Megszületett a jogerős ítélet Oláh Ibolya bírósági ügyében

2010.12.15. 14:19

Oláh Ibolya énekesnő még 2008-ban perelte be a "Casting minden" c. film készítőjét és producerét, a Hungáriafilm Kft.-t, mivel szerződés szerinti gázsiját - a szereplők közül egyedüliként - nem fizették ki neki.

A megindított per az énekesnő számára hozott győzelmet, mivel a Fővárosi Bíróság mai napon meghozott másodfokú, tehát jogerős végrehajtható ítéletében arra kötelezte a Hungáriafilmet, hogy fizesse ki az énekesnő immáron több, mint kétmillió forint összegre rúgó elmaradt gázsiját.

Az elsőfokú ítéletben szintén Oláh Ibolya javára döntött a bíróság, de az ítélet ellen a Hungáriafilm Kft. még májusban fellebbezett arra hivatkozva, hogy Oláh Ibolya járandóságát sorozatos szerződésszegés miatt tartották vissza. A másodfokú tárgyalás helyben hagyta az ítéletet, így az énekesnő a vitatott összeget és 2008 óta halmozódó kamatait is megkapja.