Árpád
-2 °C
9 °C

Házmesterek kémkedtek Picasso után

2004.04.20. 12:25
A világhírű festőt szélsőséges nézetekkel vádolták, mivel egy anarchistával bérelt közös lakást. Így természetesen francia állampolgárságot sem kaphatott, derült ki most kiállított dokumentumokból.
Picassót "szélsőséges nézetekkel rendelkező, a kommunista ideák felé sodródó" bevándorlónak tartotta a francia rendőrség, és ezen az alapon elutasította állampolgársági kérelmét is, derül ki azon a kiállításon, amelyet az említett alakulat nyit meg kedden Párizsban.

A rendőrség második világháború előtt keletkezett dokumentumaiból rendezett kiállítás egyszerre lehet érdekes a művészetek, a történelem és az erőszakszervezetek szerelmesei számára. A kiállított dokumentumokból megállapítható, hogy a festő után már azelőtt kémkedtek, hogy köztiszteletben álló tagja lett volna a Francia Kommunista Pártnak.

P-akták

A dokumentumok hosszú európai hányattatás után kerültek vissza Párizsba. A második világháború végéhez közeledve a nácik magukkal hurcolták a neves festőre vonatkozó iratokat, a hivatalos papírók jó részével együtt. A fájlok útja onnan az oroszok révén Moszkvába vezetett, ahonnan közel fél évszázados pihenőt követően, 2001-ben jutottak vissza szülőhelyükre.

Picasso Claude Charlot, a rendőrség archiválási osztályának vezetője 140 doboznyi papírról számolt be a BBC-nek. "Száznegyven doboznyi iratot kaptam" - mondta. A Picassora vonatkozó, 1940 április 3-án kelt dokumentumokkal kapcsolatban pedig úgy fogalmazott: "Nagyon meglepődtem".

A papírok később két Picasso-szakértőhöz, Pierre Daix és Armand Israelhez kerültek, akik októberben már publikálták is a meglepő tényeket.

Úgy gondolják, a Spanyolországban született Picasso azért folyamodott francia állampolgárságért, mert félt, ha a nácik lerohanják az országot, őt visszatoloncolják Franco diktatúrájába. A neves festő nemzetbiztonsági szempontok miatt azonban sosem kapott választ kérvényére.

Úgynevezett modern festő és szobatársa

"Annak ellenére, hogy jól menő, úgynevezett modern festőként tartják számon Franciaországban, aki rengeteg pénzt keres, és saját villával rendelkezik Gisors-nál, Picasso egyre szélsőségesebb gondolatokkal került kapcsolatba, és egyre közelebb sodródik a kommunizmushoz" - idézte az egyik jelentést a BBC. "Nincs jogalapja az állampolgárságának" - zárta le a kérdést egy akkori rendőrtiszt.

Az iratokból kiderül az is, hogy 1901 táján, míg Picasso még nem sajátította el a francia nyelvet, a rendőrségnek nagy gondot okozott az információgyűjtés.

Az ügynökök később megemlítik, hogy a festő soha nem vett részt anarchista megmozdulásokon, és a házmestere sem tudott beszámolni semmilyen "felforgató kijelentéséről".

Feltételezték ugyanakkor, hogy mivel kezdetben az anarchistaként számon tartott Pedro Manach-hal bérelt közös lakást, valószínűleg nézeteik is megegyeztek.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.