Vilma
-7 °C
4 °C

A Big Brothert panaszolják be legtöbben

2002.09.19. 11:52
A Big Brotherrel kapcsolatban érkezett a legtöbb panasz az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Panaszbizottságához az elmúlt három hónap alatt. Idén már kétszer annyian panaszkodtak a médiatestületnél, mint tavaly.
Összesen 189 nézői, hallgatói panaszt nyújtottak be az elmúlt negyed évben a médiatestület panaszbizottságához. Ez több mint a kétszerese az év ezen időszakára eső átlagnak - derült ki Szabó Ferenc, a bizottság soros elnökének csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A panaszbizottság elmúlt három hónapos tevékenységéről tartott tájékoztató szerint a legtöbben a TV2 két hete indult műsorával, a Big Brotherrel kapcsolatban tettek panaszt. Szabó kiemelte, hogy a 42 bejelentés többsége az online közvetítést kritizálta. Az internetes tartalom felett azonban az ORTT-nek egyelőre nincs hatásköre, ilyen ügyekben a sajtótörvény szerint járnak el.

A valóságshow mellett az ATV-s Tasnádi-megjelenésekkel, illetve Pannon Rádió hídblokáddal kapcsolatos közvetítésével érkezett a legtöbb kifogás.

A Panaszbizottsághoz egyelőre még mindig egyéni nézők illetve hallgatók jelentkeznek legtöbben, de az utóbbi hónapokban három alkalommal politikai párt is kifogást emelt. A civil szervezetek között a Reális Zöldek a legaktívabb panaszosok.

Szabó Ferenc szerint a megnövekedett szám a Panaszbizottság népszerűségét mutatja, de hozzátette, hogy sokan még mindig félreértelmezik a testület jogkörét.