Ben Kingsley a Bradbury-film főszerepében

2004.01.19. 14:15
Még az idén a mozikba kerülhet a Mennydörgő robaj című film, amely Ray Bradbury novellája alapján készül.
A Crusader Entertainment a napokban közzétette a Mennydörgő robaj című film részletes szinopszisát, amely Ray Bradbury azonos című novelláját használja alapként.

A produkciós cég közleményében már a stábra vonatkozóan is olvasni lehetett érdekes információkat: a filmet Peter Hyams fogja rendezni, a sci-fi, mint téma nem idegen számára, hiszen már a 2010 Űrodisszeiával bebizonyította, filmre tudja vinni a nehezebb témákat is. A film főszerepét Edward Burns, Ben Kingsley és Catherine McCormack fogja alakítani.

A történet nagy vonalakban követi Bradbury írását. A novellában egy időutazó vadásztúrát követhetünk nyomon. A dinoszauruszok korába vezető egyik túrán balul sülnek el a dolgok, az egyik vadász véletlenül agyontapos egy lepkét. A pillangó pusztulása a teljes jövőre kihat, a túra szereplői visszatértük után azt tapasztalják, megváltozott a történelem.

A film hasonló koncepcióra épül, azonban a készítők a problémára végső megoldást kínálnak a nézőknek: a lepkét visszahozzák a XXI. századba, és a hiánya indítja el a jövő átalakulását. Természetesen a főhős rájön a titok nyitjára és hajtóvadászatot indít a ritka lepke iránt, amelyet vissza kell juttatni a múltba, hogy minden helyre álljon ismét.

Ha minden igaz, a filmet még idén bemutatják a tengerentúlon.