Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Showbiz cikkek
A kamuflázs végett egyébként sötétszínű pólót vettem fel, teljesen feleslegesen, szektásoknak ugyanis nyomát sem látom. Bár egy felfokozott harmincas azt hajtogatja, hogy nagyon jó lesz, két lány szerint pedig többen vagyunk, mint márciusban, a közönség kompatibilis bármilyen stadionkoncerttel.
Ultrák
Csókokat dobálva elhúz mellettem két csillogó, betépett lány, "jól eltévedtek, ez nem a Bed disco", kommentál egy csíkos inges mérnökfiú a szemüveges barátnőjének. Mögöttük néhány gimis csaj áll, a pasijaik egyöntetűen tankcsapdásoknak néznek ki.
Kattintson
A tízbe éppen hogy nem került be az Ultra paródialemeze, az Exciter, és mint utánérzés, nekem bejön a Playing the Angel is, úgyhogy oldottan várom a zenekart. Előbb azonban az eső érkezik, és rögtön kiderül, a depeses életérzés eltűnt a fekete ruhákkal és a felzselézett frizurákkal együtt. A közönség ahelyett, hogy letargiába zuhanna, tapsolni kezd, hiszen ez már a huszonegyedik század, ahol az ember nem adja fel, pozitív mentalitású és team orientált.
Időutazás
Csak akkor derül ki, hogy én vagyok az egyetlen neofita, amikor az ufóalakú díszletek közt játszani kezd a zenekar. A kispálos csajok, a metálos srácok, a phd-s fiú és a fiatal anyuka együtt éneklik a számokat. A Depeche Mode mintha közvélemény-kutatást végzett volna fellépés előtt, lenyom néhány slágert az új albumról, hogy aztán következzen az időutazás.Question of time, Walking in my shoes, Stripped. A közönség boldog, és úgy tűnik, csak engem zavar, hogy az együttes úgy szól, mintha a hangmérnök késése miatt egy road kezelné a potmétereket.
Egy ideig mono magnó módjára csörög az egész, aztán kásás lesz a hangkép, majd Dave Gahan hangja lesz furcsán egérszerű. A sokkot csak azért úszom meg, mert zseniális a vetítés a színpad fölött úszó led-falakon, és mert a minimális hangerő miatt a főműsort amúgy is a körülöttem éneklők adják.
Klikk
Felgyorsul a múltba vezető spirál, míg végül előadják az együttes egyik korai slágerét, ami annyira vicces és elementáris, hogy legszívesebben hosszú bőrkabátban és Martens bakancsban pogóznék egy pinceklubban.
1981 egyébként addig tart, amíg fel nem kapcsolják a reflektorokat, és a nyájas közönség el nem indul a kijárat felé. "Holnap sűrű napom lesz, szerintem mi is hazamegyünk" - mondja a telefonba mellettem egy rajongó.
A Puskás Ferenc stadionban az ember a jegyéért egy negyed, egy fél és egy teljes koncertet kapott. A Depeche Mode előtt fél óráig Yonderboi és alkalmi koncertzenekara játszott, majd közel egy óráig a Placebo zenélt.
Yonderboiék talán túlzásba vitték a szerénységet. Úgy álltak a színpadon, mintha folyamatosan elnézést kérnének, hogy oda kerültek. Pedig amit csináltak nem volt rossz, különösen, amikor a Heaven Street Seven-ből Krisztián egy-egy számra beállt énekelni. Bebizonyosodott, hogy Yonderboi elektronikus zenéi gitárral és igazi dobbal jól működnek egy stadion légterében is, csak hát egy frontember nagyon kéne, aki nem a számítógépeivel van elfoglalva, hanem a közönséggel.
Azt, hogy a tömeg nem csak elszánt Depeche Mode fanokból állt, jól mutatta, hogy a mellettem állók a Placebo színrelépésekor már Dave Gahan-t vizionálták maguk elé. A Placebo igazi kis nagykoncertet adott. Legalább egy órát játszottak, de nem úgy, mint egy rossz előzenekar, hanem mint akiknek ezen múlik az életük.
A Placebo nem csak kemény, elektronikával visszafogottan fűszerezett apokaliptikus zenéjével adott leckét a közönségnek, hanem a nemi jellegek mibenlétéről vallott merev kelet-európai felfogásunkat is alaposan próbára tette.
A koncert elején a hipervékony és félmeztelen Stefan Olsdal mutogatta büszkén kisfiús felsőtestét, miközben úgy vonult végig a kifutón, mint egy (női) topmodell egy milánói divatbemutatón. A közönség egy része aztán azt találgatta, vajon az énekes előbb volt nő, aztán férfi, avagy fordítva. Brian Molko valóban megtévesztő jelenség: hangjában, vonásaiban és mozgásában elmosódnak a határok a két princípium között, s valami egészen új minőség jön létre, amire talán még nincs is megfelelő kifejezése a XXI. századi szexológiának.
Joób Sándor
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
