Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Pol cikkek
A testület úgy találta, hogy az elhangzottak alkalmasak kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének súlyosan kedvezőtlen befolyásolására, azáltal hogy pornográfiát tartalmaznak. Mivel pedig az előbbiek szóról szóra olvashatóak a média törvényben, kimondva azt is, hogy ilyesmi nem csak a reggeli órákban, de semmikor nem sugározható, az ORTT büntetés kiszabása mellett döntött. A büntetés összegét 105 ezer 300 forintban szabták meg.
A prüdéria visszavág
"A könyvajánlónkat provokációnak szántuk, amely a prüdériát támadja" - mondta Paizs Miklós műsorvezető, akit meglepett az ellentámadás erőssége."Nevetségesnek tartom, hogy 9 óra után, mikor a gyerekek már iskolában vannak, nem olvasható fel ilyesmi" - tette hozzá, kiemelve hogy Puskin sem az öncélú botránykeltés miatt, hanem korának álszentségével vitázva fogalmazta meg a szövegeket.
A műsorvezetők úgy tudják, a bírságot a rádió állja majd, de felvetették, hogy az adó szűkös anyagi helyzete miatt, és demonstrációként akár gyűjtést is szervezhetnének. A Reggeli Romboló készítői ugyanakkor felajánlották, hogy lemondanak műsorsávukról, amit a vezetőség nem fogadott el.
Sehol és senkinek
Weyer Balázs, az adó kuratóriumának elnöke úgy vélte, "nem lett volna szabad" felolvasni a botránykeltő részeket, de mint mondta, a szövegek nála azért "nem ütötték ki a biztosítékot". A rádióban ugyanis csak az öncélú trágárságot tiltják, továbbá arra figyelnek oda, hogy iskolakezdés előtt, tehát reggel hét és kilenc óra között ne hangozzanak el durva kifejezések. A fenti eset azonban nem ütközött a Tilos belső szabályzatába.A kuratóriumi elnök vitatkozott viszont a könyvajánló szigorú besorolásával. A Puskin idézetek ugyanis a legsúlyosabb, ötös számú, a "kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének súlyosan kedvezőtlen befolyásolására" alkalmas kategóriába kerültek, azaz sehol és semmikor nem mutathatóak be.
Összehasonlításul megjegyezzük, hogy Maya Gold pornószínésznő emlékezetes, a Való Világban főműsoridőben bemutatott táncát, erotikus masszázsát, majd a házlakók önkielégítési szokásokat taglaló vallomásait a IV-es, a 22 óra után vetíthető kategóriába sorolta a hatóság.
Rekordbüntetés
Weyer Balázs aránytalannak érezte a büntetés mértékét is. "Furcsálljuk, hogy az első ilyen eset után rögtön pénzbírságot róttak ki ránk." A 105 300 forint, amelyet az ORTT Monty Pythonos gesztussal egyébként "százötezer-háromszázezer" forintként emleget levelében, a rádió kötbérének ugyanis 20 %-a. Ilyen mértékű büntetést pedig még nem szabtak ki egyetlen médiumra sem.A Tilos ennek ellenére nem tervez pert, mivel tart a hosszadalmas, és véleményük szerint csak részleges eredményeket hozó eljárástól.
Levélben keresték meg viszont Hajdu Istvánt, az ORTT elnökét, kérve a büntetés mérséklését, és felvázolva néhány előző ORTT-figyelmeztetés hátterét. Úgy vélik ugyanis, a médiatörvény életszerűtlen szituációba kényszeríti a nonprofit rádiókat azzal, hogy például 60 nappal előbb kéri a bejelentést valamely műsor címének vagy zene- szöveg arányának megváltozásáról.
A szabály mindenekfölött
Az ORTT-nek nincs mindig igaza - nyitotta a beszélgetést Hajdu István, az ORTT elnöke. Bár a Tilos Rádió esetét nem ismerte, a "rugalmasságot" hangsúlyozta a jogszabályok használatával kapcsolatban. Elmondta, hogy a médiatörvénynek "vannak olyan passzusai, amik elavultak, sőt megengedem, hogy már eredetileg sem voltak jók", így hét évnyi tapasztalatuk alapján javaslatcsomagot állítottak össze a törvényhozók számára."Legyen világos azonban, hogy az ORTT csak alkalmazza a törvényt" - búcsúzott együttérzően a testület vezetője.