Miklós
-7 °C
4 °C

A dzsesszhobbit és az angol királynő

2005.10.18. 11:45
A huszonöt éves Jamie Cullum minden idők legnagyobb példányszámban elkelt dzsesszelőadója Nagy-Britanniában, úgyhogy meghallgattuk az új lemezét, amiben van minden, néhol dzsessz is.

Jamie Cullum az aktuális csodagyerek az Egyesült Királyságban, ugyanis huszonöt éves létére ő produkálta a valaha legtöbb példányban eladott dzsesszalbumot, tavalyi koncertjein pedig összesen nyolcszázezer ember előtt játszott, és ebből három ráadásul a királynő volt. Különböző alkalmakkor, természetesen. Állítólag Cullum miatt három és félezerrel többen kezdtek zongorázni tanulni tavaly Nagy-Britanniában, ami egyúttal váratlan reneszánszát hozhatja a zenés teadélutánoknak.

Az Observer éles szemű megfigyelése szerint kissé hobbitszerű énekes-zongorista debütáló lemeze, a Twentysomething két és félmillió példányban kelt el, az Egyesült Államokban is nagy siker volt, úgyhogy a Grammy-díjra is jelölt Cullum elégedetten konstatálhatta, hogy popos dzsessz-, vagy dzsesszes popzenéje bejön a népnek, sőt.

Seattle és szving

Az új lemez, a Catching Tales ezért nem is nagyon változtat az összetevőkön: eleje-közepe-vége popdalok, harmad rész dzsesszel töltve, funkyval, rockkal óvatosan irdalva. A lemez kezdő számába (Get Your Way) besegített a számítógépeknél a Gorillaz korábbi producere, Dan "The Automator" Nakamura, ez a szám engem valamiért a Lucas With The Lid Off című, méltatlanul elfeledett hiphopnótára emlékeztet, ami persze egyáltalán nem baj, sőt. Meglepőbb viszont a hangsúlyos második helyen a gitározós Seattle-rockhimnusz (London Skies), amit mintha egyenesen a Mother Love Bone lemezéről másoltak volna ide, tömött vokálokkal, nagyívű dallamokkal.

A lemez fennmaradó része már nem okoz különösebb meglepetéseket, néha egy-egy britrockos refrén ugyan felüti a fejét (Photograph, 21st Century Kid, Catch The Sun), de leginkább a könnyen emészthető, popos dzsessz és szving határain belül mozog az anyag, bár párszor megvan az esélye, hogy undorító funkyba fullad az egész, de ilyenkor Cullum kivágja magát egy zongoraszólóval. A sok stílusmeghatározásból sejthető, hogy érdekes elegy a lemez, elsőre nem is megy le könnyen, de tutira lesznek olyanok, akik pár hallgatás után esküsznek majd Cullum őseredeti zsenialitására.

Ezt mi magunk se vonnánk kétségbe, bár lehet, hogy a lemezt ketté kellett volna szedni két darab fél-háromnegyed órás részre, ez most úgyis divat. Egyikre lehetett volna tenni a slágereket, másikra a finomkodós dzsesszes darabokat, mely utóbbiak leginkább zenés teadélutánok aláfestésére tűnnek a legalkalmasabbnak. Cullum mellékhatása, hogy az ilyen összejövetelek meghittségét jó eséllyel rontani fogja az a többezer reménybeli zongorista, akik a közeljövőben ott tolonganak majd.

Félreértés ne essék, a srác dzsesszben az igazi, a teljesen hagyományos, melodikus 7 Days To Change Your Life például teljesen rendben van. Amikor más stílusokba kap bele, az eredmény lehet jól sikerült, húzós közönségkedvenc, mint a már említett Catch The Sun, vagy felemás, mint a funky és a középszerű pop ötvözéséből született Mind Trick. Viszont a lemez ajándéknak tökéletes; szóval ha ismerősünk, családtagunk óvatos puhatolózásunkra azt válaszolja, hogy az igényes zenét szereti, nyugodtan ruházzunk be Jamie Cullum új albumába.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.