Judit
-2 °C
8 °C

Aki még Krisz Rudinál is jobb

2006.03.06. 10:49
Búcsúkoncertjén Chris Rea majdnem megtöltötte a Budapest Sportarénát, és természetesen elénekelte a Road to Hellt is. Amikor a lábfájást legyőzi a minőségi blues-rock.

Rosszat sejtettem, amikor megtudtam, hogy állójegyet kaptam a Chris Rea-búcsúkoncertre. Először is a jobb lábamon tavaly elszakadt az Achilles-inam, ezért azon elég nehezen tudok navigálni, de aztán pár nappal a koncert előtt a bal lábamon reumás láz tört ki. Szombaton lépni sem tudtam, vasárnapra valahogy összedrótoztak...

Ilyen előzmények után ötven kilométernyi távolságból hóviharban vágtunk neki a koncertnek, házilagos gyártmányú négyökrös szekerünkkel. Mire a városba értünk, persze már lemaradásban voltunk. Aztán egy négyökrös szekérrel igen nehéz leparkolni, főleg azért, mert sózzák az utakat, ami mindazonáltal a fáknak is nagyon árt.

Életem első "nagykoncertjére" nyolc óra helyett tehát nyolc óra 7 perckor érkeztem, és ekkor már Chris Rea énekelt a Papp Lászlóról elnevezett arénában. Minthogy még sohasem voltam a Papp Lászlóról elnevezett Budapest Sportarénában, további hét-tíz percbe tellett, míg megtaláltuk a lejáratot a küzdőtérre, de végül sikerrel jártunk, akárcsak ekkorra már Chris Rea.

Chris Rea elbúcsúzott

Hát igen... Még soha nem voltam nagykoncerten, még soha nem volt olyan, hogy ne halljak a jobb fülemre. Persze ingyenkoncerteken sokszor voltam már, gyerekkoromban a Tabánban az LGT majálisán lődörögtem rendszeresen, meg egy csomó városligeti tömegrendezvényen is unatkoztam, de igazi, nagy rockeseményen még sosem vettem részt.

És mindezeket a gyötrelmeket meg tapasztalatlanságot csak azért írtam le, hogy érzékeltessem: duplán sántán, majdnem teljesen bénán is átvettem a ritmust (bár ritmusérzékem sincs, szerintem), és még jól is éreztem magam vasárnap este a Papp Lászlóról elnevezettben.

Merthogy Chris Rea elbúcsúzott közönségétől. Ennek az előadónak ugyanis közönsége is van. Kevés fiatal, több középkorú, és a hetvenes-nyolcvanas évek "középső generációja" most újra átélhette fiatalságát egy olyan rocksztárral, aki a blues miatt egészen közel van olyan egészen kifinomult műfajokhoz, amelyek sportcsarnokokat ritkán szoktak megtölteni.

Hát igen, van, aki még Krisz Rudinál is jobb.

Az ember nem is gondolná, hogy Chris Rea képes két órán át szinte csak blueszal elszórakoztatni több ezer embert (azért a küzdőtér nem volt egészen tele, ezt el kell ismerni). Ám nemcsak blues, hanem rock and roll, sőt szerintem még egy kis reggae is volt a műsoron.

Road to Hell

Még béna, bink, balán-létemre is együtt mozogtam a tömeggel - na nem a mellettünk állókkal, akik közül a férfi megpróbálta a barátnőjét a ritmussal ellentétben ráncigálni. A nő ezt nagyon nehezen viselte, végül a férfi elment kóláért, és ez megnyugtatta a kedélyeket. De aztán sajnos visszajött, és mobiltelefonjával próbált fényképeket készíteni Chris Reáról, aki most köszönt el a budapesti közönségtől.

Ez volt az utolsó nagy turnéja ugyanis a brit énekesnek, aki betegségére, pontosabban leromlott egészségi állapotára hivatkozva nem vállal több nagykoncertet.

Chris Rea természetesen leghíresebb számát, a Road to Hellt is elénekelte, vörösbe borulva (powered by színpadtechnika). A pokolba vezető út tényleg jó szándékkal van kikövezve, és hiába mondták a szerkesztők, hogy csak állójeggyel lehet élvezni egy ilyen koncertet - ebben igazuk van -, de nekem ekkor már le kellett néha ülnöm a földre, mert a lábam nem bírta a terhelést.

Én tényleg sajnálom, hogy nem láthattam minden pillanatát a visszavonuló rocksztár koncertjének, de aki ott sem volt, az tényleg sokat vesztett.