Szakrális töltet miatt írt rockoperát Koltay

2006.03.21. 16:19
Koltay Gábor új, nemzeti rockoperáját a kedvező csíksomlyói időjárás miatt írta meg.
Koltay Gábor Csíksomlyón újabb nagyszabású rockopera-előadást rendez. A Napba öltözött asszony című produkció ősbemutatója a tervek szerint július 1-én lesz a székelyföldi kegyhelyen szervezett Ezer Székely Leány Napja című rendezvénysorozat záróakkordjaként.

Boros Károly római katolikus főesperes, a rendező és a szervező szerepét betöltő Ezer Székely Leány Napja Alapítvány vezetője csíkszeredai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a zenés színpadi alkotás librettóját Koltay Gábor és Koltay Gergely írta, a zenét a Kormorán együttes szerezte.

Megfeszített és a csoda

Tavaly ugyanezen a helyszínen mutatták be százezer néző jelenlétében Koltay Gábor a Megfeszített című rockoperáját.

Koltay szép emlékként idézte fel a tavalyi csíksomlyói előadást, s azt hogy bár egész nap zuhogott az eső, az előadás kezdetére elállt, és a Kis- meg a Nagysomlyó hegye közti tér megtelt nézőkkel. Hangsúlyozta, e "csodás körülmények" és a hely "szakrális töltete" arra sarkallták, hogy ne kész darabbal, hanem teljesen új művel jöjjön az idén Csíksomlyóra, az Ezer Székely Leány Napja találkozóra.

"Egy új zenei mű révén kívánom megmutatni, hogy mit jelent számunkra a csíksomlyói Madonna" - mondta a rendező. Elmondása szerint a darab cselekménye fiktív, de ötvözi a helyhez és a csíksomlyói búcsú létrejöttének történelmi eseményeihez kapcsolódó ismereteket, legendákat.

A Napba öltözött asszonyon nem segítenek

Koltay nehezményezte, hogy míg más nagy produkciók jelentős támogatást kapnak különböző magyarországi finanszírozóktól, ezt az előadást az ORTT kétmillió forinttal támogatta csupán. A költségeket ugyanakkor tíz millió forintra becsülte, hozzáfűzve, hogy a magyarországi művészek, technikusok szállásköltségeit és ellátását a helyi szervezők biztosítják.

A Napba öltözött asszony 90 fős budapesti előadói gárdáját mintegy 400 helyi közreműködő és statiszta egészíti majd ki, emellett 50 lovast szándékoznak "bevetni" a csatajelenetbe.

Az Ezer Székely Leány Napját hetvenöt esztendővel ezelőtt, 1931-ben szervezték meg első alkalommal Csíksomlyón a Szociális Testvérek Társasága női szerzetesrend tagjai, Domokos Pál Péter kezdeményezésére. Az akkor megfogalmazott cél a magyar közösség saját kultúrájának és hagyományainak ápolása, nemzeti önazonosságának erősítése és vallási értékeinek védelme volt.

Boros Károly főesperes felidézte, hogy 1944-től 1990-ig szünetelt a rendezvény, de a lelkes kezdeményezők jóvoltából a rendszerváltás után sikerült újraéleszteni. A rendezvény keretén belül mutatták be 2003-ban az István, a király című rockoperát, amelynek nézőseregét több százezerre becsülték.