Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMSylvester Stallone 1976-os, három Oscar-díjjal is jutalmazott bokszolós filmjéből, a Rocky-franchise első darabjából musical készül, jelentette a Telegraph. A nagyszerű kisember-történetet maga Stallone és a Klicskó-fivérek, Vagyimir és Vitalij viszik színpadra. Ez lesz a Rocky első musical-változata, és ha jól sejtjük, egy ideig az utolsó is.
Stallone azt nyilatkozta, hogy már évek óta játszik a zenés változat gondolatával. "Mindig is ott motoszkált a fejemben, milyen jól megzenésíthető a történet. A Rocky igazából egy love story, Balboa soha nem jutott volna el a végső gongszóig a csaja, Adrian nélkül. Ha sikerül tető alá hozni a dolgot, arra én, sőt, még maga Rocky is büszke lenne."
A produkciót a Stage Entertainment készíti majd, a zenéjéhez természetesen megszerzik a film ikonikus slágereinek jogait, elsősorban az Eye of the Tiger-ét, ami nélkül Rocky olyan, mint Darth Vader a jellegzetes asztmás zihálás nélkül. Arról egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a dalszövegekkel, hiszen a musicalt Németországban, németül adják elő majd. Stallone maga nemigen fog benne szerepelni, annak ellenére, hogy már nem egyszer dalra fakadt karrierje alatt.
Az már biztos, hogy a producere közt ott lesz a Klicskó-testvérpár és Stallone is, és mindhárman részt vesznek majd a színészek felkészítésében. Vlagyimir és Vitalij Klicskó hatalmas Rocky-rajongók, gyermekkorukban számtalanszor látták a filmet, és ez indította el őket a bokszolói pályán is. A darabot Alex Timbers rendezi, a bemutatóra 2012 novemberében kerül sor Hamburgban.