Olivér
0 °C
4 °C

Panorámás lakások tizedáron, a város legjobb helyein

2008.03.21. 09:25
A képzőművészek segítségére működő alapítvány önkormányzati tulajdonban lévő lakásokat oszt ki az arra érdemeseknek, örökre. A 400 lakást mozgató rendszer hibája, hogy nem tudni, milyen indokok alapján döntenek, a kiutalt ingatlant akkor sem veszik el, ha a nyertes egy ecsetvonást nem húz évek óta. A lakások megjelentek a feketepiacon is.

Bár a Kádár-rendszer gondolkodásmódja és intézményrendszere a hazai viszonyok szerves részei maradtak, még így is meglepő volt annak közvagyon-osztogatáson, átláthatatlanságon és mutyin alapuló zárványnak a felfedezése, amely láttán büszkén biccentene Aczél György is. Egy ismeretlen összetételű zsűri ismeretlen indokok alapján utal ki panorámás, akár 100 négyzetméter feletti műteremlakásokat képzőművészeknek, ráadásul örökre. Cserébe a szerencséseknek semmilyen kötelezettségük nincs, viszont a lakásokat sokan illegálisan piacra dobják, amelyek így már a sokadik tulajdonosuknál vannak.

Képünk illusztráció

A Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány (MAK) működtette program alapvetésével egyébként nehezen lehetne vitatkozni. Az alap műteremlakáshoz juttatja a pénzben jellemzően nem dúskáló, de a képzőművészetben jelentős eredményeket elérő alkotókat. A valóság ezzel szemben az, hogy a hetvenes években kialakított ügymenet eredményeképpen a nagy ablakokkal ellátott, tágas lakásokban jórészt ismeretlen művészek nem dolgoznak. Persze tudunk olyan neves, rendszeresen kiállító alkotókról is, akik alapítványi lakásban tevékenykednek, de itt nyilvánvalóan a rendszer hibájáról van szó. Mindez érthetővé válik, ha megismerjük a részleteket.

Örökpanoráma

A MAK 400, önkormányzati tulajdonú lakás bérlőkijelölési jogával rendelkezik. Azaz a jellemzően felső emeleteken elhelyezkedő, gyakran kétszintes, nagy ablakos lakásokra az alapítvány pályázatot ír ki, és a jelentkező MAK-tagok közül kiválasztja a nyertest.

A nyertes szó szerint értendő, a bérlői jog ugyanis határozatlan időre, tehát örökre szól. A képzőművész mindezért csak az önkormányzatnak fizet havi bérleti díjat: szociális helyzetétől függően 2-400 forintot négyzetméterenként, tudtuk meg az alapítvány illetékesétől. Egy száz négyzetméteres, kétszintes, cirkófűtéses lakásért 44 ezer forintot, tehát a piaci ár kevesebb mint felét fizette az egyik műteremlakás tulajdonosa, derítettük ki később. A nyomozásról azonban később, még maradjunk az alapoknál.

Az irigylésre méltó lehetőségért cserébe a művészeknek ráadásul nem szükséges nehéz szobrokkal, festékszagú vásznakkal, vagy publikációk halmaival zargatniuk az alap elfoglalt munkatársait. Semmivel nem kell bizonyítaniuk, hogy joggal érdemelték ki a tágas műtermeket. "Aki egyszer megnyerte, azt nem ellenőrizzük többet" - mondta érdeklődésünkre az alapítvány illetékese, Reich Éva.

A referens olyanról sem tud, hogy az aktív képzőművészek számához képest elenyésző mennyiségű lakások közül egyet is visszavettek volna.

A nyereményjelleget a bírálati rendszer is erősíti. A pályázathoz ugyanis nem kell részletes munkatervet csatolni, kiállítástervekkel, projektekkel, konkrét célokkal. Az iroda általános munkatervet kér csak, néhány mondatban. Ha ez nem lenne elég a gyanúhoz, miszerint a döntést az ismerettségek és a zsűri tagjaival ápolt jó viszony alapján hozzák meg, akkor megemlítjük: a bírálat szempontjai sem ismertek. Reich Éva elmondta ugyan, hogy a "szakmai munkásság és a szociális helyzet" alapján döntenek. De hogy mit értékelnek a szakmai munka alatt, nem derült ki. Vajon a kiállítások száma, a külföldi meghívások, a publikációk vagy a díjak nyomnak többet a latban? - igyekeztünk konkrétumokra terelni a szót, hiába.

Cikkünk megjelenését követően, két nappal korábbi megkeresésünk után hívott vissza minket a műterembizottság vezetője, Chochol Károly, aki elmondta: azért nem kérnek részletes terveket a jelentkezőktől, mert a bizottság tagjai "nem akkor ismerik meg a jelentkezőket, hanem már régóta nyomon követik a munkásságukat." A helyes döntést segíti, hogy mint Chochol megemlítette: "még azt is prognosztizálni tudjuk, milyen lesz a művészek jövője."

Az elnök állította, hogy nem csak a közegbe jól beágyazott művészek kapnak műtermet, hanem fiatalok is. Mi azonban csak egyetlen, 30 körüli szobrásznak megítélt műteremről tudunk, de a döntést aztán visszavonták, és végül másnak ítélték oda az ingatlant.

Chochol szerint a nyertesek későbbi munkásságát pedig nem kell vizsgálni, ahogy a "Kossuth-díjasoktól sem veszik el a díjat a későbbiek függvényében. A műtermeket a szakma elismeréseként kell értelmezni" - foglalta össze a helyzetet, miszerint a műtermet a MAK valóban nem az alkotás helyeként, hanem értékes díjként értelmezi.

Mutyimódszerek

Az informális csatornák fontosságát erősítette meg egyébként, hogy a MAK nem teszi közzé sem honlapján, sem értesítőjében a bírálóbizottság tagjainak névsorát, és nem ismerhetőek meg hivatalosan a nyertesek sem.

Mindezen egyébként nem lepődtünk meg. Ekkorra már beszéltünk olyan nyertesekkel, akik egybehangzóan állították: ha nincsenek kapcsolataink, esélytelenek vagyunk a pályázaton. Mégsincs minden veszve, a szcénában ugyanis nyílt titok, hogy sokan hajlandóak bizonyos összegért átadni lakásukat.

Az irodán elmondták, önkormányzati műteremlakást hivatalosan nem vásárolhatjuk meg a pályázat nyertesétől. Elvileg ők nem is tudnak ilyen visszaélésekről. Ugyanakkor a folyosói hirdetőtáblán több olyan hirdetést is találtunk, amelyek "szolgálati műtermet" kínáltak.

A számokat tárcsázva kiderült, több útja is van, hogy pályázat nélkül szerezhessünk nagy, panorámás lakásokat. Havi díjért kibérelhetjük a nyertestől. Tíz-húsz millió közti összegért megkaphatjuk, szintén örökre, miközben az a pályázaton győztes nevén marad. Ilyen esetben még az sem szükséges, hogy ceruzával képesek legyünk egyenes vonalat húzni, vagy axonometrikusan ábrázolni egy kockát.

Beszéltünk a kreatívabb műteremtulajdonosokkal is. Módszerük szerint nyilatkozatot írunk a MAK-nak, hogy hajlandóak vagyunk elhelyezést biztosítani máshol a lakás jogos bérlőjének. Cserébe pedig kérjük a bérleti jog nekünk ítélését. Egy másik, a felek közt maradó szerződésben aztán rögzítjük, mennyit adunk a lehetőségért. Egy 150 négyzetméteres lakás 18 millióba, egy száz négyzetméteres pedig 14-be kerül most a feketepiacon. Mindehhez persze MAK-tagnak kell lenni, és később fizetni kell a bérleti díjat is az önkormányzatnak.

Képünk illusztráció

Az átláthatatlan lakáskiutalási rendszer kipellengérezése ellen szólt egyébként utolsó beszélgetésünk, ahol a lakás idős felajánlója nem tudta megmondani nekünk, mennyi a fűtésköltség, mivel pénz hiányában évek óta nem kapcsolta be a konvektorokat.

Ugyanakkor az is tény, hogy az idős képzőművészek támogatására léteznek tisztább módszerek is, mint az, hogy seftelési lehetőséghez juttatjuk őket. Különösen, hogy abban az esetben nem emelkednének fel olyan mutyikirályok, mint amilyennel egyik, műteremre vadászó képzőművész ismerősünk találkozott: amikor megjegyezte, hogy neki túl nagy a lakás, a bérlő a szomszédba iráirányította, ahol a lánya kínál egy szintén remek, de kisebb ingatlant.

A fejlett világban egyébként nem ismeretlen a műteremlakások kiutalásának rendszere. Igaz, ott nem örökre, hanem meghatározott időre jutnak műteremhez a művészek. A munkájukról, eredményeikről számot kell adniuk. A műtermeket pedig rendszeres időközönként megpályáztatják, így szélesebb réteg jut alkotási lehetőséghez.