Megszűnik a Budapest Parádé

2007. január 23., kedd 12:14

Idén nem lesz kamionozás az Andrássy úton, de aki mégis szívesen lengetné fénylő pálcikáját augusztusban, ne ijedjen meg: lesz Parádé Bónusz, és ha minden az Univerzum törvényei szerint halad, egyszer talán feltámad a Parádé is.

Idén elmarad az Andrássy úti felvonulás, amelyen évről évre több százezer fiatal vett részt sípokkal, világító pálcikákkal, hiányos öltözetben a szeretet, a világbéke vagy valami más nevében.

Hét éve rendezték meg először a kamionos technozenészek első hazai ünnepségét, a berlini Love Parade mintájára létrehozott Budapest Parádét. A technoesemény az eredetihez hasonlóan, de a megszokott kelet-európai késéssel lett egyre népszerűbb. Fénykorában félmillió látogatót vonzott, és már nem csak a klasszikus szeletelős zenéket, hanem popot és rockot is játszottak az embereknek. Később a szponzoroktól befolyó összegek azonban már nem voltak elegendőek a rendezvény megtartására, így - ahogy Berlinben is történt néhány éve - a Budapest Parádé megszűnik.


Parádé 2006-ban

A szervezők az idei nyártól Budapest Parádé helyett az eddigi záróesemény, a Bónusz további fejlesztésére helyezik a hangsúlyt. A Népstadion Kertbe tervezett Budapest Parádé Bónusz, az évenkénti 25 ezres nézőszámával az ország legnagyobb elektronikus zenei fesztiválja számos elemet átvesz a tervezett Parádé programjaiból.

Ez persze a fenti logika alapján nem jelenti feltétlenül a Budapest Parádé végét. Berlinben két éves mélyrepülés és újabb két év szünet után tavaly újra megrendezték a betépett fiatalok nagy vonulását, és a hírek szerint idén újra készülnek a rendezvényre.

Comment:com

Élőben harapta a kutya szájon a műsorvezetőt
video platformvideo managementvideo solutionsvideo playerÁrtatlan reggeli beszélgetésnek indult Kyle Dyer számára a tévéműsor: az argentin dogot azért hívták meg a két vendéggel együtt, mert előző nap szerencsésen megmenekült.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Síeljen Olaszországban!
Töltse téli pihenését Olaszországban! Irány a sípálya, 12.812 Ft/fő/éjtől