Showbiz

Susan Boyle világrekordot döntött

2009. november 20., péntek 15:36 | Frissítve: 2009. november 20.

Susan Boyle-nak, a brit Csillag születik második helyezettjének első, I Dreamed a Dream című albuma jegyzi a legtöbb előrendelést az Amazonnál.

A skót templomi alkalmazottból A nyomorultak I Dreamed a Dream című dalával internetsztárrá avanzsált énekesnő világhírű lemeze november 23-án jelenik meg, de már meghódította az Amazont, írja a Telegraph.

"Alig nyolc hónapja még senki nem ismerte Susan Boyle tehetségét. Most pedig több CD-előrendelést produkált világszerte, mint bármelyik másik előadó - mondta Julian Monaghan, az Amazon zeneeladási vezetője. - Ez mutatja a legjobban, hogy Nagy-Britannia, Amerika, sőt az egész világ szívét meghódította.”

Boyle-t 47 éves koráig nem sok sikerélmény érte. Nemrég rossz iskolai emlékeiről beszélt az újságoknak: a tanárok gyakran elverték tanulási nehézségei miatt. "Kicsit lassabban ragadnak rám a dolgok, és akkoriban a büntetés öncélú dolog volt. Ma már a tanárok is megtanulták, hogyan kell bánni a nehézségekkel küszködő gyerekekkel" - mondta.

Bár csak második helyezettként végzett a tehetségkutató versenyben a Diversity táncformáció mögött, az egész világon rajongók ezreit hódította meg, köztük olyan sztárokat is, mint Demi Moore vagy Elaine Paige.

Kezdetben sokat küzdött a hirtelen jött hírnévvel, így a műsort követően idegi kimerültségre hivatkozva csatlakozott a Priory nevű rehabilitációs csoporthoz.

Kommentek

  • 2009.11.20 16:00:24valaki ül kint a szárnyon

    Csak ne lenne ilyen iszonyatosan randa :(

  • 2009.11.20 16:11:03Wolfram

    szép az...!

  • 2009.11.20 16:27:14zorg2

    Csak nem ittál még eleget...

  • 2009.11.20 16:41:06xombat.com

    hajrá

  • 2009.11.20 16:44:49Zsóka54

    A szépség önmagában nem érték és elmúlik. De tud szívből énekelni. Hallgatni kell... és majd becsomagolják.

  • 2009.11.20 16:46:35foltos

    Gyönyörű hangja van és kedves jelenség,de csukott szemmel is élvezet hallgatni!!!

  • 2009.11.20 17:14:08siss

    Nem kell mindenkit azonnal a "sunáznám" mérce szerint mérni.

    Egyébként meg tényleg nem értem a véleményeket - nem is ronda, egyszerű, kedves, átlagos kisnyugdíjas arca van, ennyi.

  • 2009.11.20 17:32:58pocsolya

    hát szerintem iszonyat ronda, ha fizetne se találna magának olyan fiatal pasit aki megkúrja

  • 2009.11.20 17:43:27yz

    ha szép lenne, sokkal kevésbé lenne érdekes
    akkor csak egy lenne a sok kitenyésztett szép és jóhangú énekes között

  • 2009.11.20 17:46:55bananhal

    Szerintem éppen attól lett ez a nagy siker, hogy ennyire feltűnő disszonanciában áll a tehetsége és a külseje. Ha csinibaba lenne, teljesen középszerű lenne, fel sem figyelne rá senki.

  • 2009.11.20 18:02:41boroskóla

    Boyle 4 president

  • 2009.11.20 18:14:35Gáborom

    Most is sok a hülye komment, na ja, aki még életében nem látott kottát, nem tudja értékelni a hölgy hangját.Aki mellesleg már rég nem így néz ki - de minek is az internet igaz?
    Nem olyan nagy szám mint amilyennek mondják, hallottam már szebbet is hazai kimittud-féléken, de valóban jó hangja van, ha egy kicsit képzik is remek lesz.

  • 2009.11.20 20:54:03Messidor

    Szerintem ez az egesz Boyle-kultusz meg lett rendezve.Persze,nagyon jo hangja van,de meg rengeteg ismeretlennek a vilagon.Ahogy fetunt a tehetsegkutaton,ahogy a zsuri ranezesre fikazta,a kozonseg kirohogte,majd 20 masodperc mulva sikitva unnepelte...valahogy nem tunt teljesen hihetonek nekem.Mindenesetre a media jol "megcsinalta" az oreglanyt,egeszsegere!

  • 2009.11.20 22:22:54kiskakas

    Messidor , Gáborom !

    Ismeritek a viccet ?
    ....kor bújj be , ...kor bújj ki!...

  • 2009.11.21 02:45:52duggongg

    It is randa?
    http://www.inquisitr.com/wp-content/susan-boyle-makeover.jpg
    Igaz hogy takarja a tokajat a kezevel, vagy leoperaltak neki, fene tudja.
    Egyebkent teljesen mind1, a hangja a lenyeg.
    Messidor: nem gondolod komolyan, hogy a tobb szaz helyszini resztvevot mind beavattak hogy eloszor futyulni kell aztan meg unnepelni. Ezek mind jo sokat fizettek a jegyukert, miert hagytak volna magukat egzeciroztatni?
    Meg gondolod hogy nem szivargott volna ki azota?

  • 2009.11.21 02:48:08lili.th

    A Priory nem egy rehabilitációs csoport, hanem egy jó drága magánklinika. Három napig volt bent, kialudta magát, legalább addig sem engedtek oda hozzá idióta ujságírókat.

    (Mi a nagyapám büdös bal lábujjárt kell a Britain's Got Talent-et Csillag születiknek nevezni??? Ez annyira idegesítő.)

  • 2009.11.21 07:14:56szergej-szergejevics

    A gyönyörű hangja észbontjó. Ami nekem még tetszik benne, hogy természetes. Nincs semmi szinészkedés, amit gondol, amit érez azt adja. Remek teremtés. Nem az a szépség, aki elől deszka, hátul léc. Ő így néz ki jól.

  • 2009.11.21 09:31:18matrozinas

    "... folyamatosan újabb külsőt kapott a stylistoktól. Először csak Kiszel Tünde-féle szemöldökétől szabadították meg, később a haját is befestették és levágták, sőt megtanították önállóan sminkelni is. Boyle-nak már ez is elég volt, hogy lompos vénkisasszonyból kellemes középkorú nővé alakulhasson. Az átváltoztatás következő lépcsőfokán, a jelenlegi Harper's Bazaar-fotósorozaton pedig decens, visszafogottan elegáns nagyvilági hölgy-külsőt kapott a hozzáillő sminkkel és frizurával, a lap szerkesztője szerint azért, mert ez illik hozzá igazán."

    http://velvet.hu/celeb/2009/08/07/macskas_aggszuzbol_modelle_valtoztattak_susan_boyle-t/

    DE a hangja a lényeg!

  • 2009.11.21 10:32:56pupak30

    blokkolnám
    hogy visíthat szex közben

  • 2009.11.21 12:31:13Manó62

    Sokakból megint előtört az ész.Csodálatos a hangja,és ez a lényeg.Becsukod a szemed,és csak hallgasd!!!!Maradandó élményt kaphatsz Tőle,a világon nagyon sok embernek okozott pár percnyi boldogságot a hangjával,az egyszerűségével.A született tehetség ritkán párosul a szépséggel.

  • 2009.11.21 19:33:30szép_ilonka

    Szervusztok!

    Ne legyetek rá irigyek, mert megküzdött ezért a sikerért. Egy igazi XXI.századi tündérmese, végre nemcsak a mű p**csák hódítanak. Ez egy igazi természetes nő. Szerintem, mint éneskesnő a HANGJÁT kell használnia, és nem a szépsége a fontos. Roppant egyedi, és képviseli a Föld lakosainak 90%-át (mert nem mindenki szép ugye??). A lemezt kell hallgatni, ami valóban szenzációs, tehát vegyétek és csukott szemmel hallgassátok. :-)

  • 2009.11.21 20:12:51fghfgh

    A lényeg a hang!!!

  • 2009.11.21 20:21:19RCH

    Jo poen lenne ha osszehoznanak egy duettet Sarah Brightmannel. SB + SB

  • 2009.11.21 22:15:32Messidor

    Duggong,persze,nem a kozonseggel volt lebundazva a dolog,de hogy akadtak kozottuk "hangulatfelelosok" akik "viszik" oket,abban biztos vagyok-ez itthon is igy mukodik.Meg persze a Tv-s szerkesztokon-vagokon is sok mulik.

Comment:com

Miért éppen tévé?
Aki ezen a gyönyörű tavaszi estén inkább a tévét választja a Dunaparti sétálás vagy az erkélyen ivászat helyett, vessen magára, de tényleg.

KönyvesBlog

A bukás minőségei
Joseph Roth: A szent korhely legendája ford.

Bookline

OnGo beszámolók

hirdetés