Asimov a fantasyről

2002.05.27. 06:46
Isaac Asimovot nem kell bemutatni a hazai olvasóközönségnek, a legismertebb három fantasztikus író egyike, nevét Alapítvány sorozatával és a robotika törvényeivel örökre beírta az irodalomtörténetbe. Mégis érdemes megismerni őt egy talán kissé elfeledett oldaláról: a könyvtárrá átalakított dolgozószobája mélyén gubbasztó szerkesztőt, aki élete során közel félezer esszét írt. Az alábbi, a fantasyről lejegyezett gondolatai 1984-ben jelentek meg.
Néhány olvasó a szemünkre vetette, hogy a történetek egy része, amelyet az Asimov's Magazin hasábjain közlünk, fantasy. Miután egyet-kettőt leközöltünk ezekből a levelekből, szinte azonnal és előre megjósolhatóan levéláradat érkezett, melyek írói ellentmondtak a korábbi véleményeknek és arra kértek minket, igenis közöljünk fantasyt, ha úgy érezzük jónak.

Mindez része annak a különbségnek, amelyet magunk között a "kizárók" és a "beleértők" közötti harcnak szoktam nevezni. A kizárók közé olyan emberek tartoznak, akiknek pontos elképzelésük, definíciójuk van a tudományos-fantasztikumról, és neheztelnek akkor, ha olyan történetre mondjuk, hogy sci-fi, amely kívül esik a szigorú definíción. Más szóval, a kizárók elutasítják a sci-fihez lazán kapcsolódó, peremre száműzött írásokat. Ha mindezt tudjuk, akkor már nem nehéz rájönni, kiket tömörítenek a "beleértők". Nekik nincsenek meghatározásaik, vagy ha mégis van, nem ragaszkodnak makacsul hozzá. Ők azok, akik minden dolgot képesek beilleszteni a nagy egészbe.

Isaac Asimov
Jómagam írói minőségemben kizáró vagyok, és bizonyos fokig olvasóként is vallom ugyanezt. Az általam írt tudományos-fantasztikum az erőteljesebb, keményebb vonalat képviseli, foglalkozik a tudománnyal és a tudósokkal, és elutasítja a fölösleges erőszakot, közönségességet, valamint a kellemetlen témákat. E mögött nem kell holmi filozófiát keresni, pusztán egyéni gondolkodásmódomból adódik. Ráadásul olvasóként is ezt a fajta sci-fit kedvelem, mindamellett - még ha kevéssé is - figyelmet szentelek a sci-fi más válfajainak is.

Szerkesztőként, szerkesztőségi vezetőként "beleértők" vagyunk - annak kell lennünk. Nem várhatjuk el az olvasóinktól, hogy alkalmazkodjanak az ízlésünkhöz, és mi sem tehetjük meg, hogy csak azok számára közlünk írásokat, akik maradéktalanul osztják elképzeléseinket a science-fictionről. Ha megtennénk, a lap olvasói bázisa annyira lecsökkenne, hogy nem lenne érdemes kiadni hónapról-hónapra a magazint. Ahelyett, hogy kedvében járnánk x embernek az időnk száz százalékában, biztosabbnak tűnik tízszer ennyi embernek örömet szerezni az időnk kilencven százalékában.

Magyarul, ha találunk egy jól megírt, gondolatébresztő történetet, amely egyébként fantasyként vizsgázna a "kizárók" között, erősen elgondolkodunk a közlésén. Különösen akkor, ha hiány van a jó, elgondolkodtató, keményvonalas science-fiction írások terén.

A "fantasy" szó maga a görög "fantazia" szóból származik, mely a képzelőerőt, mint adottságot jelenti. Néha a szót "phantasy"-nak írják az angolban, ezzel is fejet hajtva a görögök előtt, azonban én úgy gondolom, ez marhaság. Az egyezményes alakja a fantasynek, hasonló jelentése miatt, leginkább a "fancy" (képzeletbeli, képzelőerő) szó jelentését takarja.

A legáltalánosabb felfogásban minden fiktív történet, valamint a nem-fiktív írások zöme fantasy abban az értelemben, hogy a képzelőerő terméke. Mi a szerkesztőségben különleges jelentést adtunk a szónak. A fantasy nem a meg-nem-történt, elképzelt cselekményt jelöli, hanem a hátteret, amely előtt a történet játszódik.

Például a Nicholas Nickleby cselekménye teljes kitaláció. A karakterek és az események mind Charles Dickens képzeletében léteztek, azonban a háttérvilág az 1830-as évek Angliája volt, pontosan ábrázolva (megfűszerezve persze bizonyos esetekben egy kis kellemes, néha pedig kellemetlen gúnnyal). Ezt hívják realista fikciónak [realistic fiction]. (Akkor is használhatjuk ezt a kifejezést, ha a háttérvilágot kicsit megszépítjük. A cowboyok a valóságban bizonyára piszkosak voltak és meglehetősen büdösek, azonban ez sosem jut az eszünkbe, ha egy pillantást vetünk Gene Autryra vagy Randolph Scottra a filmvásznon.)

Másrészt, ha a háttér olyan világot ír le, amely egyetlen létezőnek sem felel meg (vagy felelt meg a múltban), akkor elképzelt fikciót [imaginative fiction] kapunk. A tudományos-fantasztikum és a fantasy része ennek. Ha a nem létező háttérvilág valaha valósággá válhat, mondjuk a tudomány és technika fejlődésének eredményeképp, vagy éppen olyan események hatására, amelyek nem ütköznek a mai tudományos elképzelésekbe, akkor az science-fiction.

Ha pedig a kitalált háttér sosem fog a valóságban létezni, és esély sincsen a megvalósulására, akkor fantasy világot teremtettünk. Hogy adjak néhány támpontot, az Alapítvány-sorozat egyértelműen tudományos-fantasztikum, míg A Gyűrűk Ura fantasy. Leegyszerűsítve, az űrhajók, robotok sci-fit, az elfek és a mágia fantasyt takar.

Azonban a fantasynek is van több típusa. Itt van mindjárt a heroikus fantasy, amelyben a szereplők jóval nagyobb hatalommal bírnak, mint a való életben. A rendkívüli képességekkel megáldott hősök annyira hatalmasak lehetnek, hogy már-már a groteszk határát súrolják, mint például Superman vagy más szuperhősök esetében. Ugyanakkor a szereplők emberiek is lehetnek, annyira valósághűek, hogy magunk is elfogadjuk létezésüket, gondoljunk csak Tolkien mesterművében felbukkanó hobbitokra és elfekre. A "kard és varázslat" sablonra épülő történetek, melyek elődje Robert E. Howard Conan-sagája volt, a heroikus fantasy részét képezik.

Fordította: Michaletzky Péter

A teljes esszé az Átjáró magazin 3. számában olvasható.