Pol

Nyilvánosságra kell hozni Pécs 2010 megvalósíthatósági tanulmányát

2008. december 2., kedd 12:54

Jogerősen is közérdekű adatnak minősítette a bíróság az EKF-program megvalósíthatósági tanulmányát.

Pécs önkormányzata köteles hozzáférhetővé tenni a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa program (EKF) megvalósíthatósági tanulmányát, miután a Baranya Megyei Bíróság kedden hozott jogerős határozatában helybenhagyta az ügyben korábban eljáró Pécsi Városi Bíróságnak az iratok közérdekűségére vonatkozó döntését.

A megyei bíróság Bédi Sarolta vezette tanácsa szerint az első fokon eljárt bíróság a vonatkozó jogszabályokat értelmezve helyesen következtetett arra, hogy az EKF hatástanulmánya közérdekű adatnak minősül. Közzétételét csak az akadályozná, ha döntést előkészítő belső adat lenne, erről azonban nincs szó.

Tegnap egy cég megtámadta az EKF-program egyik nagy projektje, a konferencia- és koncertközpont közbeszerzési kiírását a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. Ezért Pécs kénytelen módosítani a pályázókkal szemben támasztott feltételeket. A kiírásoknak ugyanis az országban csak Demján Sándor cége, a Művészetek Palotáját építő Trigránit felel meg.

Comment:com

Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!