Árpád
3 °C
12 °C

Már nem csak az emigránsokért van a 'kémközpont'

2006.11.26. 17:49
A Párizsi Magyar Intézet a franciák felé is nyitna, már nem elég pusztán az emigránsok kiszolgálása, vallja Derdák András. A ház januárban munkába állt igazgatója ennek jegyében beszüntette a pogácsázást.

Lemész a pincébe, megnézed, hogy mennyibe kerül a Budweiser, fölmész a recepcióhoz, sörjegyet kérsz, megiszod a Budweisert, de kívánsz még egyet, fölmész a recepcióhoz, veszel még egy sörjeget, lemész a Budweiseredért, megiszod, de akarsz még, fölmész a recepcióhoz, veszel még egy sörjegyet_ És ez így megy egész este. Hogy miért maradunk? Mert a párizsi cseh házban a szlovákiai LS Quartet játszik a Jazzycolors fesztivál tizedik napján és ők nagyon jók.


További képek az LS Quartetről

Helyesbítés: az LS Quartetnek a beharangozott programhoz képest csak a vibrafonosa és egyben névadója szlovák, Ludmila Stefanikova, a többiek francia fiúk. Klasszikus jazzt játszanak, és a szünetben kiderül, hogy Ludmila Basillal, a dobossal jár, fölmegyünk hát még egy sörjegyért.

Valódi franciák is jönnek

A legtöbb külföldi kulturális intézet - negyvenkettő - Párizsban működik. Közülük döntöttek úgy a csehek vezetésével tizenheten, hogy egy fesztivál keretében saját zenéjüket mutatják be Párizsban, ahol külön-külön talán észrevétlenek maradnának, közösen viszont még egy tízmilliós városban is feltűnést kelthetnek.

A kis klubok ilyenkor megtelnek, és nemcsak a külföldi zenekarok tagjainak Párizsban élő honfitársaival, hanem valódi franciákkal is.

Ki kell menni a házból

Magyarországról tizenkétezren emigráltak csak az ötvenhatos forradalom után Franciaországba, közülük nyolcezren nem is mentek tovább. Mivel a legtöbb emigráns egyfajta kémközpontot látott a Klebelsberg-i kultúrpolitika jegyében még a második világháború előtt felállított Párizsi Magyar Intézetben, ezért a rendszerváltás után magától értetődőnek tűnt, hogy elsősorban értük és nem a franciákért van a ház.

"Nincs értelme annak, hogy, mondjuk, a Baranya megyeiek adójából finanszírozzuk a programokat rendszeresen látogató kétszáz, idegenbe szakadt magyar lelki kötődését, akik közül néhányan a legjobban azon voltak felháborodva, hogy szakítva egy korábbi hagyománnyal, nem szolgálunk fel pogácsát a rendezvényeinken - mondja Derdák András, a párizsi intézet tavaly megválasztott, januárban munkába állt igazgatója. - A franciákat nehezen lehet elhívni programjainkra, ezért a nyitás jegyében érdemes kimozdulni s nem csüggedve várni a házunkban, hogy ők jöjjenek el hozzánk. Végső soron szerintem az intézeteknek az a dolga, hogy vonzó, érdekes országként mutassák be Magyarországot."

Lassan őrölnek

Az október 23-i ünnepséget sem a magyar központba, hanem a Saint-Sulpice templomban, több, mint ezer ember előtt tartották, ezzel az elmúlt 20 év rekordját felállítva. (Azóta működik ugyanis a Bonaparte utcában az intézet, amely eddig helyet adott a nagyobb szabású programoknak is, s ahová ennyi ember be sem férne.) Nem volt éppen hagyományos megemlékezés, az intézet olyan programot szervezett, amely nemcsak szomorúan fejet hajtva tisztelgett a hősök előtt, hanem kiemelte a forradalom néhány szabad napját, a fiatalok bátorságát, a függetlenséget is. Volt, aki ezt nem értette meg, mert megszokta, hogy ilyenkor csak gyászolni lehet és abba kötött bele, hogy mit keres egy vidám, nemcsak magyarul, de angolul is éneklő énekegyüttes, a Bolyki Brothers egy templomban, "mikor az amerikaiak nem segítettek a magyarokon '56-ban". Varnus Xavér orgonaművésznek a magyar és a francia himnuszból készült improvizációja sikert aratott. (A Saint-Sulpice orgonájához egy emlékezetes malőr kapcsolódik: alkotója az átadásáig nem akarta megszólaltatni, az első koncerten viszont néma maradt. Az átépítés után viszont Franciaország legtökéletesebb orgonája lett.)


Pedrazzini 56-os képei az adóhivatal kerítésén

A Magyar Intézet elé nemrég kikerült, hamar jelentős turistalátványossággá váló szoborral szemközti utcaszakaszon - még mindig a nyitás jegyében - az 1956-os forradalomban halálos sebet kapott, s november 7-én Párizsban elhunyt Jean-Pierre Pedrazzini fotóriporter forradalmi képeiből állítottak ki egy válogatást. Eredetileg egy bejáratottabb helyre, a szenátusnak otthont adó Luxembourg-palota mellé kerültek volna a képek, de az annyira népszerű kiállítóhely, hogy leghamarabb 2008 őszére tudtak volna helyet adni. Így hát az igazgató a Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2010-re kérte el inkább ezt a felületet és egy új kerítésre szervezte az 56-os kiállítást.

A párizsi bürokrácia a csinovnyikok korának Oroszországát idézte. "A kerületi polgármester, akit még februárban kerestem fel, a főpolgármesterhez irányított, mert a főváros nélkül nem lehet köztéri fotókiállítást szervezni - meséli derűsen Derdák András. - Amikor kiderült, hogy az érintett kerítés, ahová a képeket ki akartuk tenni, az adóhivatalhoz tartozik, akkor a pénzügyminisztert kellett megkeresni, neki viszont csak a nagykövet írhat." Végül nyolc hónappal később is csak egy hét csúszással nyílhatott meg a Sarkantyú Illés itt élő fotográfus által összeállított kiállítás, nagyjából azon a napon, amikor 1956-ban Pedrazzini tucatnyi lövést kapott a Köztársaság téren.

Változást várnak

Bürokráciából azért mi is adhatunk leckét. A külföldi magyar intézetek most még a korábban hatalmasra hizlalt Külföldi Magyar Kulturális Intézetek Igazgatósága alá tartoznak, de a kormányzati reformok részét képező államigazgatás átszervezése jegyében hamarosan a várhatóan jóval kisebb létszámú Balassi Bálint Intézetbe tagozódnak be.


Derdák András a kalapos nő mellett (Fotók: Barakonyi Szabolcs)

Derdák András a változástól azt reméli, hogy idejének jórészét nem kell adminisztrációval töltenie, és nő az önállósága. Talán munkatársait is maga választhatja ki, sőt esetleg ő lehet a munkáltatójuk is, nem pedig a távoli, pesti központ. Reméli, hogy a háromszázmilliós költségvetésből a jelenlegi tizenötmilliónál több juthat majd programokra, és akár francia állampolgárt is alkalmazhat. A Jazzycolors egyik sikere éppen abban rejlett, hogy a tizenhét intézet helyi sajtóst bízott meg, aki sikeresen helyezte el a programokat a francia médiában.

A Hungária körúttól keletre

Kaval, gadulka, bansuri, sansa, sarangi, kalimba, ghatam, kanjira, tabla. Ezek hangszerek, ha valaki nem tudná, és az 1994-ben még négy taggal alakult Tin-Tin Quintet zenészeit dicséri, hogy megtalálták. Szerda este egy kanadai és egy svájci zenekar is koncertezett Párizsban, mégis telt ház - és főleg franciák - figyelte és tapsolta vissza többször a színpadra lépő Tin-Tint.


Képek a Tin-Tin koncertjéről

A világ legkülönfélébb tájait idéző hangszerek miatt nehezen lehetett eldönteni, hogy tábort verő cigányokat, nyájat őrző bolgárokat, rossz szellemeket űző afrikaiakat vagy esküvőn mulató indiaiakat társítsunk-e a hangokhoz, egy biztos: zenéjük valahonnan a Hungária körúttól keletre ered. A közönség azt imádta a legjobban, amikor Nyusztay Iván a ghatam, Szalai Péter a tabla (mindkettő ütőhangszer) mögül halandzsanyelven feleselgetett egymásnak, de az egzotikus hangszerek is megtették a hatásukat, volt, aki például lerajzolta a soha nem látott sarangit.

A koncert végén magyar bor volt, pogácsa nem.