Kamu filmkritikust perelnek a filmrajongók

2004. március 2., kedd 15:40

David Manningen évekig dicsért minden pocsék filmet, míg végül kiderült, hogy nem is létezik, csak a Sony Pictures reklámosztálya találta ki.

Amerikai mozirajongók beperelték a Sony Picturest, mivel a filmstúdió pár éve hamis filmkritikákat közölt saját bemutató előtt álló filmjeiről, és persze rendre az év remekművének nevezte az alkotásokat, míg a filmekben feltűnő színészeket kizárólag a tehetséges és a lenyűgöző jelzőkkel illette.

Az évezred sztárja?
A tehetséges Heath Ledger
Lovagregény című filmről, a főszereplő Heath Ledgert pedig egyenesen az év legtehetségesebb új sztárjának titulálta. A nem létező kritikus még az óriásit bukó Árnyék nélkül címet viselő láthatatlan horror thrillert is csak dicsérni tudta, nem is beszélve a Jég és Föld közöttről, ami valójában a hegymászós akciófilm műfajának sokadik megerőszakolása.

A szó szabad?

David Manninget, illetve a karakter mögött álló Sony Picturest végül a Newsweek buktatta le 2001-ben. A filmforgalmazó akkor nyilvánosan elnézést kért, az ügy miatt elbocsátotta két munkatársát, sőt szó nélkül kifizette a 325 ezer dolláros bírságot, amit egy connecticuti bíróság szabott ki a sajtótörvények megsértése miatt.

Most viszont a cég ügyvédei a per megszűntetését kérték, mondván a szólás szabadság értelmében nem lehet korlátozni a véleményközlést, és egy filmkritika mindenképpen csak szubjektív véleményközlésként lehet értelmezni.

A Los Angeles-i bíróság azonban elvetette ezt az érvelést. Reuben Ortega bíró meglátása szerint ugyanis ez minden idők egyik legfelháborítóbb esete a reklámiparban. A véleményét bátran vállaló bíró szerint ha a mozilátogatók győznek a perben, végre mindenki megbízhatna a kritikákban, és nem érne senkit keserű meglepetés a moziteremben ülve.

Comment:com

Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Síeljen Olaszországban!
Töltse téli pihenését Olaszországban! Irány a sípálya, 12.812 Ft/fő/éjtől