Beperli a Michael Jackson-koncert szervezőit egy magyar ügyvéd
A londoni szervezők megtévesztették a rajongókat, nyilvánvalóan tudták, hogy Michael Jackson már nem képes a beígért koncertek megtartására – mondta az Indexnek Medveczky Mihály. Az ügyvéd irodája nemzetközi büntető feljelentést tesz a Magyarország költségvetéséhez mérhető csalás gyanúja miatt.
Szándékosan megtévesztették, tévedésbe ejtették Michael Jackson rajongóit az 50 estéből álló koncertsorozat szervezői és mögöttük álló üzleti körök, állítja egy magyar ügyvéd.
Medveczky Mihály az Indexnek bejelentette: irodája hazai és nemzetközi megkeresések alapján döntött úgy, hogy beperli a szervezőket, akik nyilvánvaló módon tisztában voltak Jackson gyenge egészségi állapotával, mégis belevágtak egy világméretekben is rekordnagyságú rendezvénysorozat lebonyolításába.
Londonban márciusban jelentették be, hogy Jackson visszatér a színpadra, és fellép az O2 Arénában. Először csak 10 koncertről volt szó, aztán a nagy érdeklődés miatt 20 fölé ment a szám.
Miután elkezdték árulni a jegyeket, hirtelen eladási rekordok dőltek meg. 360 ezer darab fogyott el 18 óra alatt, ami azt jelenti, hogy percenként 33 darabot adtak el, pedig a jegyek ára meghaladta majd az 500 fontot . A siker láttán végül 50 koncertet kötöttek le az Arénában. Az első július 8-án lett volna, az utolsó pedig 2010. február 12-én.
Medveczky szerint a szélhámosok által átvágott 800 ezer rajongó és Michael Jackson szellemiségének megvédése érdekében indítanak büntető eljárást. Az ügyvéd szerint már sok magyar sértettről tudnak, de továbbiak jelentkezését is várják, hogy az ő érdekeiket is képviselhessék a nemzetközi perben.
A londoni koncertekre jeggyel rendelkezőknek a hivatalos értékesítők természetesen visszatérítik a teljes árat, adták ma hírül. "Az ügy bűncselekmény jellegét nem befolyásolja, hogy bejelentették, visszaadnák a pénzt" - tette még hozzá a magyar ügyvéd.




Kommentek
2009.06.27 09:45:15Bannor
weedxyz: nem semmi, ha köztisztviselő, akkor nem lehet ügyvéd, nem lehet ügyvédi irodája... alapból összeférhetetlenség........ szép...
2009.06.27 09:54:42Rícia
Aki nem ért az egészből semmit ajánlom az első hozzászólásomat!
És nem volt pedofil csak VÁDOLTÁK, a műtéteit pedig nem kellene mindig rossz érvnek titulálni...ha te tedted volna hogyan gondolnál ezekre a megnyilvánulásokra??
Én sajnálom mert magányos ember volt és sokszor kiborult e miadt...
2009.06.27 10:01:43ARK-9
"Rícia"
"tedted, miadt" - tipikus 80-as IQ-s jacko rajongó! :-)))
2009.06.27 10:03:39Rícia
Nem vagyok 80-as :)))
2009.06.27 10:04:45ARK-9
Szerintem sem... Felfelé kerekítettem! :-)
2009.06.27 10:05:45Rícia
nagyon lekerekítetted!!! (90...nél többb!!)
2009.06.27 10:07:18ARK-9
Győzz meg róla! :-) (Csak ne a helyesírásoddal! :-))
2009.06.27 10:07:45Rícia
ugyértem a születési évem!:-)
2009.06.27 10:08:34Rícia
most keltem...ne piszkálódj!
2009.06.27 10:09:25Rícia
vegyél fel msn-re! rögtön láthatod majd hogy nem!!
2009.06.27 10:12:09Öreg Sam
A doktor bekaphattya..
Nekrofil hajlamai lehetnek.
2009.06.27 10:20:33Straight
Beperli??? Miafasznak? Várjunk csak nem pont ez a hiénázás ment Zámbó Jimminél is? Fúúú tiszta Deja vu. Bár mondjuk ott a családja csinálta. A koncertszervezők azt hiszem sokkal korrektebben jártak el mint az ebben a helyzetben elvárható. Sztem az sem lett volna még inkorrekt hozzáállás ha azt mondanák hogy csak 90% ban visszatéríthatők a jegyek a többi kell mérsékelni a veszteségeket. HElyfoglalás szervezés stb. Felháborítónak tartom hogy van olyan magát ügyvédnek nevező féreg aki még abban is kifogást talál amikor a mai világban egy nagy cég a veszteségeit 100%!!!! ban magára és 0%!!! ban az ügyfélre hárítja. Pedig már náluk volt a pénz. Bármit megtehettek volna.
2009.06.27 10:22:07Rícia
egy szóval sem tudok többet hozzáteni a jegyi részhez!;-)
2009.06.27 10:24:10weirdo
"800 ezer rajongó és Michael Jackson szellemiségének megvédése..."
Bocs, mi most arról a fasziról beszélünk, aki kb. 10-15 éve pubertás előtti gyerekeket toszogat, illetve azokról, akikhez ehhez csápolnak? OK, volt két jó lemeze (Off the wall, Thriller) de azért mégiscsak egy kifacsarodott alak volt, nem?
2009.06.27 10:26:07Rícia
ha olvasgatnál vissza (már bocs) akkor értenéd mi a véleményünk!
2009.06.27 10:31:44x/x
Gratulálok az ügyvédi iroda nagyon ügyes reklámozásához!
2009.06.27 10:32:39falatkenyér
Egész nyugodtan perelje be Őket! Úgyis elbukja.
2009.06.27 10:33:10Rícia
Az is egy kriminális eset aki ezek után megkeresi! az elmehet a p...
2009.06.27 10:33:34LeiterJakab
Nézzetek utána alaposabban, a kettő (ügyvéd - köztisztviselő) nem ugyanaz. Van egy Medveczky nevű köztisztviselő a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumban, és van egy ügyvéd a VI. kerületben, az Izabella úton.
2009.06.27 10:33:55Öreg Sam
A doki vészesen hasonlit a kápókra,akik kilopták az aranyfogakat...
Én kérek elnézést nemzetközileg helyette.
2009.06.27 10:34:00weirdo
Szerinted ki olvas el xszáz bálványimádó kommentet egy olyan emberről, aki nem tudta eldönteni, hogy ember, majom vagy nyunyi legyen? Tehetséges zenész? Legjobb esetben is középszerű, aki jó volt menedzselve. Azzal viszont, hogy most kipattant egy pronyó a bokorból, hogy neki is kéne egy kis pénz a hagyatékból, egyet értek. Kötelet minden ügyvédnek. Ügyvéd ez?
2009.06.27 10:38:42Rícia
Épp hogy Ő eldöntötte Ő ilyen akart lenni és sajnálom az olyanokat mint Te aki képtelen a külseje mögélátni és csak az utóbbi alapján ítéli meg..
2009.06.27 10:42:03LeiterJakab
Viszont van itt egy érdekesség, ami alapján lehet, hogy nem is annyira "nevesincs" ez az ügyvéd. Figyeljetek csak:
AZ ÁLLAMI ADÓHATÓSÁGNÁL NYILVÁNTARTOTT, 180 NAPON KERESZTÜL FOLYAMATOSAN FENNÁLLÓ, 10 MILLIÓ FORINTOT MEGHALADÓ ADÓTARTOZÁSSAL RENDELKEZŐ
MAGÁNSZEMÉLYEK (ÉS EGYÉNI VÁLLALKOZÓK) 2009. MÁRCIUS 31-I ÁLLAPOT
407 DR. MEDVECZKI MIHÁLY 1047 BUDAPEST 04 ATTILA UTCA 156-158.
Forrás: http://en.apeh.hu/data/cms41844/MSZ2009_03_31WEB_2.pdf
Itt mondjuk i-vel írák a nevét, a cikkben és az ügyvédi iroda nevében y-nal, tehát lehet, hogy nem ugyanaz a személy, de azért gyanús (az ügyvédi kamara ugyanakkor nem ismer MedveczkI nevű ügyvédet, persze lehet másmilyen doktor is az APEH-huszár).
2009.06.27 10:43:32weirdo
Félrelöttél Rícia, én igen gyakran hallgatom az említett 2 lemezét, pont azok tartom álszentnek, akik hasonló megjegyzésekkel jönnek, mint Te. Nálam zenében só nincs a külsőről, a viselkedésről, Nálad ezek szerint van.
2009.06.27 10:46:27Rícia
szerinted" nem tudja eldönteni hogy ember, majom vsgy nyanyi..." már bocsika...engem nem érdekelt hogy néz ki és most sem nyitok vitát...
2009.06.27 10:49:57weirdo
OK
2009.06.27 10:50:59Rícia
köszönöm
2009.06.27 10:59:031120
Na, megint egy "hazánkfia", aki tovább rongálja az amúgy is megtépázott hírünket a nagyvilágban...
2009.06.27 11:01:57Vámpír\\\'08
Aljas, undorító zugügyvéd, méltó a fajához.
Ilyen erővel mondjuk Elvist is perelhették volna, mert már le volt kötve az őszi turnéja, amikor - átmenetileg - távozott...
2009.06.27 11:21:501120
http://index.hu/gazdasag/magyar/apeh070427/
Hehe...innen fúj a szél! Szánalmas köcsög...
2009.06.27 11:26:54Cliff
whoishe:
szted a koncertszervezo elhitte, hogy ez a felig roncs, felig plasztik ember kepes lett volna akar egy koncertre is??? tudtak jol, hogy semmire sem kepes mar. ha megnezed a legutolso vidofelvetelt rola lathato, hogy az nem is jacko, hanem egy dublor...
2009.06.27 11:50:49carbonara
Érdekes lesz, amikor az ügyvéd úr a pofázás után valóban megindítja a keresetet és befizeti a perköltség előleget
2009.06.27 11:50:50Platon
LeiterJakab:
Szerintem mellé lőttél, én futólag ismerem az ügyvéd urat, és véletlenül sem úgy hívják a feleségét ahogy az APEH-es papíron szerepel, tudtommal nem a 4. kerületben lakik, és határozottan y-al írja a nevét.
Egyébként meg a koncert szervezése már korábban is sokaknak büdös volt, a világon semmi köze jackohoz ha pár hiénát megszívatnak. Ha ezen az ügyvéd úr jól jár, hát azt mondom ügyes.
Vámpír\\\'08:
Ha elfogadsz egy jó tanácsot ügyvédre nagy nyilvánosság előtt jó hírnevet sértő megjegyzéseket tenni meglehetősen Darwin díj esélyes ostobaság.
2009.06.27 11:52:48maat
A jegy ára visszajár pertől függetlenül. Az ügyvéd, meg így próbál hírnévhez jutni. Szánalmas.
2009.06.27 11:57:12putyy
Ez a Medveczky ügyvéd?A diplomáját hol szerezte?Tényleg csak a hírnév kell neki!
2009.06.27 11:57:16Platon
carbonara:
Hm. A Csalás közvádas.
2009.06.27 12:09:23cobra525
Nyomorék. Nem zavarja, hogy visszaveszik a jegyeket? Istenem... felkapja a világsajtó ezt a hírt, aztán megint "köcsög magyarok" leszünk...
2009.06.27 12:15:11lószúnyog
A koncertszervező cég tudta, hogy M.J. az egészségi állapota miatt nem tudja végigcsinálni. Kérdem én, a rajongók nem tudták? Jacko nem tudta, hogy nem fogja bírni?
Akkor néhány ötlet az ügyvéd úrnak: perelje be az MDF-et amiért a beteg Antall Józsefet jelölte miniszterelnöknek, és így tovább. Biztosan találunk még perelési lehetőséget.
Az ügyvéd hiányzó erkölcsét pótolja a perköltség...
Szerintem az ügyvéd úr becsületes, keresztény ember és valóban M.J. szellemiségét akarja megvédeni a gaz koncertszervező céggel szemben, és tekintettel erre illendő lenne, ha gratis vállalná az ügyet.
:-)))))
2009.06.27 12:23:17Bannor
Ricia: te nagyon szánalmas vagy... 90 feletti.. hát ezért bocsájtunk meg neked... :):) játssz még egy kicsit a dzsekó babáddal...:):)
2009.06.27 12:30:15Májkonzerv
Én azt szeretném látni, amikor az ügyvéd nevét számos youtube oldalon átlag 4 mp-ént Új-Zéland, Fülöp-szigetek, Vietnám, Finnország, Algéria, Románia, Németország, Anglia, Brazília, El Salvador nevű földrajzi pontokról egyhangúan őszinte csodálattal írják le, és a CNN egy téves braking news felirat alatt gyakorlatilag teljes 24h-ban egyéb hírekkel töri meg az őróla szóló hírfolyamot.
Ha belegondolunk, ezt a szintet egyetlen politikus, de még egyházfő sem érte el a világon és a világtörténelemben, de merem állítani, egyetlen más zenész sem. Ezen lehet meglepődni, média és egyéb, de mindenesetre elgondolkoztató, miért a zene képes erre. És Michael Jackson.
RIP
http://www.youtube.com/watch?v=8VASYhabHkM
2009.06.27 12:36:55oncogito
Abszurdum, hogy csak a nyereséget fogadják el, a rizikót nem.
Pedig az is benne van a bizniszben.
Egy halálesettel nem lehet előre számolni, a veszteség listájára kell írni anyagilag is.
2009.06.27 12:52:40smen
Menjen a büdös francba az mélyen tisztelt ügyvéd úr. Az azért mégis csak nonszensz, hogy még ki sem hűlt szegény Michael Jackson és már valakik, vagy valaki azon töri a fejét, hogy milyen eszközökkel húzzon hasznot a halálából. Igaza van az előttem szólónak, le kell írni veszteségbe. Amúgy meg nincs annál nagyobb veszteség, ha valaki az életét veszíti el. Engem pl. pont nem érdekelne a koncert jegy ára ebben az esetben. Gratulálok azoknak, akik nem ismerik a kegyelet szót! A szégyentől ne merjen ki menni az utcára, ezt kívánom neki, bár az ilyeneknek nincs bőr a képükön.
2009.06.27 13:19:34Fifike
Sziasztok!
Az Abszolut Rádió 97.3 kifejezetten fekete zenét játszik, reggel 9-től este 9-ig tegnap csak Michael Jackson számok mentek, nem igaz, hogy a magyarok nem emlékeznek meg róla.
Nagyon sajnálom őt, de azzal nem értek egyet, hogy nem lehetett számítani az esetleges halálára, sajnos már ez évek óta bármikor várható volt. Az erőn felüli készülés a koncertsorozatra még ronthatott is a helyzeten.
2009.06.27 13:21:40jeangabin
Egy ilyen marhának a színre lépése után tapsikolhat a Magyarországot tengerré változtatni akaró 50e. Tót, hogy olyan nagyon rosszat nem is akarnak tenni, mert hát "ezek" ilyenek, kedves nagyvilág, látjátok most már ti is...
2009.06.27 13:50:57kuss és figyelj
nem tudom....szerény véleményem szerint, én nem adnám vissza a jegyemet...megőrizném emlékbe...
meg amugy is...máshol is ki tud az ablakon szórni pénzt az ember, akkor most ez miért fáj neki? :)
De ez nem is pénz kiszórás...ez egy örök emlék!
2009.06.27 13:59:30selyemhernyótalpas szamuráj
Márciusban amikor hivatalosan bejelentette Jacko a koncertsorozatot, a riporterek és kommentátorok már akkor arról beszéltek, hogy legyengült egészségi állapota miatt kétséges az egész rendezvénysorozat, erre senki nem emlékszik? Tessék!
Utálni fogtok, de az első gondolatom a hir hallattán az volt, hogy kamu és lelépett a lóvéval ... sosem lehet tudni ...
2009.06.27 14:00:12Devonka
HÁT A JÓ KURVA ANYÁDAT AZT! Medveczky Mihály! Hogy jön egy ilyen senkiházi suttyó mint te, hogy ilyeneket mondj MJ-ről. Azt a pénzhajhász buta fejedet teeee.... PFEJJJJ PFEJJ PFEJJJ szégyenlem hogy magyar vagy!!! PFEJJ!!!!!!!!!
2009.06.27 14:05:32Opin-ion
Senkinek nem tűnt fel, hogy miért az ügyvéd perel? Ő is vett jegyet? Vagy inkább helyesen: valakit képvisel, akit emiatt állítása szerint kár ért? A cikk alapján sem lehet tudni. A jogi képviselő fogalmilag valakit képvisel, nem magát. WTF??
2009.06.27 14:06:59Opin-ion
Max. a feljelentést teszi meg saját nevében.
2009.06.27 15:09:48kgl
Na ez az ügyvédecske is egy igazi hullarabló. A gyász pillanataiban csak a hírneve érdekli. A többi ügyvéd és jogi végzettségű ember sem különb, ugyanolyan megvetni való faj mint a tolvaj ci....
2009.06.27 15:28:17Fifike
Kegyeleti okokból több portál levette a kommenteket, egyesek itt is összeszedhetnék magukat, mert a normálisan gondolkodók kommentjei is lekerülnek, nem csak az idiótáké.
2009.06.27 15:51:05bizsergefa
kettő csatornáról tudok akik egésznap MJ-t gyászolták... az emmtíívíí még másnap is ha jól tudom
2009.06.27 16:18:59kistopp
ARK-9!
Te szerencsétlen! Nam szerettem különösebben Jeckót, de elkell ismernem hogy a maga műfajába fantasztikus volt. Nem bebizonyított, csak vádskodás volt a pedofília.Egy ember, egy nagy művész meghalt, ha nem vetted volna észre.Tartasd vissza a stílusodat. Rendes ember egyelhunytról, 2 nappal a halála után nem beszél így. Mi az, hogy izéke????Attól függ, hogy honnan nézzük. Nem vagyok van ahonnan Te vagy az.Állítsd le magadat. majd ha az életben, a töredékét leteszed amit ez a művész produkált, akkor járjon a szád. Most kutathatod az én IQ-mat is, de a Tieddel több baj van, mint bárki máséval.
2009.06.27 16:25:19kistopp
Na jól felbosszantottam magamat, most van min mazsolázni ARK barátunknak.
Szeretném valamire felhívni a figyelmeteket, gondolkodjatok el rajta, és aszerint írjatok. Kibicnek semmi se drága. Becsületsértés is van a világon, egy ügyvéd azzal is tud mit kezdeni.Szóval, azért vigyázzatok, ki, és mit ír le. Mert egy hozzászólás nem ér annyit. Remélem értitek.Én se értek egyet az ügyvéd úr akciójával,de gondolkodjatok, mielött tajtékoztok. Jeckó attól nem támad fel, és az ügyvéd se ettől fogja meggondolni, hogy indít e pert, vagy se.
2009.06.27 16:45:04Fáradt Vándor
Bassza szájba a JQA ez a kis tetű...
2009.06.27 16:52:12Photographer
Azt gondolom,hogy ebben az ügyben nincs rendes támadási felület.
Főleg,hogy egy előre nem látható szívrohamról van szó.
Az egész, talán, esetleg,(stb) arra jó,hogy az ügyvédi iroda, vagy esetleg az ügyvéd úr, hírverést kapjon.
Mondjuk ez nem rossz reklám.
Csak azt nem értem, hogy miért a halála után kellett ezt meglépni? Mert ugyanis, ha igazak a vádak és tényleg nem tudott volna fellépni, már a turné meghirdetésekor nyugodtan perre lehetett volna vinni a dolgot...
De nem? :)
2009.06.27 16:54:18olvasó080906
Javaslom, hogy perelje be BB KING koncerszervezőt is, a Király 84 évesen n-ik turnéján haknizni xD...
2009.06.27 16:57:46olvasó080906
Van egy nagyon öreg analógia, biztosan ismeritek, mi a közös a spermiumok és az ügyvédek között?
Minden 300 millióból 1 lesz ember...
2009.06.27 17:23:28Photographer
Na azért ennyit a magyar mentalitásról: fogalmunk sincs az egészről, de fröcsögő szájjal anyázzuk az ügyvéde(ke)t. Köszönjük Magyarország....
2009.06.27 17:33:49Lepy
Rícia, a 80-as IQ nem a születési évre vonatkozik...! :-)))
2009.06.27 17:35:48Lepy
"nem tudom....szerény véleményem szerint, én nem adnám vissza a jegyemet...megőrizném emlékbe..."
Többen vélekedtetek így.
Nem lehet, hogy akkor valóban csalás volt a sok koncertlekötés? Talán számoltak azzal, hogy a többség úgyse kéri vissza a pénzt... Ez tényleg undorítóan hangzik.
2009.06.27 17:58:27sün!malac69 a fegyelmezett renitens
sose szerettem az ügyvédeket, akik a híres emberekkel kapcsolatos pereket a saját piárjukra óhajtják felhasználni. Ez a kókler is arra játsziuk, h majd behívják a Mokkába, meg a Reggelibe, stb...
Idióta.
2009.06.27 18:06:32Manaus
Nem helyes dolog, gusztustalan a gyaszolok erzeseit zavarni ilyen ugyvedi akciokkal a gyasz idejen. MJ hire nagyon szomoru. Az elso hiradasokat nem is jott, hogy elhiggyem, megrendito.
Mindemellett, miutan a hireket visszaolvastam, sokkolt, hogy 50 koncertet terveztek a szervezok es jegyeket is eladtak ezekre a koncertekre.
Az eloado vajon tudott a koncerttervekrol, es a varhato nagy fizikai-szellemi terhelesrol amire keszulnie kellett? Aldasat adta a tervekre, vagy o is csak ment az esemenyek utan, mint ahogy a rajongok tomege, es keszult az esemenyre?
Ha MJ-t is csak sodortak az esemenyek, es ez tul nagy stresszt okozott neki, akkor lehetseges hogy a muvesz egyenisege mellett a media manipulacioja halalba hajszolta a szegeny eloadot.
Sok jot alkotott eleteben, aldott legyen a szep emleke.
2009.06.27 18:30:53Joey Templar
jönnek, jönnek a hullaszagra a hiénák
2009.06.27 18:48:02erlac
Dr. vitéz Medveczky Mihály székkapitány, jogtanácsos. E-mail: medveczky_mihály@yahoo.com
Csak nem ő az?
www.vitezirend.org
2009.06.27 18:50:52moncayo
Na megint egy magyar ügyvéd, akik "sztárügyvéd" akar lenni a bulvár által. Mint az a kis pöcs, aki a lincselős cigányok nevében 1 milliárd (!!) forintos kártéritési adott be keresetet a Magyar Állam ellen (is), mert azonos szövegkörnyezetben elhangzott a cigány és a lincselés szó.
A magyar ügyvédet amagy megennék reggelire ha hír igaz lenne.
2009.06.27 18:57:32zolee7566
Ilyen balfasz ügyvédek csak nálunk vannak.Ennek az ügyvédnek annyi köze van az egészhez mint az esze.SEMMI!!!!!!!!!! Bunkó köcsög.
2009.06.27 19:01:54erlac
Amúgy Medveczky Mihály nevű ügyvéd az ügyvédi kamara nyilvántartásában nem szerepel.
http://www.ugyved.net/index.php?ugyvedkereso=1&start_user_search=1
Idén kiadtak egy ügyvédjelölti igazolványt egy ilyen nevű egyénnek, de ettől még néhány centi, mire ügyvéd lesz. Ezután kiváncsi vagyok, miféle irodáját keresték meg külföldről és belföldről, és hogy is gondolja ezt a pert?
Meg arra is, hogy az Indexnél van-e google, illetve hogy képesek-e az ügyvédi adatbázis lekérdezésére.
2009.06.27 19:08:04erlac
Amúgy a pereskedeés Londonban nem egy olcsó mulatság. Meg kell hozzá angol ügyvéd. Szóval én azért még gondolkoznék azon, hogy megy majd ez.
Lehet hogy a dr úr egy perc hírnévre vágyott az Indexen? A buta újságíró meg megadta neki?
2009.06.27 19:15:50Manaus
Meghatoan ir MJ volt felesege rola:
http://bit.ly/5wR7p
2009.06.27 20:04:48indif
percenként 333-at
2009.06.27 20:42:13akiba75
Hát, ügyvéd úr...duma az van.
2009.06.27 21:14:28müszi
ácsi!!!!!
ennek azügyvédnek már megvan a per tárgya!
a sok kommentezőt is beperli személyiség hitellrontás és becsületsértés miatt!
igy kell munkát szerezni! hoppá!
2009.06.27 22:18:43Bannor
na ne... nem lehet egy k. adót úgy bekapcsolni, hogy ne ez a shit szóljon belőle...
2009.06.27 22:24:52MonikaU.K.
milyen 500£ ???? Ezt a hulyeseget honnan szedtek ??? 75£... eloszor ugy hirdettek 50-75£ig leszenek de, vegul csak 75 fontosak voltak... nekem tobbszor is sikerult "vennem" csak nagyon keves idot kaptam a fizetesre es mire beirtam minden adatot a kartyarol lejart az idom.... Az elobb olvastam valakit aki szinten londonban lakik,hogy 3ora alatt elkeltek a jegyek.. Hat az nem igaz, eloszor olyanok tudtak venni akiknek volt kodjuk, utanna pedig mindenki mas is tudott.. En egesznap a gep elott ultem es folyamatosan lett egyre tobb koncert... Szoval kedves valaki, te is hulyesegeket irsz... Koddal majdnem 1napig lehetett venni, es utanna mindenki masnak is...
2009.06.27 22:26:48MonikaU.K.
Bannor baromkam... Ha ennyire zavar akkor miert is keresed meg a forumot is????? Vagy direkt konfliktust keresel??? Menyj a fenebe, szanalmas alak vagy am, meg ha nem is szeretted sem kell igy beszelned rola..
2009.06.27 22:29:07MonikaU.K.
Nem tudod megorizni a jegyedet, mert en azt olvastam,hogyha veszel jegyet a koncert elott kapod meg 1-2 hettel...
2009.06.27 22:42:02zümmmi
ezt a marhaságot. ezzel az agyament baromsággal csak megint az országot fogják lejáratni, és majd lehet magyarozni. perelje be, hogy meghalt.
2009.06.27 23:06:19Sydra
Sziasztok,elmebomlas...
Ertem en,ha valakit nem rendit meg a halala,minket sem rendit meg mindenkie,de hogy az ember nem ismeri a tisztesseget?!Azt is ertem ha valaki penzhez akar jutni,na de ilyen aron?!
Az EMBER inkabb eggyel szarabbul el,de tiszta szivvel,vagy mar nem..?!
Nekem a szivem szakad meg erte szemely szerint..es talan sose jutott volna eszembe a penzem.
Nem kell az embert turaztatni,h mit erez es ezert hogy lehet kihasznalni...
Ki lehet..de ha a fajdalmunk nagyobb,senkit nem erdekel.
Annyi undorito dolog tortenik napi szinten,amin nem gondolkozunk,ezt miert kell igy kifacsarni?!
O nem lepett le a penzzel,de neki még azt is megbocsajtana a vilag,ha elne,generaciokat szorakoztatott,tobbet kaptunk tole,mint amennyit meg tudnank halalni valaha.
Tudom,mi adtuk az eletet(penz,hirnev,ami tonkretette),de oromet es vigaszt adott(+az adakozasok)..
Botranyos a mai ember..szivbol sajnalom,h ilyen kicsinyesek vagyunk,igazi szegyen.
O mar csak mosolyog... Timi
2009.06.27 23:53:48Sydra
Jahh..es felröppent az ötlet,h a halálhíre csak reklámfogás a koncertekhez...
No comment,csak gondolkodnivalónak szántam...mekkora lenne......!
2009.06.28 00:13:20Lehet egy krémessel több?
„Rícia nem akar a földön járni, felszállt inkább a fejünk fölé...”
2009.06.28 00:23:38violet_lipstick
na és az mekkora lenne, ha a koncertek helyett emlékkoncerteket tartanának.. fasza videó-összeállításokkal, fasza effektekkel, esetleg koreográfus csoportok beszervezésével.. kérdés kinek érné meg.. bár szerintem a rajongók simán benne lennének, ha igaz rajongók voltak..
2009.06.28 00:36:29Sydra
A testvereit es a sztarvilagot is osszehozhatnak a koncertre,felreteve a mindenfele furmanyos szamitasokat,ha ez valoban megtortent es nem csak egy rossz alom :'( ,biztos szivesen tisztelegne az emleke elott a vilag.Csak nulla lelkiero a lebonyolitashoz,szerintem.
2009.06.28 00:57:22Yogi
Nos Hölgyeim/Uraim!
Medveczky Úr "i" betűvel írja a nevét. Helyes volt az a tipp, hogy a IV. ker Attila utcában lakik és a VI. ker.-ben praktizál. Akit érdekel az ember és az, hogy miket csinált, keressen meg! (schutzehun @yahoo.com)
2009.06.28 03:53:39ARK-9
"kistopp
Gratulálok! Egy pár mondatos hozzászólásban ennyi hibát ejteni - ez már jelent valamit! :-) Pl. hogy szereted azt a nyálat, ami jackód száján kiokádódott!!:-)
"Nam"
"Jeckót"
"elkell"
"maga műfajába"
"vádskodás" - ok, ezt fogjuk fel billentyűzethibának!:-)
"Tartasd" - Kivel is? :-)
"egyelhunytról"
"Nem vagyok van ahonnan Te vagy az" ????????????
"majd ha az életben, a töredékét leteszed amit ez a művész produkált, akkor járjon a szád."
Sokszorosát letettem annak, amit ez a nyikhaj senki produkált - nekem ugyanis nincs többszáz milliós adósságom! :-)
"Most kutathatod az én IQ-mat is"
Nem vagyok bányász!!:-)
2009.06.28 07:49:13eretnek
Idézet az Indiában megjelenő "Getshe" magazin egy cikkéből, szabad fordításban:
"Egy ismertségre vágyó magyar ügyvéd és a bújkáló orvos kapcsolatát kutatja a rendőrség Jacko halálával kapcsolatban. Nem zárható ugyanis ki az idegenkezűség..."
2009.06.28 09:21:50Sydra
ARK-9
Ugy latom te unatkozol..
Nem is kaptal szivrohamot a sok munkatol.
Azt mondod ra 'senki'?
Es te ki vagy..?
Az a kulonbseg koztetek,h ra kivancsi a vilag,rad meg senki!
Szoval ki itt a senki...?!
Nem fogok vitatkozni,mert az ilyen ember nem er annyit,de szerintem visszavehetnel arcos-harcos,mert gyaszoljak az emberek.
Ha te gyaszolsz majd valakit,szeretnel hasonlo velemenyeket?!
Es még probaltam normalis maradni!
Legyel szives...
2009.06.28 09:53:50ARK-9
Sydra:
Nem, nem unatkozom - kevéske szabadidőmben tanulmányozom az alábbi linket: http://mek.oszk.hu/01500/01547/index.phtml - csak hogy MAGYAR fórumon MAGYAR módra tudjak írni - ellentétben veled...
Remélem is, hogy a világ nem kíváncsi rám, mivel a világ kíváncsiságát a győzikék, moúnikák, átszabdalt pofájú retkek és józsibarátok keltik fel és egyben elégítik is ki... Ne tudjon rólam ez a világ, mert nem szeretnék a fentebb említettekkel egy csoportba tartozni! Családom, barátaim, szakmai környezetem ismer, elismer - ez nekem elég.
2009.06.28 10:11:45Sydra
Az magyar mod,h masokat szomoritasz??
Ha igen,akkor ujabb szegyen.
Embernek erzem magam ellentetben veled.
Veregesd meg a vallad,h ilyen meno vagy otthon.
Talan egyszer te is gyaszolsz majd?
Akkor jussak azert eszedbe.
Teged itt nem bantott senki!
Csak az,h nem tudsz ervenyesulni.
Tokmindegy mit tanulmanyozol,ha ilyen vagy.
Ne farassz minket,koszi heló! ;)
2009.06.28 10:53:02Rícia
Az 50 koncertről csak annyit, hogy Ő az elején csak 10-ről tudott.......
2009.06.28 10:54:21Rícia
Az örök igazság az egekben van...
2009.06.28 12:38:21hbea
Kedves mindeki,
Michael Jacksont lehet szeretni vagy utálni mindenkinek a szíve joga. Én sem szeretek sok feltörekvő sztárocskát mégsem kezdem el boncolgatni, hogy mikor volt utoljára mellműtétje vagy épp kivel osztotta meg tegnap éjjel az ágyát.
Legyünk már annyi tisztelettel embertársunk iránt ha szerettük ha nem, hogy az alig kihűlt teste fölött legalább maradjunk csendben ő is valakinek a gyereke és valakinek az édesapja volt, úgy mint sokunk.
Kedves ügyvéd úrnak csak annyit üzenek, hogy a legtöbb rajongónak eszébe sem jut a koncertre kifizetett pénzéért sorba állni attól nagyobb a gyásza mintsem ilyenekkel foglalkozzon.
Aki nem kéri azt nem kell megvédeni és legyen szíves gondolkozzon el, hogy tükörbe tud-e még nézni holnap miután egy halott emberből akar hasznot húzni.
Michael Jacksont nem érdemelte meg a világ, remélem nem látja mi folyik a halála körül és remélem, ahol van nem bánthatja senki.
Emberek legyünk kicsit gerincesebbek.
2009.06.28 13:56:02sebezhetetlen
Hát, nekem van jegyem a koncertre, de nem halok bele ha nem térítik vissza...
Ez kell ide: Tegyük nevetségessé magunkat, hogy Jacko menedzsmentjét pereljük. Tényleg mintha pont arra lennének részorulva, hogy pont egy ilyen porfészek lakóit csapják be, vagy tévesszék meg...
Szánalmas.
2009.06.28 16:11:52Sydra
Itt már a lelkünket is kilopták..,majdnem szó szerint...!
Épp egy ilyen alkalom nem oszt már és nem szoroz.
2009.06.28 16:37:24atleta.hu
Latom van sok rajongo elfogulatlan velemennyel, ahogy kell. Nekem nem tunik megleponek ez a per, mert tenyleg eleg furcsa az egesz szitu. Nyilvan nem a szivroham, az barmikor johet, elsvisz ugye amugy egeszsegesnek tuno sportolokat is, de a halala napjan leadott megemlekezesek a TV-kben (amiknek vagy lehet hinni, vagy nem) mind megemlitettek, hogy mar eleg rendesen betegeskedett. Ha viszont igy volt, akkor minimum furcsa elkeplzeles volt, hogy lenyom es vegigugral 50 fizikailag eleg megerolteto koncertet.
2009.06.28 16:47:40Sydra
Igen fura es meglepo es a korulotte levo emberekrol el is tudok barmit kepzelni.
Lehet talalgatni,de az eletben nem tudjuk meg,h mi volt,hogy volt.
Marad a gyasz,az a minimum,aki meg uzletel..lelke rajta.
2009.06.29 00:12:23MonikaU.K.
Kedves ARK (vagy mi)... Van,hogy az ember lecsuszik, es adossagai lesznek... De szerintem az asztalra letetel nem errol szol.... Amilyen rekordot lehetett o megdontotte... Miert?? Azert mert utannozhatatlan a hangja a mozgasa.. Te pedig egy szanalmas alak vagy... Az ember sok mindenkit nem szeret de, attol meg nem mocskolodik a halala hallatan.. Meg az a szerencse,hogy a TE szavad senkit sem erdekel a tenyek magukert beszelnek, kar itt barkinek is vitaznia veled... Rola 10-20 akar 100 ev mulva is beszelni fognak, o hagyott valami maradandot magautan, es mikor meg nem volt szetcsuszva milliokat adakozott szegeny orszagoknak,beteg embereknek... Nah tudod ez onmagaban is valami, igaz ot e-nelkul is Imadtak, Imadjak es fogjak is..!!!! Most johetsz a pedofiliaval ami sosem bizonyosodott be, csak rosszindulatu tamadas, vagy valakik sok penzt lattak benne... Egyebkent azt nem ertem,hogy TE miert foglalkozol ezzel ?? Te utaltad, eliteled, semmibe veszed de, megis mar a harmadik napodat toltod azzal,hogy az o topicjat olvasgasd.. Eleg Uncsi kis szar eleted lehet ,csak sajnalni tudlak.
2009.06.29 00:28:57MonikaU.K.
es akkor meg nem is beszeltunk a magyar kisfiurol akinek o allta a szivmutetjet az utazassal, ellatassal mindennel egyutt.. A mi orszagunktol, az ilyen ugyvedektol es a sok mocskolodo alaktol a kisfiu akar meg is halhatott volna... ot se kerte senki,hogy fizesse ki de, megtette es miert?? Mert jo ember volt,lehet hogy elrontotta az eletet a sok mutettel de, EZ CSAK AZ O DOLGA VOLT.. Mindenkinek vannak olyan dolgai amin lehetne csamcsogni szazaknak.. En miota az eszemet tudom szerettem ot es a zenejet es meg elek fogom is,szerencsere tobb millio embertarsammal egyutt...
2009.06.29 09:55:30Sydra
MonikaU.K.
Osztom a velemenyed,a nagyvilaggal egyutt :)
Ne is beszeljunk egy ilyen emberrol tobbet,nehogy mar nepszerubb legyen..! ;P
Amugy a szajabol csinalt segget-bocsanat-de ha nem akarom h tudjon rolam a vilag es nincs hasznalhato velemenyem,nem irogatok,szerintem...
Nem tudom mennyi idos lehet,pont nem is erdekel,de vagy nagyon fiatal vagy nagyon elmaradott ;)
Zarszokent annyit,ha az o gyereket vitte volna gyogyitani,biztos korbecsokolgatta volna!
Ez mar mashol is irtam,jobb ha az ilyen gondolkozik mielott megszolal,de még jobb ha befogja.
Lesz o még szomoru..
2009.06.29 12:38:57Melinda.
Oké, hogy visszafizetik a jegyek árát, de addig is, amíg náluk volt, ők használhatták. Megforgatták, megsokszorozták, akármi. Elképzelhető. De azt, hogy ez így volt kitalálva, nem igen tudom/merem/akarom elhinni.