Pol

700 milliós közbeszerzést írtak ki a Pécs 2010 PR kampányára

2009. január 19., hétfő 17:05

Megjelent a felhívás a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program kampányának tervére és lebonyolítására.

A Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Kht. bruttó 700 millió forint értékben tárgyalásos közbeszerzést írt ki a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program PR kampányterv készítésére, majd annak lebonyolítása - a felhívás a Közbeszerzési Értesítő legutóbbi számában jelent meg.

A feladatokat négy pontba foglalta az ajánlatkérő. Az első a PR ügynökségi feladatok ellátása, így a stratégiai akcióterv elkészítése, sajtóközlemények kiadása, sajtótájékoztatók és interjúk szervezése. Második pont a kreatív és arculattervezési feladatok ellátása, harmadik pedig a gyártás végrehajtása, azaz tévé és rádió szpotok készítése, fotózás és filmkészítés. A negyedik feladat pedig közvélemény kutatások végzése.

A munka becsült értéke bruttó 700 millió forint, és a tevékenység a szerződéskötéstől - várhatóan április 22-től - számítva 30 hónapig tart. Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három naptári évben - éves átlagban - legalább nettó 100 millió forint árbevétele származott a mostani közbeszerzés szerinti munkákból.

Az ajánlatok beadási határideje február 13. A második fordulóba jutott ajánlattevőket március 6-ig értesíti az ajánlatkérő. Az összességében legelőnyösebb ajánlattevő lesz a nyertes. Értékeléskor 45 súlyszámmal esik latba az ár, 55 súlyszámmal pedig a szakmai ajánlat kidolgozottsága. Az eredményhirdetés várható időpontja április 14.

Comment:com

Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Tanulj angolul online!
100 órás, beszédcentrikus nyelvi képzés féláron kezdő szinttől haladóig, 50% kedvezménnyel