Takáts József, az első távozó

2008.12.12. 11:41
Az EKF program nyertes pályázatíróinak egyik vezetője.

A pécsi EKF program kulturális főtanácsadója volt. Elsőként távozott Takáts József a programból, 2006 júniusában. Lemondását azzal indokolta, hogy "a városvezetés nem akarja kezéből kiengedni a különféle szakmai döntéseket, miközben azokat halogatja, vagy előkészítetlenül hozza meg az alacsony hatékonyságú városi bürokráciára támaszkodva".

Lemondó levelében úgy fogalmazott, hogy "Ha egy mondatban kellene összefoglalnom, miért mondtam le a Pécs 2010 programban viselt tisztségeimről, azt mondanám, azért, mert egyre több jel mutatott arra, hogy ha meg is valósul valami a pályázatban foglaltakból, a pályázat szelleme nélkül fog megvalósulni, s ebben, mint a pályázat írója, már nem szeretnék részt venni". Ezen kívül a városvezetés és a program vezetői közötti kapcsolatra isrávilágított: "a városvezetés úgy képzeli el viszonyát a program operatív munkáját végző csapathoz, mint a főnök-beosztott viszonyt: ők utasítanak, az utóbbiak végrehajtanak. Csakhogy ez esetben a városvezetés tagjai nincsenek birtokában azoknak a kompetenciáknak (képzettségnek, tájékozottságnak, nyelvtudásnak), amelyek képessé tennék őket a megfelelő utasításra".