Szenes SzínHáz nyílik a Józsefvárosban

2012.03.13. 17:51

Vasárnap nyitják meg a Szenes SzínHázat a Józsefvárosban, abban a házban, ahol Szenes Iván (1924-2010), a népszerű dalszövegíró és zeneszerző és édesapja, Szenes Andor a nótaköltő, librettista is alkotott.

Vasárnap délután hat órakor, élő zenekari kísérettel Nagyváradi Erzsébet és Vasicsek János színész-énekes házaspár dalestjét mutatják be Szenesnek áll a világ... címmel. Szenes Iván slágerein keresztül beszélnek szerelemről, barátságról, életről, elmúlásról. Az est során szó esik viharos kapcsolatukról és életük vicces pillanatairól is.

A hónap második premierjeként március 25-én délután 6 órakor a pályája ötvenedik évfordulóját ünneplő Aradszky László énekes, Szenes-estet tart Isten veled, édes Piroskám címmel. Az ezt a sikeres slágert is tartalmazó lemezt több mint százezer példányban adták el, ez volt az első magyar aranylemez.

A színházként most debütáló épületben több éve készülnek már televíziós felvételek közszolgálati és kereskedelmi csatornák számára. A teátrumot, nyolcvanötödik születésnapja alkalmából 2009-ben hozta létre Szenes Iván azért, hogy otthont adjon a nagy hagyományokra visszatekintő magyar könnyűműfaj művészeinek és alkotásaiknak.

"A Szenes SzínHáz egy megnagyobbított és átalakított családi házban működik a Rezső utcában, ahol a régi pianínóra olyan legendás sztárok könyököltek, mint Karády Katalin, Hofi Géza, Csortos Gyula, Latabár Kálmán vagy Honthy Hanna" - olvasható abban a tájékoztatóban, amelyet Szenes Andrea, a teátrum vezetője küldött az MTI-nek.