Árpád
3 °C
12 °C

Gáti Oszkár kiosztotta a színházvilágot

2008.05.31. 19:36
Gáti Oszkár távozik a színpadi világtól, mert az "hazug". Bejelentésére a Győri Nemzeti Színház évadzáró ülésén került sor, az ügyből óriási botrány lett. Gáti bízik benne, hogy kiállása egy lélegzetvételnyi időre megtisztítja a színházvilágot.

Gáti Oszkár Jászai-díjas színművész 18 év után távozik a Győri Nemzeti Színházból, a 60 éves művész a teátrum pénteki évadzáró társulati ülésén bejelentette, hogy másutt sem akar a továbbiakban színpadra lépni. Döntését, amely váratlanul érte a társulatot, a színházi élet morális válságával indokolta.

Gáti Oszkár hosszan beszélt azokról a problémákról, amelyek szerinte nem csak őt, hanem az egész győri társulatot nyomasztják. Beszélt megfélemlítésről, megalázottságról, a szellemi vezetés hiányáról. Mint mondta, mindvégig hiányolta a szellemi vezetőt a színház éléről, és úgy fogalmazott: előzetes tájékozódása szerint a vezetőváltást követően sem lesz szellemi vezetője a győri teátrumnak.

Mint azt a Kisalföld megírta, Gáti keményen kritizálta a korábbi és a jelenlegi vezetést is. „Mielőtt innen végkép elmegyek, Szeretnék elköszönni, emberek" – kezdte el mondanivalóját, majd így folytatta: „Hazudunk mindenkinek, barátnak, feleségnek, szeretőnek. Azt hazudjuk, jól vagyunk, sikeresek vagyunk, boldogulunk. Hazudok én is, mert túl kell élni… Morális válságban vagyunk. Valakinek el kell menni, hogy kimondhassa ezt… volt nekünk Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művészeti vezető alkoholistánk. És vezető dramaturgunk, akinek a neve ott szerepelt a plakáton mint rendező, de mi tudtuk, köze nincs a darabhoz. Csak a kártya és a pia érdekelte”.

Végül a leköszönő igazgatóhoz, Forgács Péterhez fordult, és a következőket mondta neki a Kisalföld szerint: „Júdás harminc ezüstpénzért, te két alkoholmentes sör mellett adtad el a lelked”.

Az évadzáró társulati ülésen Forgács Péter leköszönő igazgató nem reagált Gáti Oszkár szavaira. Maszlay István színművész a Gáti Oszkár által elmondottak döntő többségével egyetértett, de azt hangsúlyozta, hogy a társulat nem félelemből marad együtt.

Bede Fazekas Csaba így reagált „Egekig nőttél a szememben, Oszkár! Igazad van mindenben, de lehet, azoknak is igazuk van, volt, akiket megbántottál. Egyébként pedig a félelmet meg lehet szokni. Én már úgy megszoktam, nem is félek."

Forgács Péter később úgy nyilatkozott a regionális lapnak, hogy a színháztermen kívül aztán odament Gáti Oszkárhoz, és közölte vele, hogy az alakításáért Kossuth-díjat érdemelne, de sohasem kapja meg, mert „szemét”. A lapnak megjegyezte, hogy míg igazgató volt, a színész „csak a seggét nyalta”, aki amúgy is egy ”húsevő virág”, és egyébként is kíváncsi rá, hogyan fog megélni színház nélkül.

Gáti Oszkár a TV2-nek adott interjújában elmondta, nagyon jól meg lehet élni színészet nélkül is, kapálgat, kertészettel foglalja el magát, feltalálja magát. Visszautasítja azokat a vádakat, hogy ő bárkinek is nyalt volna, mint elmondta, szakma-szerte meg lehet kérdezni bárkit, mondanak rá sok mindent, de azt senki, hogy „nyalós” lenne. Gáti megjegyezte, hogy a színészek többsége mellé állt, és ha Forgácsnak valóban igaza lenne, a színházteremben, a közönség előtt is merte volna vállalni a véleményét.