Isten, mellek, árdrágítás

"EFOTT-menü nyolcszáz" - hirdette a kedvezményes étkezési lehetőséget egy velencei vendéglő, innen tudtuk, hogy jó helyen járunk, de mivel egy nyamvadt tábla sem volt kirakva, ami jelezte volna, hogy merre haladjunk, közel egy órát autókáztunk a péntek délutánban a több évezredes múlttal rendelkező városban, mire megtaláltuk az egyetemisták és főiskolások találkozóhelyét. A nálunk jóval később, vonattal érkező ismerősök már a második sörüket és a becsempészett lengyel vodkát itták, amikor végre sikerült leparkolnunk a rendezvény közelében. Pedig esküszöm, nincs gond a tájékozódási képességeinkkel és átlagos intelligenciahányadossal bírunk.

Sátorszüzesség

A Quimby-koncert megtekintése után - ami egyébként remek volt - megpróbáltunk elvegyülni a szétcsúszott bölcsészlánymaradékok és szerencsés részegek között, akik, mármint az utóbbiak, úgy tudtak elesni, hogy egy csepp sör sem löttyent ki műanyagpoharaikból. "Ez sokkal jobb, mint a Sziget, érted? Barátságos, olyan családias az egész, érted? Két nap után már mindenki ismer mindenkit, érted? Szeretet van, érted, bazdmeg?" - magyarázott erősen illuminált állapotban Kozsót megszégyenítő szenvedéllyel egy egyetemista, mialatt az ezer forintért vásárolt kolbászt csócsáltam. Ha öt ember ül sokat egy asztal körül, ők is megismerik egymást, de ez attól még szintén csak ivás és időnkénti böfögés, gondoltam magamban, de értem, persze, motyogtam válaszképpen, majd elindultam a karaokesátor felé.

Félúton jártam, amikor megállított egy srác "legénybúcsú" feliratú pólóban, és felajánlott százhúszezer forintot. "A barátunk nősül, és szeretnénk meglepni őt. Összedobtuk a pénzt, és csak annyit kell csinálnod, hogy leveszed a felsődet, mi körbeállunk, és egy percre megmutatod a melled" - mondta a tizenkét fős társaság szóvivője. Nem öltem meg azonnal, csak visszautasítottam a pénzt, pedig az egyik fiú bevetette a csodafegyvert is, közölte, hogy szép a szemem. Hajnalban aztán elvesztettem a sátorszüzességem. Életemben először feküdtem be egy sátorba aludni, és azt hiszem, utoljára. Göröngyös, koszos és kényelmetlen.

Popköltő, vizespoló

"Van kedved egy kicsit beszélgetni Istenről egy tea és keksz mellett?" - állított meg szombati felderítő utam során egy huszonéves. Kíváncsi természetű vagyok, ezért bementem a MeghallgatLak sátorba beszélgetni, de hamar vége lett, amikor egyszer csak azt állította, Isten beszél belőle. Átmentem inkább az elsősegélynyújtó sátorba, ahol két srác feküdt a földön, robbantás áldozatának maszkírozva, folyó belekkel, de csak viccből, itt tudtam meg, hogy "zsugorítani kell a kibelezetteket", és azonnal mentőt kell hívnom.

Este vizespólóversenyre látogattam, ahol mindenki székekre állva őrjöngött, ahogy a csajok öntötték a löttyöt, emiatt én nem láttam semmit, csak szaga volt a lelkesedésnek. Mindez Ákos koncertje után történt, lásd az idevágó elméleteket arról, hogy a popköltő önmagában a kultúrát képviseli, aminthogy rajongói is. Az ájdol rajongói egyébként annyira veszettek, hogy már két koncerttel hamarabb lefoglalják a helyeket, lehet, hogy utána a vizesbimbós baromságra is, mit lehet tudni. Az legalább nem blöff.

Előtte egyébként fellépett a másik kultúrlény is, a Hajós, aki valami okból fekete izompólót vett fel, amire inget húzott, és ez fájt, de az már annál inkább, hogy úgy zavarta le a koncertjét, mint akinek fáj a foga. A Hello, tourist! és a Zazie az ágyban, amit már évek óta nyomatnak, már tényleg uncsibb, mintha ő is vizet öntene magára, talán ha egy új lemezt csinálnának, vagy adnának minden rajongónak százhúszezret vagy tibicsokit... nem tudom.