Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAz Európai SF Társaság 1972 óta évente egyszer megrendezett találkozóját idén Koppenhágában tartották. A díszvendégek között ott volt Harry Harrison, az SF Európai Nagymestere, Stephen Baxter, akit A. C. Clarke-kal közösen írt regényei tettek ismertté, illetve Anne McCaffrey, aki fantasy regényeiről nálunk is ismert. Feltűnt Szergej Lukjanyenko is, akinek a regényéből készült Éjszakai őrség és Nappali őrség című filmek ismét ráirányították a világ figyelmét Oroszország filmiparára.
A legjobbak
A rendezvényen ismét sor került Európa legjobb sci-fi írójának, kiadójának, magazinjának, grafikusának, támogatójának és fordítójának díjazására. Évente egyszer a tagállamok javaslatára és szavazatainak összesítése után díjazzák a legjobbakat, nem kiemelten egy munkáért, hanem az addig végzett tevékenységüket elismerve.
A 38 éves Szélesi Sándor, akit Anthony Sheenard írói néven is ismerhetnek a magyar olvasók, idén megkapta a legjobb európai írónak járó – Best SF Author 2007 – elismerést. De egy másik díjat is elhoztak a magyarok: F. Tóth Benedek (akinek Mellékhatás címen idén jelent meg novelláskötete a Graal kiadó gondozásában) első könyves szerzőként Encouragement Awardot kapott az ESFS tagjaitól. A díjat az ígéretes kezdő íróknak adja át a nemzetközi szervezet.
A legjobb kiadó az orosz EKSMO, a legjobb magazin az olasz Robot, a legjobb grafikus orosz Vladimir Bondar, a legjobb fordító a cseh Richard Podany, a sci-fi európai támogatásáért pedig az ukrán Nikolay Makarovsky kapta meg idén az elismerést.
A díjazottak
Szélesi Sándor, író-szerkesztő, forgatókönyvíró történelem-művelődésszervező szakot végzett, majd újságíróként dolgozott Kaposvárott. A Mysterious Universe űropera sorozat egyik "atyja", mai napig szerkesztője. Írt ősmagyar történelmi misztikus regényt, fantasyt, thrillert, utóbbiakat Anthony Sheenard álnéven. Harmadmagával létrehozta az Átjáró SF&F Magazint, amely két és fél évig Magyarország egyetlen science-fiction és fantasy magazinja volt. Jelenleg a Tűzvonalban című magyar filmsorozat forgatókönyvírójaként dolgozik. Három Zsoldos Péter díjat mondhat magáénak, kettőt a legjobb magyar SF-regény kategóriában (1998: Városalapítók, 2005: Sötétség előtt), egyet novella kategóriában (2006: Galileo).
F. Tóth Benedek, író-szerkesztő történelem-földrajz szakon végzett, dolgozott a Magyar Rádióban, a Magyar Hírlapban, a Képes Újságban, az Europressnél, a Világgazdaságban, a 168 Óránál. A Zóna.hu alapítója, szerkesztője. Kedvenc műfaja a riport és az interjú. Öt éve tanít a Budapesti Kommunikációs Főiskolán (újságírási alapok, műfajelmélet). Szabadidejében ír, ennek eredménye első könyve, amely Mellékhatás címen a Graal Kiadó gondozásában jelent meg.