Nyilatkozatstop az Operaházban

2006.05.18. 14:00
Két hetes nyilatkozat stopról írt alá jegyzőkönyvet szerdán a Magyar Állami Operaház szűkebb vezetése. Hegyi Árpád Jutocsa főigazgató ellenfele szerint nem visszavonulásról, hanem rövid szünetről van szó a munka érdekében.

Felújította működését az operaházban tavaly megalakult sztrájkbizottság - közölte Rotter Oszkár, a szakszervezet vezetője csütörtökön. Rotter elmondta, "haladéktalanul követelik a tárgyalások megkezdését" Hegyi Árpád Jutocsától, mivel sérelmezik, hogy a munkáltató nem értesítette őket a lehetséges elbocsátásokról.

Tízszázalékos leépítést jelentettek be

Mint ismert, Megyeri László, Hegyi Árpád Jutocsa főigazgató modernizációs programmal kapcsolatos tanácsadója múlt csütörtökön jelentette be, hogy az Operának korábbról komoly adóssága van: mintegy 750 millió forint bértartozás és 500 milliót meghaladó számlatartozás. Munkaügyi perek tucatjai folynak, amelyeket szinte kivétel nélkül a munkavállalók nyernek meg.

Megyeri szerint az intézmény tárca által jóváhagyott közalkalmazotti létszáma most 1008. Pillanatnyilag úgy tűnik: nem valószínű, hogy a létszámleépítés "megúszható" 10 százalék alatt - tette hozzá, jelezve: még nincsenek végleges listák. A tanácsadó elmondta, hogy az elbocsátás költségvonzata 500-600 millió forint körül lesz.

Rácz István a közalkalmazotti tanács elnöke vitatja a Hegyi Árpád Jutocsa által forszírozott előadásszám csökkentésének szükségességét. Szerinte kevesebb vendégművésszel, a közalakalmazott magánénekesek fogalalkoztatásával jelentős megtakarításokat lehetne elérni. "Van olyan mellékszereplő a most bemutatásra kerülő A nürnbergi mesterdalnokok című opera előadásában, aki egy előadás után több fizetést kap, mint hasonló szerepkört éneklő közalkalmazott kollégája nettó havi fizetése" - áll Rácz a Népszavához eljuttatott állásfoglalásában.

Két hetes csend?

Két hetes nyilatkozatstopról írt alá jegyzőkönyvet szerdán a Magyar Állami Operaház szűkebb vezetése - tudta meg a Népszava. Keveházy Gábor balettigazgató szerint a bemutatóra készülő Oparaháznak némi csendre van szüksége a munkához. A balettigazgató, aki korábban azt nyilatkozta, folytani fogja a harcot a nyilvánosság előtt a szerinte alkalmatlan főigazgatóval szemben, állításait továbbra is fenntartja. "Nem visszavonulásról, hanem egy rövid szünetről van szó" - tette hozzá.

Várkonyi Judit, az intézmény megbízott sajtóreferense csütörtökön ismertette az intézmény közleményét, mely szerint "Hegyi Árpád Jutocsa főigazgató úr úgy gondolja, hogy szakmai vitájuk a stabilizációs folyamat során természetes módon, ám előnytelen formában mutatta az Operaház helyzetét". A konszenzus kialakítása, a konfliktusok megoldása után rövidesen tájékoztatják a sajtó képviselőit.

A Népszava információival szemben az Operaház közleménye szerint a szerdai igazgatósági ülésen megkötött megállapodás nem határozza meg, hogy meddig tart a nyilatkozatstop, és arról sem állapodtak meg a felek, hogy mi történik akkor, ha a három vezető közül valamelyik mégis tájékoztatja a közvéleményt a modernizációs tervek körül kialakult aktuális helyzetről.