Szörnymaszkos finn metálosok nyerték az Eurovíziót

2006. május 21., vasárnap 02:26

Szombat este zenetörténelmet írt egy lappföldi metálzenekar: a horrorálarcos fémzene műfaját művelő Lordi minden idők legmagasabb pontszámával nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált.

Miközben szombat este a hazai lakosság a Megsztár-döntővel volt elfoglalva, Görögországban megtörtént a lehetetlen: a szörnymaszkos metálban utazó finn Lordi megnyerte a giccses pop fellegvárának számító Eurovíziós Dalfesztivált, azt a versenyt, ahol elindult többek között az ABBA, Olivia Newton-John vagy Celine Dion karrierje. Mi több, minden idők legmagasabb pontszámával győzött. (Bár idén újfajta pontozási rendszer volt, szóval nem igazán lehet a számokat a korábbi évek eredményeivel öszehasonlítani, de akkor is jól hangzik.) A zenekar 292 pontot kapott, fölényesen verve a 248 pontos másodikot, és csak Albánia, Örményország és Monaco nem szavazott rájuk

Lappföld sztárjai

A Lordi 1992-ben alakult Lappföld székhelyén, Rovaniemiben. Rovaniemiről azt érdemes tudni, hogy január elseje óta ez a legnagyobb város az északi féltekén, legalábbis területre, ekkor olvasztották ugyanis egy közigazgatási egységbe magát a várost és a környező falvakat. Így egy több mint nyolcezer négyzetkilométeres település jött létre, melyben azonban csak olyan hatvanezren élnek. Ez a Lappföld Finnország legészakibb megyéjének a neve, ami azonban csak részben van átfedésben a lappok (számik) által lakott területekkel, déli részén például nem is élnek, szóval sajnos nem szabadidejükben rénszarvasokat nevelgető metálzenészekről van szó.

Legalábbis feltehetőleg, a zenekar ugyanis a klasszikus beöltözős metálos hagyományokat követi, azaz a tagok sem nevüket nem árulják el (Mr. Lordi, az énekes nevét azért meg lehet találni: Tomi Putaansuu, de a többiek csak mint Ox, Awa, Amen és Kita ismertek), sem valódi arcukat nem fedik fel soha. Bár comment:comos kollégánk egy bejegyzésében afelé hajlott, hogy a Lordi egy vicczenekar, arra kell gondolnunk, hogy nem az, vagy nem úgy, ahogy a viccet az ember általában elképzeli. (A link túlfelén videót is találni.)

Az ördög egy lúzer

Finnországban volt némi tiltakozás, amikor ők jutottak a döntőbe, néhányan a miniszterelnök közbelépését követelték, Görögországban pedig páran azt akarták elérni, hogy a "sátánista zenekart" be se engedjék az országba. Mr. Lordi különben rendszeresen visszautasítja, hogy sátánisták lennének, hiszen van például egy olyan számuk is, hogy Az ördög egy lúzer.

A Lordi a versenyen a Hard Rock Hallelujah című dallal indult, a dal szövegéből közlünk egy részletet, hevenyészett fordításban: "Mint a mennydörgés, leomlanak a falak / A sziklák görögni fognak / Ez az Apokalipszis / Most meztelenítsd le a lelkedet". Az ördögös-angyalos víziót szombat este 38 országban közvetítették, a műsort nagyjából százmillióan nézték.

A versenyen második helyen az orosz Dima Bilan végzett 248 ponttal, a harmadik Bosznia-Hercegovina versenyzője, a Hari Mata Hari lett 229 ponttal.

Comment:com

Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

  • Sztrugackij, Arkagyij - Sztrugackij, Borisz: Nyugtalanság Kedvezményes ár: 2542 Ft
  • Caramel: Vízió Kedvezményes ár: 3696 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!