Miklós
-7 °C
2 °C

Besúgó dj-k és a zene diktátorai

2006.01.18. 15:20
Egy 1998-as rendelet szerint Magyarországon csak szakvizsgázott szórakoztatóipari munkások szórakoztathatnak. A vizsga biztosítja a magas szintű műsort, a nép ugyanis nem tudja, mi tetszik neki, érvel a bürokrata. Az állami vizsga egyébként elkerülhető, ha a klubok csatlakoznak egy állami programhoz. A terv lényege, hogy a bulizás szórakozatva nevelje a népet.
Sokáig úgy gondoltuk, a szórakozóhelyek világára az öncélú hatáskeltés, a spontaneitás és a felhőtlen szórakozatás nyomja rá a bélyegét. Mígnem arról értesültünk, a helyzet szerencsére sokkal rendezettebb, és ha mindenki betartaná a szabályokat, az éjszakázás nem csak szórakozatna, de nevelne is.

Magyarországon ugyanis csak magas színvonalat garantáló, állami vizsgával lehet koncertet adni, sőt, a dj-knek is rendelkezniük kell szakvizsgával. Nyomozásunk során kiderült, a rendszerváltás után sok minden változott az országban, de az éjszakai életben furcsa módon még mindig az ötvenes évek szellemisége az irányadó. Az állam dönti el, mi a művészet, kik számítanak igényes előadónak, és kiktől kell megóvni a népet. A Országos Szórakoztató Zenei Központ (OSZK) vezetője szerint az emberek maguktól ugyanis nem tudják eldönteni, mi a jó nekik. De ne rohanjunk előre.

A dj-k kiszorítása

Figyelmünket a debreceni Szóla rádió petíciója irányította a szórakoztatóipari tevékenység sajátos szabályozására. Az aláírásgyűjtő ív szerint „a könnyűzenei előadó-tevékenységnek nem lehet feltétele egy tanfolyam elvégzése és egy értelmetlen, formális vizsga teljesítése. Célunk, hogy Magyarország területén bárki végezhessen könnyűzenei előadói tevékenységet, annak ne legyen feltétele semmilyen szakmai tanfolyam elvégzése, vagy vizsga teljesítése. A könnyűzene-szolgáltató tevékenység minden formájára vonatkozó tanfolyam- és vizsgaszervezési és ellenőrzési jog ezzel kerüljön ki az OSZK hatásköréből.”

„El kellene törölni ezt az idejétmúlt szabályozást” – mondta akció egyik elindítója, a rádió munkatársa, Szabó Krisztina. „Miért nincsen például kötelező költővizsga is?” – érvelt a rendelet ellen, ami meglepő módon egyébként nem is a hatóságok működésének köszönhetően került a felszínre. Az OSZK-engedély kérdését a fellépők használják „egymás fúrására”.

Melléklet a 43/1998. (VI. 24.) IKIM rendelethez
A vendéglátó üzlettel szemben támasztott alapkövetelmények:

11. Élőzene és/vagy műsorszolgáltatás esetén a zenész, az énekes, a revütáncos, illetve a lemezbemutató legalább az Országos Szórakoztató Zenei Központ által szervezett szakvizsgával rendelkezik.

43/1998. (VI. 24.) IKIM rendelet

„Ezt az eszközt alkalmazzák a dj-k egymás kiszorítására” – mondta egy magát megnevezni nem kívánó, budapesti dj, megjegyezve azt is: a gyakorlat, és az ellenőrzések is csak vidéken jellemzőek egyelőre.

A hallottakat megerősítette egy szintén neve elhallgatását kérő, vidéki nagyvárosban játszó dj is. Informátorunk elmondta, évek óta játszik engedély nélkül, és végül azért iratkozott be a tanfolyamra és a vizsgára, mert egy konkurens lemezlovas feljelentéssel fenyegette meg őt, remélve, hogy kitúrhatja a szórakozóhelyről, ahol rezidens dj-ként játszik.

A vizsga az együttesek számára is kötelező, és ez visszavetheti a fejlődő zenei életet mondta Szabó Krisztina. Az amatőr együttesek számára ugyanis fontos bármilyen fellépési lehetőség. Amióta azonban a nyáron feljelentettek néhány klubot, mert kezdő, és OSZK-emgedély nélküli zenekaroknak biztosítottak helyszínt, egyre nehezebb megmutatkozniuk. A klubok, kocsmák nem szívesen kockáztatnak, hiszen a rendelet áthágása 90 napos bezárást vonhat maga után.

Besúgók és provokátorok

#alt#
Őket ajánlja az OSZK. Kattintson!
A vizsgától, mint megtudtuk, nem csak az amatőr együttesek idegenkednek, akik céljaikat és lehetőségeiket tekintve is bizonytalanok, és így nem a papírok megszerzésére összpontosítják energiáikat. A gyakorlottabbak sem szívesen állnak a bizottság elé, hogy a száz magyar popdalból összeállított listáról játszanak le néhány örökzöldet, függetlenül attól, hogy szintipopban vagy death metalban utaznak.

Még nagyobb elégedetlenséget tapasztaltunk a dj-k részéről. Dj Keyser elmondta: „nincs vizsgám, és nem is tervezem, hogy megszerzem. Komolytalannak tartom az előírást, különösen azért, mert sok külföldi meghívást is kapok, és kinn fel sem merül, hogy papírokat kérjenek tőlem”.

A konkurenciaharcok miatt név nélkül nyilatkozó, vizsga előtt álló vidéki kollégája pedig a „nevetséges” vizsgakövetelmények miatt háborgott. A hallottak alapján számunka úgy tűnt, a bizottságnak a lemezlovas szóról a nyolcvanas évek és B. Tóth László munkássága jut eszébe. A feladatok közt ugyanis nem csak az aktuális slágerlisták ismerete szerepel, hanem az amúgy 20 éve megszűnt, számok közti felkonferálás is. Ami például egy goa dj-t elképzelve különösen vicces feladat lehet.

Informátorunk még korábbra vezetett minket az időben, amikor elmondta: a sikeres vizsgához ajánlatos elvégezni az amúgy nem kötelező, de tízezrekbe kerülő tanfolyamot is. Mégpedig azért, mert a vizsgáztatók tartják az oktatást is, és így érdekük, hogy mindkét szerepkörben felvehessék a honoráriumot. Más forrásból pedig úgy értesültünk, a vizsgáztatók néhány esetben a vizsgázók konkurensei, így függetlenségük ilyen irányban is megkérdőjelezhető.

Az ötvenes éveket idézte bennünk, amikor az egyik megkérdezett dj felidézte: az OSZK-nál - a tanfolyam ideje alatt - arról érdeklődtek tőle, tudomása szerint melyik dj-nek nincs engedélye. Számukra ugyanis problémás a lemezlovasok polgári és művésznevének párosítása, így nehezen tarthatnak eredményes ellenőrzéseket.

Suksükölő dj-k

„Maga szívesen végeztetné a vakbélműtétjét olyannal, akinek nincs ilyesmiről vizsgája?” – kérdezett vissza érdeklődésünkre az OSZK vezetője, Szirmai László. „A zenélés is egy szakma, és fontos, hogy minőséget biztosítson” – mutatott rá az OSZK szerepére.

Vizsgakövetelmények (részlet)
Disc Jockey (hanglemez bemutató) szakvizsga:

Zenei műsor (diszkó) bemutatása élőben kb. 15 perc időtartamban.
Rátermettsége, tehetsége, felkészültsége és gyakorlata, zenei érzéke, stílusa, ötletessége és humora, kommunikációs-, beszéd- és szórakoztató készsége értékelési szempont csakúgy, mint zeneanyaga, annak szerkesztése, keverése, "eladása".
A vizsgázónak ajánlatos - a hanglemez-bemutatás, zenei műsorvezetés bármelyik ágát is képviseli (pl. hagyományos, technikás) - mixelési és mikrofonhasználati tudással egyaránt rendelkeznie.
Az a vizsgázó, aki a disc jockey szakma egy területére specializálódott, a szakképesítést tevékenységében korlátozva kaphatja meg.

Együttesek Szakvizsgakövetelményei:

Az együttes előad két (különböző ritmusú, ill. stílusú) saját maguk által választott számot, majd a leadott repertoárjukból a vizsgabizottság által kijelölt dalokat. (Amennyiben énekelnek is, úgy természetesen az egyik dalt már így adják elő.) A gyakorlati anyag sikeres bemutatása után az együttes tagjai egyéni vizsgára is kötelezhetőek zenei alapismeretekből, és hangszertudásból is. Dobosok esetében: A tánczenei ritmusok gyakorlati alkalmazása, leggyakoribb dinamikai és tempó jelzések (rövidítések-kifejezések) 4 - 8 taktusos dobszóló.

OSZK szakvizsgák

Felvetettük, a rossz zenének nincs olyan végzetes hatása, mint a rossz orvosnak, így rábízhatjuk a hallgatóságra, hogy eldöntse, mit az, amit szeret. A tehetségtelen zenészek fellépéseire így egy idő után majd nem járnak el, és a színpadon maradnak azok, akiknek munkásságára szívesen pogóznak, rockiznak vagy keringőznek az emberek, vetettünk fel piacgazdasági szempontokat.

Szirmai László azonban a felülről irányított ízlés mellett tette le voksát. „A vendég nem arra van predesztinálva, hogy eldöntse, jó-e az a zene, vagy sem. A vizsga garanciát jelent, hogy a zenész magas színvonalon játszik, a diszkós pedig nem floppyról löki be a számokat.”

Az OSZK-vizsga egyébként a magasszintű minőség védjegye: „Ha egy diszkós suksüköl, akkor is eltanácsoljuk” – mondta Szirmai, majd további információkért az OSZK Disco Irodájához irányított minket.

A kábítószer melegágya

A diszkós tanfolyam nem csak a felkonferálás, az alapszintű angol és a slágerlisták ismeretével ruházza fel a diszkóst, árulták el a Disco Irodán. Fodor Erika elmondta, a diszkósokat a szakma nagyjai, dj Török, dj Newl, és dj Flash mellett ugyanis a BRFK munkatársai is okítják.

„Köztudott, a kábítószer melegágya a diszkó, és fontos, hogy a diszkós fel tudjon ez ellen lépni” – vázolta fel előttünk a lemezjátszók mögül kirontó, és az illegális szerekkel kacérkodó vendégeket a helyes vágányra terelő dj képét Fodor Erika.

A diszkósok mindemellett bevezetést kapnak a diszkóbalesetek megelőzésének módjaiba, sőt, munkavédelmi oktatásban is részesülnek.

AZ OSZK vizsga nem minden esetben kötelező. Az együttesek papír nélkül is felléphetnek, mégpedig akkor, ha a klubok, művelődési házak egy másik állami programtól kerülnek függésbe. Rábukkantunk ugyanis arra a módosításra, ami lehetővé teszi, hogy az állami könnyűzenei programban, a PANKKK-ban résztvevő helyek ingyenes igazolást kapjanak az OSZK-tól. Ez a papír pedig egy furcsa csavarral lehetővé teszi, hogy engedéllyel nem rendelkező, így Szirmai László által kontárnak nevezett előadók is szabadon játszhassanak.

OSZK igazolás a PANKKK támogatott kluboknak
A tervek szerint az OSZK térítésmentesen igazolást bocsát ki azoknak a PANKKK támogatott kluboknak, amelyeket a 43/1998. (VI. 24.) számú IKIM rendelet hátrányosan érinthet. Az említett rendelet a vendéglátó üzletek kategóriába sorolásáról szól, és melléklete szerint csak az a vendéglátó üzlet sorolható III. vagy annál magasabb kategóriába, amelyben "élőzene és/vagy műsorszolgáltatás esetén a zenész, az énekes, a revütáncos, illetve a lemezbemutató legalább az Országos Szórakoztató Zenei Központ által szervezett szakvizsgával rendelkezik".

www.pankkk.hu