Elhunyt Cserháti Zsuzsa énekesnő

2003.07.23. 20:36
Elhunyt Cserháti Zsuzsa énekesnő, erősítette meg az MTI információját az Országos Mentőszolgálat szolgálatvezető főorvosa, Sebestyén Erzsébet szerda este.
Az 1948. július 22-én született énekesnőt budapesti otthonában érte a halál. A kevés lemezt megjelentetett, remek hangja ellenére leginkább bárokban fellépő énekesnő már régóta betegeskedett. Gondok voltak a súlyával, és emiatt a szívével és a vércukorszintjével is. Szerdán délután rosszul lett, és a hat óra tájban megérkező mentők már csak a szomorú hírt tudták megállapítani. Halálát valószínűleg belgyógyászati problémák okozták, írta a Blikk.

Táncdalfesztiváltól az Érdemkeresztig

Cserháti Zsuzsa tíz évig tanult klasszikus balettet, majd 1965-ben lépett énekesnői pályára. Kezdetben a Rangers, majd a Thomastic együttessel turnézott.

Az 1972-es Táncdalfesztivál egyik nagy felfedezettje volt. Legnagyobb sikereit a Kicsi, gyere velem rózsát szedni, a Boldogság, gyere haza és az Árva fiú című dalokkal aratta.

1977-ben a Tessék választani című versenyen nagydíjat nyert, majd külföldi vendéglátóhelyeken, később Budapesten és vidéken énekelt.

A nyolcvanas években a budapesti Moulin Rouge mulató vezető énekese volt.

Később betegség miatt hirtelen jelentős túlsúlyt szedett fel, s ezért egy időre visszavonult a színpadtól, s - ahogy ő maga többször mondta - szinte elfeledve, szegénységben élt.

Visszatérését az 1996-os Hamu és gyémánt című album fémjelezte, amivel egy csapásra sztár lett. Orvosi segítséggel lefogyott, lemezei és színpadi fellépései nagy sikert arattak.

1998-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét. A hanglemezgyártók Arany Zsiráf-díját háromszor érdemelte ki.