Mária
-7 °C
3 °C

Tarlós: Nem követtem el diszkriminációt

2001.07.17. 13:12
Senki és semmilyen szervezet ellen nem követtem el diszkriminációt, csak a fiatalok érdekében emeltem szót - hangsúlyozta Tarlós István III. kerületi polgármester az augusztusi Pepsi Sziget Fesztivál körüli történtek kapcsán tartott keddi sajtótájékoztatóján, melyen nem válaszolt semmilyen újságírói kérdésre.
Tarlós István hangsúlyozta, egyelőre nem kívánja kommentálni azt, hogy a Pepsi Sziget szervezői a múlt pénteken felmondták a vele kötött megállapodást.

"Eszem ágában sincs lemondani"

Azzal kapcsolatban, hogy a meleg szervezetek lemondásra szólították fel közölte: "eszem ágában sincs". Mint mondta, vállalja azt, amit ez ügyben eddig mondott és írt: "fiatalkorúak és bizonyos rendezvények közötti összefüggésről beszéltem, semmi egyébről". Közölte: sem egyének, sem szervezetek kitiltása nem került szóba, ez egyértelmű csúsztatás. Soha semmilyen személy vagy szervezet diszkriminációjára nem került sor.

- Én azt nem szerettem volna, és azt nem akarom, hogy egy fiatalkorúak ezrei által látogatott rendezvényen bizonyos homoszexuális műsorok legyenek. Tehát itt műsorokról és nem kisebbségekről volt szó - mondta Tarlós István.

A polgármester valótlannak és érthetetlennek nevezte azokat a nyilatkozatokat, amelyekben olyan kijelentéseket tulajdonítottak neki, amelyeket ő soha nem mondott. - Én csak és kizárólag a fiatalkorúak és bizonyos programok közötti összefüggésről beszéltem - fűzte hozzá a polgármester. Felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt napokban az interneten is megtalálható volt egy "melegsátor" elnevezésű helyszín részletes programja, ahol interaktív játékot, saját élményt ígérnek a gyerekeknek.

A polgármester orvosokat hiányol a programból

- A legnagyobb baj az, hogy ezt nem pszichológusok vagy orvosok tartották volna, hanem ezeket a beszélgetéseket melegekkel, leszbikusokkal, biszexuálisokkal és transzneműekkel folytathatták volna a fiatalok - mondta a polgármester. A polgármester felhívta a figyelmet a tv2 által indított szavazásra, amelyet azonnal levettek a műsorról, amint kiderült, hogy Tarlós István véleménye mellé többen álltak, mint a szembenálló fél mellé.

A polgármester elmondta, hogy írásban is nagyon sokan jelezték, támogatják őt. Többek között magánszemélyek, nagyvállalkozók, egy vidéki SZDSZ-es szervezet, polgári egyesületek, ügyvédek, újságírók, családvédő szövetségek, diákok és szülők, papok és lelkészek, írók, pszichológusok,'56-os szervezetek, sőt egy meleg közösség is a támogatásáról biztosította Tarlós Istvánt.

Az ügyvéd szerint nem lesz nyomozás a feljelentés nyomán

A polgármester által megbízott Hegedűs László ügyvéd a sajtótájékoztatón elmondta: meggyőződése, hogy a nyomozó hivatal bűncselekmény hiányában meg fogja tagadni a nyomozást azzal a feljelentéssel kapcsolatban, amelyet a Habeas Corpus tett hivatali visszaélés miatt Tarlós István ellen.

Az ügyvéd felhívta a figyelmet, hogy az alkotmány nemcsak a polgármesterre, hanem másokra is vonatkozik. Egy 1996-os alkotmánybírósági határozat is megkülönböztetést tesz homoszexuális és más szervezetek között. Közlése szerint az alkotmány 67. paragrafusának 1. bekezdése rögzíti, a gyermeknek joga, hogy az állam részéről megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemben és gondoskodásban részesüljenek.

A polgármester ellenlépése a sátorban történteken múlik

Az ügyvéd azt is elmondta, arról még nem nyilatkoznak, hogy milyen jogi lépéseket tesznek a Sziget Kft. által felbontott megállapodás miatt. Hegedűs László közölte, hogy egy szerződéstől önhatalmúlag elállni egyik félnek sincs lehetősége, azt majd esetleg egy bíróság mondhatja ki. Az ügyvéd felhívta a figyelmet, hogy a polgármesternek a szerződésszegés alapján joga lenne lépéseket tenni a rendezvénnyel kapcsolatban, de ezt nem akarja, mert neki is célja, hogy ez a rendezvény hasznos és jó szórakozást nyújtson a fiataloknak. Az ügyvéd hozzátette: a polgármester az ellenlépést annak kapcsán határozza majd meg, hogy mi és hogyan történik a Szigeten.

Tarlós tájékoztat, de kérdésekre nem válaszol

Tarlós István már a sajtótájékoztató elején közölte, hogy nem válaszol az újságírók kérdéseire, hanem csak elmondja álláspontját; így is történt, a polgármester és az ügyvéd mondandójuk végén távoztak a teremből.