Átírták Lady Gaga miatt a Grammy-szabályokat

2010.07.08. 16:07
Mostantól az is lehet a Grammy-gálán a legjobb előadó, akit korábban már jelöltek, de még nem jelentette meg első albumát, és még nem nyert.

Lady Gaga nemcsak slágereivel, lemezeladási rekordjaival és címlaptörténeteivel hallat magáról: a jelek szerint most miatta írták át a Grammy-díjak odaítélésének szabályait a legjobb új előadó kategóriában.

A világ legfontosabb zenei elismerését odaítélő amerikai szakmai szervezet, a Recording Academy bejelentette, hogy ebben a kategóriában a jövőben az a művész is megszerezheti a kitüntetést, akit egyszer már jelölték Grammy-díjra, ha még nem jelentette meg első teljes albumát és még nem nyert.

GYI0059542456

Az eddigi szabályok szerint akit korábban egyszer már jelöltek, az nem számított újoncnak. Most három előző jelölés zárja csak ki, hogy valaki a legjobb új előadó címért indulhasson.

A szabálymódosításra számítani lehetett, miután idén januárban Lady Gaga annak ellenére nem indulhatott ebben a kategóriában, hogy 2009 legnépszerűbb új előadójának tartották. A New York-i énekesnő Just Dance című slágerét előző évben már jelölték Grammy-díjra, ezért hivatalosan elismert művésznek számított.

Az énekesnő januárban két másik trófeával vigasztalódott: a legjobb dance-felvétel és a legjobb dance-album kategóriában aratott győzelmet.