Nem csitul a balhé az Operában

2006.06.30. 10:31
Száztizenhárom művészt és harminc egyéb alkalmazottat bocsátana el az új vezetőség az Operaházból, a közalkalmazotti tanács azonban maximum 80-100 ember leépítését tartaná elfogadhatónak. A színház tagjai a kinevezett miniszteri biztos után Szikora Jánost, a szolnoki színház igazgatóját látnák szívesen a főigazgatói székben.

"Nevek nincsenek, csak számok" - jelentette ki Rácz István, az operaház Közalkalmazotti Tanácsának elnöke, miután kiderült, 143 ember elbocsátását tervezi a vezetőség, s nyolcvan százalékuk művész.

A miniszteri biztos csak jövő héten tájékoztat

Az elnök a Magyar Hírlapnak kifogásolta, hogy a közalkalmazotti tanács nem tudhatja az érintettek nevét, holott Megyeri László, a modernizációs programért felelős tanácsadó asztalán már konkrét lista van. A Népszava szerint ugyanakkor nem 113-an hanem csak 69-en művészek az elbocsátandók listáján, ebből 45 zenész és 24 magánénekes. Rácz közölte, tudomásul veszik, hogy a karcsúsításra szükség van, de mértékét 80-100 főben határoznák meg.

Az Operaház megbízott fő-zeneigazgatója, Győriványi Ráth György két héttel ezelőtt kijelentette: pletykák továbbterjedésének megakadályozására a csoportos létszámleépítés során, a Kossuth-díjas művészek közül senkit nem kíván elbocsátani, vagy nyugdíjba küldeni. A Magyar Állami Operaház élére nemrég kinevezett miniszteri biztos, Vass Lajos az üggyel kapcsolatban jövő szerdán tart sajtótájékoztatót.

Mint ismert, Hegyi Árpád Jutocsa korábbi főigazgató június 14-én közös megegyezéssel távozott posztjáról, miután minden vezetőségi tag ellene fordult tervezett reformintézkedései miatt. Hiller István oktatási és kulturális miniszter Vass Lajos kinevezésekor közölte, hogy nem "pénzeszsákkal a hátán" küldi az Operaházba a miniszteri biztost, a reform nem áll le, csak más személy fogja megvalósítani. Vass Lajos, a korábbi kulturális tárca közigazgatási államtitkára fél évre, ez év végéig vállalta el a posztot, mivel az önkormányzati választáson Szolnok polgármesterjelöltjeként indul az MSZP színeiben.

Szikorát látnák szívesen

A Magyar Hírlap operaházi forrásokból úgy értesült, hogy többen Szikora Jánost, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatóját kérnék fel, induljon a kiírandó pályázaton. Szikora a napilapnak elmondta, hallotta, hogy felvetődött a neve, de egyelőre nem foglalkozik a kérdéssel.

A pályázatot azonban biztosan beadja Kerényi Mihály rendező, bár célja inkább az, hogy esszéjellegű művében elmondhassa, hogy mi a baja a kulturális kormányzattal. Szinetár Miklós, korábbi főigazgató a lapnak kijelentette, hogy nem indul a pályázaton, egy másik esélyes, Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház Kht. ügyvezető igazgatója viszont nem zárta ki, hogy újra beadja a pályázatát.