Valami bűzlik Pécsett

2007.07.11. 21:12
A pécsi Európa Kulturális Fővárosa projektről nyilatkozók mondataiban az utóbbi időben kezd feltűnni valami bizonytalanság: talán nem készül el minden beruházás időben. Pécs beégése nem csupán a szocialista városvezetés szégyene lenne, hanem mindannyiunké, ezért elkezdtük bogozni a szálakat, hogy ne csak akkor írjunk a pécsi programról, amikor valami botrány van, vagy éppen a porba hull egy újabb fej.

"Úgy érzem, a jelenlegi célokkal kissé túlvállaltuk magunkat. Egy-két új beruházást későbbre tehetnénk, a város már meglévő intézményeinek fejlesztésére, rekonstrukciójára pedig nagyobb gondot fordíthatnánk, hiszen Pécs jelenlegi adottságaival is alkalmas az EKF program lebonyolítására." - mondta június elején Kiss Tibor, a program leköszönő általános igazgatója.

Bár Kiss Tibor tevékenysége elsősorban az új szervezeti struktúra felépítésére irányult, valószínűleg volt alkalma valamennyire belelátni a dolgokba, ezért megkérdeztük Gonda Tibor alpolgármestertől, felmerült-e már a városvezetésben, hogy a terveket felül kellene vizsgálni.


A Zsolnay-emlékmű 2005 októberében

"Nem merült fel az eredeti tervek módosítása, azok jó ütemben haladnak" - válaszolta tömören az alpolgármester nevében sajtófőnöke. Az "ütemmel" azonban mégis csak lehet valami, a 2006 nyarán elfogadott ütemtervben ugyanis még az szerepelt, hogy 2008 januárjában elkezdődik mindegyik beruházás kivitelezése. Ez pedig garantáltan nem fog teljesülni.

Szeptemberben okosabbak leszünk

A program irányítását végző Pécs 2010 Menedzsment Központ Kht. új vezetője Mészáros András, a British American Tobacco volt kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója lett, aki még tájékozódik a helyzetről.

"2007 szeptemberében Mészáros András úgy áll ki a nyilvánosság elé, hogy világos, pontos és végleges ütemterve van az EKF-projektnek, amely aztán számon is kérhető már." - írta érdeklődésünkre Szász Andrea, a kht. új kommunikációs igazgatója, aki addig is részletesen válaszolt kérdéseinkre.

Jelenleg teljes pénzügyi, jogi és szervezeti átvilágítás zajlik a társaságnál, utána új szervezeti struktúrát hoznak létre, a program történetében immár harmadszor. Ennek ellenére a nyár végére összeáll a projekt végleges beruházási programja, teljes kulturális menetrendje, kommunikációs és marketingstratégiája.

Jövő nyáron indul a munka

2005 októberében döntött a kormány, hogy Pécs kapja meg a lehetőséget. Vegyük sorra, hol tart most a 36 milliárd forintba kerülő, 70 százalékban uniós pályázati pénzből megvalósuló öt nagyberuházás.


Kólót (körtáncot) táncolnak Pécsett a Széchenyi téren, amikor az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerése alkalmából népünnepélyt rendeztek.

A konferencia- és koncertközpont, valamint a regionális könyvtár és tudásközpont tervpályázata lezajlott, a tervezői szerződéskötés folyamatban van. A "Nagy Kiállítótér" tervpályázatának eredményhirdetése 2007. július 13-án lesz. A parkok és közterek megújítására most hirdetik meg a tervpályázatokat. A Zsolnay Kulturális Negyed tervezési programját pedig a közeljövőben véglegesítik, sorolja a kommunikációs igazgató.

A jelenlegi elképzelések szerint az uniós támogatási szerződéseket 2008 tavaszán megkötik, a közbeszerzési pályázatokat követően 2008 nyarán aláírják a kivitelezési szerződéseket, 2008 nyarán pedig megindulnak a munkálatok. "A kormány a közeljövőben dönt a kiemelt projektek listájáról, melynek megfelelően a projektek lebonyolításához kapcsolódó források is rendelkezésre állnak. Forráshiány, előfinanszírozási hiány sem az előkészítési sem a beruházási szakaszban nem fogja akadályozni a lebonyolítást" - állítja Szász Andrea.

Másfél év alatt fel lehet húzni a három új épületet, és meg lehet újítani a pécsi tereket és parkokat, a Zsolnay-negyed befejezése viszont húzós lesz.

Egyszerre kell költözni, termelni és rekonstruálni

A leendő kulturális negyedben a műemléki rekonstrukció csak akkor kezdődhet el, ha a 90 százalékos önkormányzati tulajdonban lévő Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. átköltözteti termelését a gyár területének keleti csücskébe. Ehhez pedig szükség van 1,2 milliárd forintra. A kommunikációs igazgatónak feltett kérdések közül kettőre nem kaptunk választ: hogyan áll ennek az összegnek az előfinanszírozása, és mikor fejeződik be a gyár költözése.


Képzelje el rengeteg egyetemistával!

A helyi sajtót olvasgatva azonban bárki gyorsan kiderítheti: gyakorlatilag sehogy. Gonda Tibor július 2-án még mindig csupán a lehetséges előfinanszírozási megoldásokról beszélt, miután Kovács Gyula, a manufaktúra vezérigazgatója megkondította a vészharangot: legalább 15 hónap kell a költözéshez, és még el sem kezdődött.

Tehát a műemléki rekonstrukció megkezdődhet ugyan jövő nyáron, de a gyár csupán 2008 végére tud teljesen elköltözni. Bizonyos mértékig biztosan lehet majd egyszerre költözni és rekonstruálni, de alig egy év marad a rekonstrukcióra. A kht. szakértőinek véleménye szerint azonban egy év elég lesz, nyugtatott meg minket Szász Andrea.

A dolog azonban ennél is bonyolultabb. A gyárnak körülbelül két évre van szüksége ahhoz, hogy legyártsa a rekonstrukcióhoz szükséges épületkerámiákat, melyből 7-800 milliós bevételre számít. A költözés miatt a pirogránitüzemnek azonban 3-4 hónapra le kell állnia. De a gyár már csak azért is sietne a költözéssel, mert megrendeléseket remél a hangversenyterem és a tudásközpont kivitelezőjétől is.

Mesének indult, de szomorújáték lehet

Úgy tűnik azonban, hogy a pécsi értelmiség nem is annyira a beruházások állása miatt kiábrándult. De ehhez vissza kell menni a kezdet kezdetéig.

Az akkor még Toller László által irányított önkormányzat 2002-ben bejelentette, hogy pályázni fog, majd egy éven keresztül nem csinált semmit. 2003-ban aztán a városi értelmiség összedugta a fejét, és kétéves munkával összehozott egy pályázatot, amely mögé az önkormányzat végül teljes mellszélességgel odaállt.

A győzelem után a civilek gyorsan megkapták a sors által nekik rendelt pofonokat. Az önkormányzat világossá tette, nem enged valódi beleszólást a döntésekbe, mert a város nyerte a pályázatot, az ő pénzükről van szó, és őket terheli a felelősség. Sorra távoztak is azok az emberek, akik a civil kezdeményezést koordinálták, előbb Takács József, majd pedig Tarrósy István. Pár hónapja a városi értemiség egy része nyílt levélben figyelmeztette Tasnádi Péter polgármestert, ha minden így megy tovább, Pécs el fogja játszani a kulturális fővárosban rejlő lehetőséget.


2006 áprilisában Toller László és Bókay Endre felavatta az Európa Kulturális Fővárosa 2010 táblát Pécs határában

A pályamunka, akárcsak az összes többi, tele volt az EU által elvárt közhelyekkel, de a pécsiek egyet nagyon komolyan vettek: a kulturális iparra épülő városfejlesztést. Úgy gondolták, a nagyon tág értelemben vett kultúrát - nyugat-európai mintára - fel lehet használni a város gazdasági életének felrázására. A megszűnt ipar helyén ugyanis nem jött létre semmi. Ide érkezett a rendszerváltás óta a legkevesebb működő tőke, a régió kimaradt az olcsó munkaerőn alapuló beruházásokból, a jól képzett fiatalok nem találnak helyben munkát, és elvándorolnak.

A pályázat készítői a tervezett beruházásokat csupán eszköznek látták, a háttérben álló elképzeléseik megvalósításában azonban az önkormányzat nem partner, a kulturális intézményrendszerhez nem hajlandó hozzányúlni. Márpedig a civilek szerint így éppen az fog elveszni az egészből, amiért a pályázat született.

Szili nem szkeptikus
Befejeződhetnek 2010-re a pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program nagyberuházásai és ebben a program vezetői is egyetértenek - mondta Szili Katalin szerdán Pécsett, a város és az EKF vezető tisztségviselőivel folytatott megbeszélést követően.
Szili szavai szerint "a következő hetekben több olyan dolog történik majd, amelyek láttatják, hogy a program sikerre lehet ítélve". A kormány várhatóan kiemelt nagyberuházásokká nyilvánítja az EKF öt nagyprojektjét. Így a nagy kiállítótér, a konferencia- és koncertközpont, valamint a tudásközpont kivitelezése jövő nyáron, a Zsolnay kulturális negyed kialakítása, valamint a parkok, közterek revitalizációja jövő ősszel megkezdődhet - tette hozzá.
A házelnök, aki Pécs szocialista parlamenti képviselője is egyben, beszámolt arról, hogy művészekből és értelmiségiekből felállt egy olyan pécsi és egy olyan országos vezetőség, melyek feladata a programok felügyelete. A 2010-ig tervezett rendezvények listáját ez év augusztus végéig állítják össze.
Az MTI az Országgyűlés elnökének környezetéből korábban úgy értesült, hogy a házelnök és a programban érintett igazgatók, politikusok tervezett pécsi találkozójának az előkészítő munkálatok során kialakult érdekellentétek, feszültségek oldása is célja annak érdekében, hogy a készültségének jelenlegi állása tekintetében sokat kritizált program fő beruházásai ne szenvedjenek késedelmet. Szili Katalin ezzel kapcsolatban azt mondta: "igazából nem volt feszültség".
Csák Ferenc, a program kormányzati koordinátora arról szólt, hogy az EKF elmúlt egy éves előkészületi munkálatairól jelentés készült a kormány számára. Ebben szerepel az a határozati javaslat, hogy a nagyprojektek kiemelt nemzetgazdasági beruházások legyenek. Magyarázata szerint ez azért fontos, mert ha utóbbit a kormány július végén támogatja, jelentősen, 90-ről 15 napra rövidülhetnek az eljárási idők, és így ezen fejlesztések előbb megvalósulhatnak. (MTI)