Vali néni és az ördögimádók

Tisztelt szerkesztőség!

Nem szoktam újságoknak leveleket írni, szegény megboldogult férjem is csak egyszer írt be a Szabad Földbe még hetvenkettőben, de azt elkeverhette a posta, mert nem válaszoltak. Most azért ragadtam mégis tollat, mert ahogy Molnár atya szokta mondani, ha történik velünk valami, ami másoknak is a lelki épülésükre szolgálhat, ne szégyelljük azt elmesélni, megosztani. Nyugdíjas tanárnő vagyok, nagyon jól tudom, milyen veszélyek leselkedhetnek egy fiatal emberre, mint az én Bencém is, akit a fiamék rám bíztak erre a két hétre, amíg Tunéziába utaztak. Bence tizennégy évesen talán a legnehezebb időszakát éli most, és amikor megtudtam, hogy hova akar menni szombaton a kis barátaival, hát megtiltottam neki, annyi mindent hallani manapság, erről az ördögimádó zenéről meg aztán különösen. Bence persze nem azért az apja fia, mert bármit meg lehetne neki tiltani, azt mondta, hogy átmegy videózni a Péterhez, aztán a hátam mögött mind a ketten elmentek a Petőfi Csarnokba a gótikus fesztiválra.

De engem sem olyan fából faragtak, amíg tanítottam, sokkal nagyobb lókötőkkel is találkoztam, tudtam mi a dolgom! Hiszen hogyan is állhatnék a fiamék elé, ha a Bencével valami történik, nem igaz? Hát utánuk mentem, utánuk én! A bejáratnál egy kedves fiatalembernek elmagyaráztam mindent, aki nemcsak beengedett, de még szívesen kísérgetett is volna, de ezt köszönettel visszautasítottam, egy kamasszal egyedül is elboldogulok. Azt ugyan nem gondoltam volna, hogy ennyien lesznek odabent, a kapuban álló fiatalember is azért akart velem jönni, nehogy bántsanak az ördögimádók, de szerintem csak viccelődött. Persze sokan mondták már nekem, hogy amit a Bence hallgat, az ördögimádó zene, meg hogy aki ilyet szeret, az kecskebakot áldoz teliholdkor, de az én Bencém elmagyarázta, hogy ez nem így van, ez csak félreértés.

Mert hát a gótikus zenében is van ez a fordított kereszt motívum, amit én persze eddig nem tudtam, csak amikor az én kis Bencém tavaly nyáron elpityeredett, amiért fordítva varrtam fel a farmerdzsekije hátuljára azt a matricát vagy mit, mert én csak arra figyeltem, hogy a képen jó irányba legyenek a keresztek. Erre kiderül, hogy a gótikus zenében az a jó, ha fordítva van. De hát hogy is lehetnének ezek a fiatalok ördögimádók, amikor csupa aranyos, kifestett arcú gyerek volt a Petőfi Csarnokban, a lányok hosszú szoknyában, ahogy azt az én időmben is illett, meg habos ruhácskákban, akár az első bálozók. Kár, hogy minden szoknya és blúz fekete volt, mert én bizony a fehéret, meg azt a halvány kéket szeretem igazán. A fiúk is feketében voltak, de ők inkább ilyen ábrás pólóban, meg feliratosban, amit a magamfajta idős emberek már nem kedvelnek annyira, de hát a divat gyorsan változik, mi, így hetvenen túl pedig már csak botorkálunk utána. Voltak, akik - talán még a Mindenszentek tiszteletére - jelmezbe is öltöztek, középkori úrhölgynek vagy szellemnek. Egyedül az ápolatlan hosszú hajat nem tudtam soha megszokni, a tanítványaimnak annak idején nem is engedtem, hogy ilyet hordjanak.

A zenéről igazán nem tudok mit mondani, talán az én Seress Rezsőhöz szokott fülem már meg sem hallja az ilyesmit, legutóbb is, amikor belehallgattam a Bence fülhallgatós magnójába, csak zaj jött belőle, meg zörej. Meg is ijedtem, mondom magamban, biztos én rontottam el, mert hát ez drága magnó volt, a kis Bence apjától kapta, aki egy nagy franc, de a gyereket azt azért szereti. Viszem is oda a Bencéhez, hogy biztos tönkretettem, annyit nyomkodtam a gombokat, de hát kiderült, hogy nem zaj van a fülhallgatóban, hanem a Krisztián Epidemik, akit mostanában a Bencéék osztályában a fiúk hallgatnak. Szóval ilyen "zene" szólt itt is, a nagyobbik teremben ugyan valamivel dallamosabb, persze Bence a kisebbik teremben volt a sötétben, egy kislánnyal, akinek feketére volt lakkozva a körme, a szeme is ki volt festve feketével, pedig különben helyes kis pofikája lett volna. Mondtam az unokámnak, hogy leheljen rám, és nem volt sörszaga, pedig sok vele egyidős fiú szerintem fogyasztott alkoholt, mert én felismerem az ilyet. Nem is vittem végül haza a Bencét, de a lelkére kötöttem, hogy tizenegyre legyen otthon, és amilyen rendes gyerek, csak kicsit késett. Az aggódó szülők és nagyszülők miatt írtam le mindezt, hogy nem kell minden rémtörténetet elhinni, nagyon kedves fiatalemberek voltak ezen a fesztiválon, bár már nem a mi korosztályunknak való az ilyesmi.

Jó egészséget kívánva Önöknek:

Özv. Szaniszló Ferencné Valika