereményi Gézával egyetértésben hozta meg döntését. Az MTI úgy értesült, hogy a vezető producer azért vált feladatától, mivel úgy gondolta: az alkotóknak, immár bizalmi alapon együttműködve, minden energiájukkal a film minél zökkenőmentesebb lebonyolítására és annak sikeres befejezésére kell koncentrálniuk.

Várhegyi akkor egyetértett a Sipos levelében foglaltakkal, miszerint olyan időszakba lépett a film előkészítése, amely már a nap 24 órájában teljes embert igényel a munkák felügyeletéhez, irányításához. Hamarosan megjelentek azok az értesülések, hogy Sipost leváltják a Mafilm éléről, ám sem a cég felügyeleti jogát 76 százalékban gyakorló ÁPV Rt., sem az NKÖM nem adott magyarázatot a hírrel kapcsolatban.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.