Zárolták a Vasilescu-gyűjtemény egy részét

2001.09.28. 18:32
A Vasilescu család hagyatéki perének lezárultáig zár alá helyezik az államnak júniusban adományozott több százmilliós műgyűjtemény egy részét- tudta meg az Index. A néhány hónapja ünnepélyes keretek között az államnak felajánlott grandiózus kollekcióról utólag derült ki, hogy a benne foglalt festmények egy még le nem zárt örökösödési per főszereplői.
Az adományozó fia, ifjabb Vasilescu még 1999-ben kérte jogi úton anyai hagyatéka kiadását, a Fővárosi Bíróság tavaly decemberi, elsőfokú nem jogerős ítéletében pedig neki ítélte a műgyűjtemény felét. Édesapja néhány hónappal később nagyvonalúan az államnak adományozta műgyűjteményét, ám abban azok a tárgyak is szerepeltek, amelyekről a bíróság elsőfokon kimondta, hogy apa és fia közös tulajdona. Ifj Vasilescu János ezután - második alkalommal - kérte a bíróságtól a szóban forgó műtárgyak zárolását.

A Fővárosi Bíróság szeptember 20-án kelt ítéletében helyt adott ifj. Vasilescu János kérésének, és zár alá helyezte az államnak ajándékozott kollekció egy részét. Bár id. Vasilescu a Fővárosi Bíróság előtt úgy nyilatkozott, hogy valóban ajándékozott az örökségből, de csupán körülbelül 100 műtárgyat. Az FB ítélete ennek ellenére most több mint 200 ingóságra - festményre, szoborral, kerámiára, ékszerre vonatkozik, amelyről korábban a közös tulajdont megállapították.

Azzal, hogy id. Vasilescu János az elsőfokú ítéletet követően az államnak ajándékozta a műtárgyakat, az FB értékelése szerint veszélyeztetheti az örökösödési perben jövőben születő másodfokú döntés végrehajtását. A gyűjtemény kezelésével korábban a Vasilescu Alapítványt bízta meg az adományozó, amelynek elnöke Demján Sándor. Tagjai pedig a mindenkori kulurális miniszter és a Nemzeti Galéria igazgatója.

Az adományozás után már a gyűjtemény jövőbeni helyét is kijelölték az új Nemzeti Színház szomszédságában épülő Modern Magyar Művészeti Múzeumban. Ifjabb Vasilsecu János örömmel vette tudomásul a bíróság határozatát, bár számít arra, hogy édesapja megtámadja azt. A bíróság határozata ellen15 napon belül nyújthatnak be fellebbezést, ám ennek nincs halasztó hatálya.