Mária
-6 °C
-2 °C

Sohase mondd, hogy vége

2004.06.17. 12:20
Június 16, New York - a lépcsőházak ragacsosak a portól, a légkondicionált metróban nyirkosan tapad az utcán gyűjtött verejték. Este hét óra, a hőség nem enyhül, az ezüst csillámpor megolvad a szemhéjamon. Izgatottan fecsegő lányok viháncolnak előttem a mozgólépcsőn, az egyik pólóján Material Girl felirat, az arca fénylik a melegtől. Együtt sodródunk a Madison Square Garden felé, néhány perc és meglátom a vörös neonbetűket is. TONIGHT: Madonna, Re-Invention Tour, SOLD OUT.
Madonna ebben az évben úgy döntött, fogja a legordasabb, legelcsépeltebb klisét, amit az évtizedek alatt ráaggattak a világ Bravói, Poptarisznyái és Zenebutikjai, kifordítja, belebújik és pénzt csinál belőle. A re-invention fogalma (magyarul talán "újjászületés") magától értetődően csusszanhatott a képbe egy rövidre zárt Los Angeles-i brainstormingon: íme, az új turné, az ezerarcú Madonna válogatáskoncertje. A tavalyi album, az American Life mérsékelt sikere után ezúttal biztosra ment, és határozott mozdulatokkal porolta le a nyolcvanas-kilencvenes évek slágereit. Most komolyan, bele lehet abba kötni, hogy Holidaaay?

Igen

Tekintse meg képeinket!
Az aréna lassan telik meg, a 8 órára meghirdetett koncert végül csak 9 előtt nem sokkal kezdődik el. Akad addig is látnivaló, a VIP-széksorok kordonnal elkerített területére megérkeznek a sztárok, vakuk villannak, lódul a tömeg. Onnan, ahol én állok, lehetetlen megállapítani, ki az a hosszúhajú, karcsú nő, úgy döntök, hogy Nicole Kidman. Aztán mindenki elcsendesedik, leül az ötvenezer ember és a két óriás kivetítőn megjelenik az elmaradhatatlan videóinstalláció, Madonna sok-sok arca és hangja, ahogy a Jelenések Könyvének vészjósló sorait citálja a mélységből érkező fenevadról.

Végszóra, a színpad közepén egy süllyesztőből előbukkan a hús-vér Madonna is, strasszal és gyöngyökkel kivert fűzőben és fekete harisnyában. Elindul a Vogue. Strike a pose, mondja és égnek áll a lába, elképesztő formában van, ez aztán a jógaállás, könyéken. Egymást követik a dalok, ugrálunk az évtizedek között. Összesen négyszer öltözik át, a csillogó fűző után jön még katonalány, cirkuszi showgirl, kicsithippis fekete mellény nagyonhippis hajpánttal, és végül a fehér atléta a szerelmi vallomásnak is felfogható lobogó skótszoknyával.

Fojtás és hangtompító

Valahogy visszafogottabbak a jelmezek, nyoma sincs a megszokott polgárpukkasztásnak. Az egész koncert lefojtott, hangtompítós. A táncosok fegyelmezetten hajlonganak, a szexualitás legapróbb szikráját is gondosan eltapossák. A jól ismert dallamokat újragondolták persze, tisztességesen, ahogy koncertfelvételhez illik, de talán éppen ez okozza a csalódást; én azt a Material Girlt akarom hallani, azzal a félreismerhetetlen, dongó sample-lel az elején és nem ezt az akusztikus gitárosat, amit katonalány-Madonna elpenget most nekem. Az új Deeper and Deeper viszont telitalálat, a diszkógömbös eredeti helyett egy fájdalmas ballada bukkan elő és életemben először elgondolkozom a szövegén is. A legtöbb dal azonban csak lepereg előttem, pedig én és a többi középkorba hajló rajongó azért jött, hogy annyi év után újra lelkesen üvöltse, hogy Papa Don't Preach.

Szeretkezz, ne háborúzz, nna

Klikk a képre!
A majdnem kétórás koncert alatt Madonna szinte egyszer sem próbál kapcsolatot teremteni a közönséggel. Van egy hellonewyork és egy nagyszerűekvagytok. Az egyetlen kivétel, amikor elmondja nekünk, hogy előző este nagyon megríkatta Michael Moore Fahrenheit 9/11 című filmje és arra kér minket, hogy mindenképpen nézzük meg. Közelednek a választások, erős a politikai vonal, az American Life alatt a kivetítőn hosszú percekig sebesült, vértől csepegő iraki gyerekeket látunk, aztán egy George W. Bush-nak maszkírozott férfi tüzet ad egy Szaddámnak maszkírozott férfinak, majd bárgyú mosollyal hozzábújik.

Jó sok ilyen elemista-szájbarágós videót láthatunk ezen az estén, az Imagine kezdetű békedallam alatt például zsidó kisfiú arab kisfiút ölelget és aztán együtt erednek a focilaszti után (a témában inkább ajánlanám a Clash Rock The Casbah videóját, az legalább vicces). A koncert utolsó dala a Holiday, ezúttal fémes, elektronikus alapra kenve, VIT-es lendülettel kihangsúlyozva a mondanivalót, miszerint "Come together in every nation" - és már ott is vannak a zászlók a kivetítőn (a magyart nem láttam, de a ciprusira tisztán emlékszem), hogy aztán a koncert utolsó perceiben már csak két zászló maradjon: Izrael és Irak nemzeti zászlaja. Értve vagyok?

Vége

Nézem őt, ahogy befeszíti a bicepszét, ahogy húszéves dalokat énekel újra, és amikor ahhoz a sorhoz ér a Don't Tell Me-ben, hogy "Don't ever tell me to stop" (Soha de soha ne mondd nekem, hogy hagyjam abba), hirtelen elhalkul a kíséret, lelassul a ritmus és ott áll egyedül, szemben a rajongókkal, a CD-vásárló/letöltő fanatikusokkal, az utánzókkal, velünk. Ne kérjetek erre, nem hagyom abba, soha. És hát akkor megbocsátok neki mindent, a távolságtartását, a demagóg képeskönyv-üzeneteket, a néha kisikló hangját, az előnytelen skótszoknyát. Csak tudnám, milyen lesz a következő Madonna. Merre indulhat egy ilyen "újjászülető turné" után? Mindegy. Ne hagyd abba.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!