Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Múzsák, ha találkoznak

2003.11.05. 09:14
Mindig is kíváncsi volt, mi készül hosszú hónapok óta a Westend Nyugati téri bejárata mellett? A Magyar Tudomány Emlékműve, melyen a kivitelező még a saját nevét sem tudja leírni.
November 3-án a Magyar Tudomány Napján Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke - Kő Pál szobrászművész, Demján Sándor vállalkozó és mecénás társaságában - a Westend főbejárata mellett leleplezte a Magyar Tudomány Emlékművét.

Az előzményeket valahogy így képzelem:

Tekintse meg képeinket!
"Te Szilveszter! - mondja a mecénás Demján az Akadémia elnökének - Nem állíthatnánk közösen egy emlékművet a magyar tudomány múltja, jelene és jövője előtt tisztelegve a Westend mellett?"

"Sándor, biztos vagy benne, hogy jó ötlet a fogyasztás templomának bejárata mellett megidézni Uraniát?" - kérdez vissza az óvatos agykutató.

"Figyelj! Ott van az a ronda metrószellőztető berendezés. A bérlőim joggal panaszkodnak, hogy bántja az esztétikai érzéküket. Jól össze lehetne kötni a Magyar Tudomány Napjával. Akár rá is vésetem a neved, ha akarod" - mondja a Westend építtettője és résztulajdonosa, miközben a lelke mélyén azt gondolja, "nem, a nyakkendőről szó sem lehet". " Együtt állhatnánk a fényképezőgépek és kamerák elé, akár el is bölcselkedhetnénk, ha mikrofont tartanak elénk."

És meg is tették.

Kő Pál például a Magyar RádióOnline beszámolója szerint elmondta, hogy gúzsba kötve táncolt. Először tudománytornyot álmodott, mert "nagy dolog a torony", de hát a szellőzőberendezés behatárolta a mű méreteit.

Az Akadémia elnöke a jeles napon - érthető módon - jóval költőibb hangulatban volt.

"A múzsák kertjében mindig egymás mellett volt a művészet és a tudomány. Valahogy a múzsák kertjét több mint két és félezer évvel később újra idevarázsolja Kő Pál, és idevarázsolja két mecénás, Munk Péter és Demján Sándor, ez engem boldogsággal tölt el, mint tudóst".

Demján Sándor nem hallgatta el szerényen, hogy nemcsak anyagilag, hanem koncepcionálisan is hozzájárult a műalkotáshoz. "Azt mondtam, egy olyan szobor kell, amit a művész meg is valósított, amire sok név ráfér, hiszen tehetséges tudósokban, világhírű tudósokban, mi sokkal gazdagabbak vagyunk, mint politikusokban, sportolókban vagy éppen gazdasági emberekben"

Ezek után persze, kíváncsi lettem a műalkotásra, ráadásul régóta gyötör, miféle tárgyat kivitelez hosszú hónapok óta a Reneszánsz Rt.

"Ez az emlékmű tiszteletadás a magyar tudomány múltja, jelene és jövője előtt.
Állíttatta:
Munk Péter
Demján Sándor
a Magyar Tudományos Akadémia - Vizi E. Szilveszter elnöksége alatt -
Reneszász Rt."

Mivel a kivitelező a saját nevét nem tudta hiba nélkül leírni, bevallom, nem olvastam el valamennyi feliratot. Annyit azért megfigyeltem, a süttői mészkőbe vésett feliratokat a társalkotók, akik Kő Pál reményei szerint majd elnevezik az organikus formájú, badacsonyi bazaltorgonák ihlette hajószerű műalkotást - grafitceruzával már segítőkészen megpróbálták olvashatóbbá tenni.

Az emlékművön, ha igaz, pontosan 313 magyar tudós neve szerepel, a Nobel-díjasoké aranyszínnel kiemelve.

Keki kutatásai szerint "a 313-as szám furcsa tulajdonságai évezredek óta tartják lázban az emberiséget, a szám a majáknál és az egyiptomiaknál is felbukkan, ami nem csoda: nem elég hogy prímszám, sőt, 311-el ikerprímek, de ráadásul palindrom is, olyannyira, hogy még a kettes számrendszerbeli alakja (100111001) is az. Ezen kívül Donald kacsa autóinak rendszáma is szokott 313 lenni."

Klikka képre!
De hogyan néz ki felülről a funkcionalitás, a gazdasági érdek, a művészet és a magát ünneplő tudomány és sok más tökéletes találkozása? - jut eszembe a szellőzőberendezés. A válasz érdekében fel is mentem a Westend tetejére.

"Jöjjön le, itt csak engedéllyel lehet fényképezni" - mondja a biztonsági őr, miközben ott állok az épület peremén.

"Azt fényképezem ott lent" - próbálozom megzavarni a személyzetet.

"Az az egész lent végig a Westendé" - veszi a lapot a biztonsági ember.

Így sürgősen el is elköszönök a fényképeket mentve, hogy nyugodt körülmények között adjam át magam Vizi E. Szilveszter ünnepi gondolatmenetének: "itt a kereskedelem magához vonzza a vásárlókat, de magához vonzza azokat is, akik érdeklődnek a művészet és a tudomány iránt, és íme itt van egy gyönyörű emlékmű, és ott nyerhetnek szépet, igazat, jót."

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.