Kit érdekel az ufónők zöld, nyálkás teste?

A Magyar Tudományos Akadémia IX. Osztályának Jövőkutatási Bizottsága pályázatot hirdetett "A világ 2036-ban" címmel abból az alkalomból, hogy a Jövőkutatási Bizottság 30 évvel ezelőtt jött létre. Huszonhárom pályamunka született. Októberben már az eredményhirdetés is megvolt. Az első helyezett pénzjutalmat kapott, az első három munka megjelenik a Jövőkutatás című lapban, és ráadásként részt vehetnek egy jövőkutató-konferencián.

"Az volt a koncepció, hogy a mostani fiataloknak lehet érdekes, milyen lehet a világ 2036-ban. És be is jött, elsősorban ők pályáztak, főleg középiskolások és egyetemisták, és különösen aktívak voltak a képzőművészek" - meséli Galántai Zoltán, a Távoli Jövő Kutatócsoport és a zsűri egyik tagja. (A dolgot talán az magyarázza, hogy a műszaki egyetem mellett tanít a képzőn is.)

Páran próbálták meghackelni a pályázatot. Sikerült kiszűrni egy-két doktort, akik egyetemistának próbálták kiadni magukat, de még így is maradt benne olyan pályázat, melyet meggyőződése szerint egy idősebb szakember írt. De mindegy, mert nem került a díjazottak közé. Meglepte a pályázók pesszimizmusa. "Mintha úgy éreznék, hogy rossz irányba megy a világ. Bár szerintem ez tökéletesen megalapozott kijelentés" - teszi hozzá nevetve.

Veszi Nóra élete

A harmadik helyezett novellájában például egy békeaktivista fickó éppen le akar ugrani egy épület tetejéről. Így tiltakozna ugyanis az ellen, hogy a szomszédos parlamentben éppen arról készülnek dönteni, hogy belépünk valami közelebbről meg nem határozott háborúba, és ennek igen csúnya következményei lesznek. A volt nője, képzett szociálterapeuta, utána mászik, hogy lehozza, közben pedig olyanokat mond neki, hogy "Nem szállt kissé a fejedbe a titkon rajongott lázadóvezér szerep? Ha nem tűnt volna fel, igencsak elmúlt már az az idő, amikor Veszi Nóra élete körülötted forgott."

Nem évődhetnek azonban sokáig: "Egy darabig csak meredtek egymásra a teljes csendben. Nem csak ők nem szóltak, de mintha a világ is elnémult volna. A pillanat töredéke alatt, Nórában felsejlett valami rossz érzés. Egyfajta figyelmeztető vészcsengőcske, majd ahogy ösztönösen a Parlament felé fordult, szemtanúja volt a patinás épület halálának. A hang és a látvány időmilliomodnyi eltérése élesnek és hosszúnak tűnt a nőnek, ahogy a hatalmas kupola darabokra robbant. A robbanás hangja mintha az ég leszakadása lett volna. Az ablakok üvegei apró késekként támadtak minden irányba. A nehéz falak összeomlása sötét sikolyként hallatszott. A robbanás okozta légáramban a Duna sötét vize feltornyozódott, és kegyetlen erővel csapódott vissza medrébe továbbadva a robbanás erejét a túlpartra."

De persze mindketten túlélik, sőt, a romok között hamarosan találnak egy fiatal nőt, aki karjában tartja pár hónapos csecsemőjét. A kisbaba meg persze "kinyitotta smaragdzöld kis szemeit, rápillantott az édesanyjára, és felkacagott. A gyermek kacagása betöltötte a teret, és egy pillanatra... betöltött mindent..."

Az első két díjat képekkel vitték el. A második helyezett nem volt teljesen biztos abban, hogy fegyver, víz, jég vagy sivatag végez-e Budapesttel, ezért egész sorozatot készített a végítélet témájára. Nekem az a kedvencem, amelyiken trópusi tenger mossa a Hősök tere romjait.

Az első díjat megosztva kapta egy képzős fiú és egy filozofikus kislány, akinek képén egy kulcsos nő sokféle kulcsmotívum között megy valami ajtó felé, ami a kép címe alapján átjáró.

Bloggerek és naplóírók

Érdemes belenézni azokba a munkákba is, amelyek nem díjaztak.

A pályázók egy részének szilárd meggyőződése, hogy 2036-ban is lesznek bloggerek.

Patakfalvy Sári például így ír 2036. március 28-án: "Sziasztok! Mint látjátok, új, vidám színekben jelentkezik a blogom. Hogy ne csak én, hanem ti is rózsaszínben lássátok a világot. Ugyanis kisbabám lesz, a Télapó hozza majd. Tudom, hogy ilyenkor nem szokás még kikotyogni, de nem bírok magammal. Szét akarom kürtölni valahogy, és mi lenne erre alkalmasabb, mint a blog? ... A férjem hívott, hogy olvasta a nagy hírt. Nagyon boldog volt, mondta, hogy siet haza. Elég sokat dolgozik mostanában, de gondolom azért ma tényleg igyekezni fog. (hallod???) A hétvégénk jól sikerült. Lengyel barátainkkal találkoztunk a Grand Canyonnál. Nekem Taorminához több kedvem lett volna, de állítólag a Taormina-szerver nagyon túl van terhelve, és akadozik a kép. Szép volt nagyon a Canyon, férjem igazán drámai eget választott hozzá, kicsit szürkés, hosszúkás felhők úsztak a táj fölött. Aztán beültünk egy virtuális kávézóba beszélgetni. Pavel és Magda is rengeteget dolgoznak, de mivel ők mind a ketten informatikusok (mint hites párom), és késő este érnek haza, ez náluk nem okoz sok feszültséget."

Lesznek hagyományos naplók is. Semmilyen katasztrófa meg nem akadályozhatja ugyanis, hogy a végső kérdésekkel viaskodó kamaszok naplót írjanak.

"Néha azt hiszem, az élet csak képzelődés. Egy időben teljesen meg voltam győződve róla, hogy szellemek képzelődése a világ. Szellemek, lelkek, anyagok...nem tudom, minek nevezzem...minek nevezzelek... intertextualitás.

Lassan már az embereknek sincs lelke! Már nem is tudják ők, mi az, hogy lélek! Félek. Félek, hogy elveszek.

Buli, részegség, drogok. Már nem kell. Mi az, mit e kor adhat nekem? Még nem találtam meg. Sokan remegnek a következő adagért. Miből? Pótszerek. Drogok. Gépek. Az egyik osztálytársam szerintem szerelmes a számítógépébe.

A Mikulás nekem már nem hoz semmit. Pedig vágynék rá, igazán vágynék.

Minél többet tud az ember, annál kevesebbet érez. Mintha lenne egy egész, ami két részre oszlik: tudásra, és érzésre. És kezdetben vala az érzés kizárólagossága. De az ember tudni akart. Így képzelem el."

A naplóírást sem hagyja változatlanul a technológia, riasztó fejlemények lesznek.

"2036. szeptember 7. Kedves Naplóm! Ne haragudj, hogy csak ma írok beléd, de sajnos az előző napokban semmi különleges gondolat nem jutott az eszembe. Ugyanis tudod, hogy már nem tollal írnak az emberek, hanem a gondolataik rávetülnek a papírlapra. S ha semmi nem érdekes nem jut eszükbe, akkor üres marad az adott oldal. Ma újra egy érdekes napra ébredtem. Azok a fura marslakók ismét meghívtak magukhoz, hogy nézzem meg az új csatornájukat, amit csakis ott lehet fogni. Számomra egyáltalán nem volt különleges, mert csak UFO nőket mutogattak benne, és kit érdekel a zöld, nyálkás vézna testük?"

Az idegenek óva intenek a további környezetszennyezéstől

Sőt, az emailezésben forradalmi változások várhatók. "Köszi, hogy visszaírtál, és hogy nem szóltál senkinek. Tudod ez az egész emailes időutazás még kísérleti stádiumban van, és nem szabadna írnom. De hát mit csináljak, ha egyszer ilyen kíváncsi vagyok a nagymamámra. Még szerencse, hogy apukám ott dolgozik a Fejlesztési Központban, így mindig majdhogynem legelsőnek ismerjük meg itthon az új találmányokat. Hogy hogyan is működik a rendszer? Tudod erről én sem tudok sokat, csak annyit, hogy az interneten keresztül egy program segítségével visszamehetünk az időben, és régi emailcímekre is küldhetünk leveleket."

A nagymamát persze érdekli, milyen a világ 2036-ban, unokája pedig megmondja.

"Tudod, megszűntek a települések. Töriből tanultuk, hogy 2018 körül megindult egy hatalmas népszaporodási hullám, és akkorára nőtt a lakosság száma, hogy az ország egy összefüggő metropolisz lett. ... És ez nem csak Magyarországgal történt meg, hanem minden országgal. A mezőgazdasághoz szükséges földeket a magasba épített, ún. úszó szigettel pótolták, és robotokkal műveltetik azokat.

Hogy hova megyünk, ha már itt nem lesz hely? Ó, ha tudnád mennyi kivándorló van. Az utóbbi pár évtizedben felfedeztünk öt új naprendszert, megszámlálhatatlanul sok bolygóval. Csak a tudósok tudják, hogy hány különböző társadalom él ebben az összesen hat naprendszerben. Akadtak olyan bolygók is, ahol nem laktak. Ilyeneket ismerhetsz te is, ugyanis a mi naprendszerünkben az Uránuszt, Neptunuszt, Vénuszt, Jupitert, Marst, Merkúrt, Plútót sem lakták sokáig. Aztán miután egyre egymás után fedezték fel a naprendszereket, a különböző népek, akik kinőtték bolygólyukat, áttelepültek ezekre az égitestekre. ... Szerencsére a tudomány már lehetővé teszi, hogy szinte minden bolygót lakhatóvá tudjunk tenni. Csodálatos, hogy a technológia milyen gyorsan fejlődött ezalatt a pár évtized alatt!

Kérdeztél még a globális felmelegedésről. Nos, igen, a '20-as években hatalmas problémát jelentett. Először ún. termopajzsokat építettek minden ország fölé, hogy megvédjenek minket a felmelegedés hatásaitól. De a folyamatot ez persze nem állította meg. Később, öt év múlva, amikor lehetővé vált a fénysebességgel való utazás a világűrben, elkezdték felfedezni a világegyetem többi részét is, az említett öt új naprendszert. Az első nép, amibe az akkori űrhajósok "belebotlottak", nagyon fejlett volt. E fejlettségénél fogva barátságos is, hiszen ők már megértették, hogy a pusztítás, a háború nem visz előre, többet ér az összefogás. Így nem is bántottak minket, sőt követeket küldtek. Ők megvizsgálták az itteni helyzetet, és a globális felmelegedés megállítására hatékony tervet dolgoztak ki. Persze utána óva intettek minket a további környezetszennyezéstől, de ezt már évekkel előtte sikerült megállítani."

Neurotikus implantátum

A naplón és levélen kívül persze akad más műfaj is. Az egyik pályázó angol nyelvű, értekező prózába hajló írásában fejtegeti, hogy 2036-ban mindenkinek egy kemény erkölcsi dilemmával kell szembesülnie: egy konfliktusokkal terhelt, rövid, de valóságos életet vagy egy tökéletes, örök, de mesterséges életet választ? "Amikor idén 53 éves lettem, lehetőségem adódott, hogy belépjek egy új világba, ahol én lehetek saját életem filmjének rendezője, de ebben a filmben rajtam kívül nincs más valódi szereplő... Ha igent mondok a feltöltésre, igent mondok egy szolipszisztikus világra, és elfogadom, hogy az emberek egyedüli vágya: belépni a mindenhatóság állapotába."

És van persze rengeteg sci-fi-novella. Az egyiknek a szerzője harminc évvel túl is teljesíti a pályázati kiírást. Paul Willard, az első hibernált ember 2067-ben felébred, és kíváncsi, hogy mi történt az elmúlt ötven évben, melyet ő lefagyasztva töltött.

"Elmondok mindent, amit tudok, de bevallom, az elmúlt ötven év valamennyire számunkra is rejtély - mondja neki orvosa. - A történelem a színfalak mögött játszódik, és mi csupán bábok vagyunk egy nagyhatalom markában. Ez a hatalom arra kényszerít rá bennünket, hogy azt tegyük, amit mondanak, pontosabban, amit sugároznak. Ijesztően hangzik, nem? ... Ez egy tudatmanipulációs technológia, amit a húszas években fejlesztettek ki. Mindannyiunk agyában van egy neurotikus implantátum, amit mi csak "kártyá"-nak hívunk. Ezen keresztül kapjuk az utasításokat, és ez tárol minden személyes adatot rólunk: az azonosítónkat, a pillanatnyi tartózkodási helyünket, az anyagi helyzetünket, sőt, még az érzelmeinket is képes érzékelni. Ez születésünktől fogva az agyunkban van."

Egy csoportnak, azonban sikerült eltávolítani a kártyából a manipulációs egységet. "...boldogok vagyunk, hogy sikeresen, és feltűnésmentesen megúsztuk a teljes emocionális kontrollt, ami már egy rendkívül nagy lépés, és amihez nem kis szerencse kellett. Ennek köszönhetően tiszta fejjel gondolkodhatunk, és józan ítélőképességgel vizsgálhatjuk a körülöttünk zajló eseményeket. A külvilággal nagyon ritkán tartjuk a kapcsolatot, csak annyira, amennyire feltétlenül szükséges. Itt élünk, családjainkkal együtt már 30 éve, biztonságban. A kolónia neve Giantropoliszi, mindössze a jelképét ismerik, ami a mellkasunkon lévő jelvényen is szerepel. "Fogalmunk sincs, mit jelenthet. Nézze meg, ön talán tud valamit mondani róla, hisz ön az egyetlen ember, mr. Willard, akinek a fejében nincs kártya, az ön agyából nem töröltek egy árva emléket sem.

Paul szemügyre vette a kis jelzést Alex mellkasán. Egy vezető japán elektronikai cég embémáját látta rajta..."

De mire jó a sci-fi?

Mennyivel könnyebb feladata van a Jövőkutatási Bizottságnak. Nekik csak azt kell kigondolniuk, milyen lesz Magyarország 2025-ben. Az Akadémia elnöksége rendelt tőlük egy ilyen fehér könyvet. Szerettem volna megkérdezni az elnökasszonyt, reálisan mi lehet egy ilyen munkában, de azt válaszolta, korai még ilyesmiről beszélni.

A jövőkutatásról keveset tudok. Azt hiszem, az a tudományuk alapja, hogy nem tudnak megalapozott előrejelzéseket tenni. Mindenféle lehetséges jövőket vázolnak fel, melyek között vannak elképzelhető, valószínű, elfogadható, kívánatos stb. És persze szívesen megpróbálnának valamit tenni, hogy a lehető legjobb valósuljon meg.

"Ha megkérdezel egy mainstream jövőkutatót, hogy mivel is foglalkozik, akkor azt fogja válaszolni, hogy a világ megjobbításával. A jövőkutató egyfajta társadalomtudós, aki közvetlenül valamilyen cél érdekében tevékenykedik." - erősíti meg gyanúmat Galántai Zoltán.

Ennél azért talán valamivel érdekesebb a távoli jövő kutatóinak munkája. Ők színtisztán gondolatkísérleteznek. Például egy nagyon hosszú ideig létező univerzumban milyen jövő vár az emberi fajra, illetve általában véve az értelmes életre?

"Ha nagyon nagy léptékben vizsgájuk a dolgokat, akkor minden meg fog változni" - magyarázza. Például sok más forgatókönyv mellett az is elképzelhető, hogy a nagyon távoli jövőben a "nagy agyak" háborúzni fognak a hagyományos agyak ellen, meséli Freeman Dyson nyomán.

"Ha lesznek emberek, akik valamilyen módszerel összekapcsolják tudatukat, akkor nem lehet majd a mai értelemben vett magánszféráról és személyiségi jogokról beszélni. Vagy ha mondjuk el akarunk gondolni egy tízmilliárd éves emberi civilizációt, akkor figyelembe kell venni, hogy a Nap 4,5 milliárd év múlva felfúvódik, és megolvasztja a a Föld kérgét. Azzal foglalkozunk, hogy a stabilnak vélt paraméterek hogyan változhatnak az idő függvényében, és ha megváltoztatjuk a léptéket, akkor milyen tényezők jelennek meg, amelyeket kis léptéknél nem vettünk figyelembe."

"Az űr kolonizációja a pályázók egy része szerint már megvalósul 2036-ra. Erről nekem mindig Smith ügynök jut eszembe a Mátrixból, amint azt mondja, az emberek olyanok, mint a sáskák" - vallom meg a kutatónak.

"Nem azért kell elhagynunk a Földet, mert tönkretesszük környezetünket, hanem azért, mert végesek az erőforrásaink. Vagy elkezdjük a jogokat korlátozni, vagy kilépünk az űrbe. 2036-ban például a világ egyre kevesebb részén lesz természetes, hogy egy jót zuhanyzunk tiszta vízzel. Másrészt ha nagy léptékben gondolkodunk, nem értelmes dolog az összes tojást egy kosárban tartani."

"Én szívesen gondolok úgy a teremtőre, hogy nagyon nagyban kísérletezik különféle lényekkel. És csak volt annyi esze, hogy megakadályozza, hogy az univerzum különböző szegleteiben kialakult értelmes lények kárt tegyenek egymásban."

"Stanislav Lemnek volt egy hasonló ötlete. Azért nem látunk más civilizációkat, mert későn, tízmilliárd évvel a Nagy Bumm után jöttünk. Ekkor már milliárd évekkel korábban megjelenhetett és meg is jelent az értelmes élet. És úgy manupulálták az univerzum szerkezetét, hogy az utánuk jövők már ne tudjanak belepiszkálni."

"És mire jó a rengeteg science-fiction, amit a távoli jövő kutatói olvasnak?" - kérdezem végül.

"Olcsó játékpálya. A kezdet kezdetén közvetlenül technológiákat próbáltak meríteni belőle, de ez hülyeség volt. Azonban ötleteket lehet belőle. A jövőkutatók például csak a hatvanas években kezdtek a biológiai eszkatológián gondolkodni, Arthur C. Clark viszont már az 1953-ban megjelent, A város és a csillagok című könyvében ötmilliárd éves civilizációról gondolkodott."