Új Philip K. Dick-kötet jelent meg

2003. október 27., hétfő 14:56

Az Agave kiadó október 25-én az Átjáró Napon bemutatta legújabb Philip K. Dick könyvét: a Palmer Eldritch három stigmája című regényt, amely 1967-ben elnyerte a legjobbnak járó brit SF-díjat. A könyv október 27-én jelenik meg a könyvesboltokban.

A rendezvényen egyébként Varga Bálint, az Agave könyvek egyik szerkesztője beszélt a kiadó további terveiről - Ian Banks Kultúra-világáról és Laurell K. Hamilton vámpír-sorozatáról - illetve elmondta, hogy két, Magyarországon eleddig ismeretlen krimiszerzőt is megjelentetnek. Lawrence Block első kötete, a Bérgyilkos szintén a napokban kerül az üzletekbe, illetve Steven Saylor első században, az ókori Rómában játszódó krimije - Római vér - is hamarosan megjelenik.

A kiadó igazi kuriózummal szolgált az Átjáró Nap első 150 belépőjének, akik Dick Az ember a Fellegvárban második részének létező fejezeteit kapták ajándékba. Az elkészült fejezeteket még 1964-ben írta meg a szerző, ám nem fejezte be a regényt 1982-ben bekövetkezett haláláig. A kis kiadványban egy Dick-bibliográfia is olvasható, és több példányban nem jelenik meg Magyarországon.

Comment:com

Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!