Munkások lázadtak Hegyi Barbara ellen

A Pesti Színház negyven év óta először újul meg, de nem kell nagy dolgokra gondolni. A felújítás még nincs is kész, a nagyjából tízmilliós keretből amúgy sem sok mindenre fogja futni, a Rogán Antal által már beígért homlokzatfelújítás és a légkondicionálás beszerelése egyelőre várat magára. Az 530 embert befogadni képes kamaraszínházban érződik a légcsere hiánya, a festékszagot két szemközti ajtón próbálják távozásra bírni, sikertelenül. „Ha ide beszorul 600 ember, szörnyen érzi magát” – fogalmazta meg Eszenyi. Szerinte szokott ennél büdösebb is lenni. Amikor a Duna feljön, van, hogy egyméteres víz áll a pincében.

Víg színek

A felújított Pesti Színház színeit a jelenleg a Vígszínház díszoszlopait lefedő molinók vidám színeihez harmonizálták (sárga, zöld, pink), a retró presszóhangulatot pedig a falmozaikok és a 70-es éveket idéző színek fehérre mázolásával tüntették el. A Pesti Színház jellegzetes, lyukacsos tetejű dizájnját szerencsére meghagyták, a belső falakba vájt, amorf lyukakat színes szegélyekkel modernizálták, eltűnt viszont a nyilvános telefonfülke.

A márványpadlóban van anyag, azt nem cserélik ki, csiszolás vár rá valamikor. Mostanában divatos, rozsdás vasfalat is építettek bele, de erről még hiányzik a lényeg: a színházi dolgozók képeit akarják kivehető, világító képkeretekbe helyezni, a falakra pedig feliratokat szánnak a fiatal tervezők, akiket a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem segítségével választottak ki. Ők végzik a Vígszínház teljes arculatváltását is, amelynek egyik szembeötlő eleme, hogy a színház új logójában – amúgy bolondosan – lefelé lóg a hosszú „í”.

Koncentrál

Az igazgatónőnek nagy tervei vannak, a Vígszínház elé fénykígyót, útlezárást és melegített padokat álmodott, de ez még a jövő zenéje. A legfeltűnőbb viszont, hogy Eszenyi Enikő mintegy kis Alföldiként szeret nagyon szép és nagyon fiatal emberekkel együtt dolgozni, akik bizonyára tehetségesek is. Bevallottan törekszik arra, hogy a színház új tartalmát a fiatalokkal való közös munka hozza meg, szerencsére azért a jegyszedő nénik még a régiek. Az évad nagy újdonsága, hogy Kern Andrást átköltöztették a Pesti Színházba, a csoportosítások áldozata lett, idén csak itt lép fel, a Vígben nem.

Eszenyi Enikő komolyan veszi új feladatát, nem is játszik, hogy minden erejével a direktornősködésre tudjon koncentrálni. A bérleteladások számát már sikerült növelnie, de őszintén bevallotta, hogy a jegyek nem mennek, és az újságírók segítségét kérte abban, hogy ne csak a felújításról, a repertoárjukról is adjunk hírt. Ezért is köthették egybe az évadnyitó sajtótájékoztatót a Pesti Színház évadkezdő darabjának A nő vágyának a fotóspróbájával. Huszonéves tehetségek rendezték, konkrétan egy fiatal cseh alkotócsoport, Lucie Malkova vezetésével.

Fiatalos

„A divat a legfontosabb dolog a világon” – konferálta fel a két, a francia látványszínház világát idéző homoszexuális divatdiktátor az Émile Zola Hölgyek öröme c. könyvének motívumai által ihletett darabot. A felütésből azt vártam, hogy talán jó kis társadalomkritikus mű fog következni, de még arra sem tudtam rájönni, miért hívják a műsorfüzetben radikális musicalnek. Volt benne a ma már szinte kötelező színpadi elemnek számító kokainozás, buzulás, szex, a fogyasztás istenítése, de valahogy a társadalomkritikát elhanyagolták, csak a második felvonásban foglalkoztak vele, addigra sokan hazamentek. A szép színes, felszínes világnak nem volt ellensúlyozása, arról ugyanis egy szó sem esett, hogy a fogyasztással szemben mik lehetnének esetleg értékek Hegedűs D. Gézán, Hegyi Barbarán és Kútvölgyi Erzsébeten kívül.

Sok minden kavargott bennem a musical közben, de nem olyan dolgok, amiket a darab magvas mondanivalója hívott volna elő. A legjobban azon törtem a fejem, hogy ez vajon kinek tetszene. Eszenyi Enikő szerintem ránézésre rám gondolhatott, mert jegyzetelésemet látva a szünetben kedvesen odajött hozzám megkérdezni, tetszik-e. Erre az eldöntendő kérdésre nemmel válaszoltam, mire a direktornő hátrahőkölt, riadtan méregetni kezdett, majd döbbent arccal tudakolta, hogy miért nem. Mondtam, hogy látom, hogy talán a fogyasztói társadalmat akarják kifigurázni, valahogy mégsem ezt teszik, de még kivárom a végét, hátha.

Igazam lett, mert a második felvonás jobban összeállt. Ebben kifejezetten tetszett, ahogy röviden bemutatták az áruházláncok terjeszkedésének mechanizmusát, hogy hogyan csinálják ki a gazdaságot, a kisipart, az embereket. Aktualitásként a dübörgő gazdaság kifejezés is elhangzott, a kirúgott munkások lázadtak a multimilliárdost alakító Hegyi Barbara ellen, aki hüvelygomba-ellenes szert használt. Mindenközben az a hír jutott eszembe, amit nemrég olvastam, hogy forráshiány miatt nemrég csak Békés megyében 20 művelődési házat zártak be, pedig azoknak talán több értelmük volt, mint ennek a darabnak.

Színes ház

A darab erőssége talán a színészi játék (a nagy hírességeken kívül Sarádi Zsolt és Bata Éva is jó volt) és a vad jelmezek. Nem véletlenül tartottak erről fotóspróbát, a darab inkább ilyen szempontból volt értékelhető. Az volt az érzésem, mintha kezdene a színház is elinternetesedni, mintha itt is a kattintás lenne a lényeg. Jó képeket lehetett csinálni arról, ahogy Kovács Patrícia a frissen végzett Bata Évát taperolja, vagy ahogy Hegedűs benyúl neki, vagy amikor Hullan Zsuzsa kokaint szippant, pláne amikor Hegyi Barbara lenge öltözékben a szexről álmodozik. A szünetben az egyik fotós viccből meg is jegyezte, csinált egy-két durva képet Gusztos Péter nőjéről, Kovács Patríciáról, hátha még jól fog jönni.

A kedves vidéki lányként induló pozitív főhősnőt hiába szippantotta be a multicégek kegyetlen világa, mégsem járt pórul, sőt. A darab végén mindenkit bekebelezett a plázavilág, de ennek a mozzanatnak még negatív kicsengést sem sikerült adniuk. A radikális helyett inkább a trendi jelző illett volna a darabhoz, de nem is az volt a legfőbb baja, hanem hogy nem szórakoztam jól.