Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!A popzene - a klasszikus és kortárs komolyzene körén kívül eső műfajok teljes spektruma, a rocktól a dzsesszig, a raptől a világzenén át az elektronikus tánczenékig - támogatásáról indított vita a látszat ellenére többről szól, mint hogy néhány elkényelmesedett zenész rástartolt volna az állami pénzre. Arról van szó, hogy amennyiben a mai kultúra részének tekintjük ezt a szférát, akkor érdemes végiggondolni, hogy gazdasági és jogi szempontból milyen állapotban van a közeg, melyben működik.
A Hard Day's Night
Magyarországon a rendszerváltás a popzenében is megtörte a szocialista monopóliumokat. Kialakult a műfaj kapitalista struktúrája, e közeget mégis katasztrofálisnak, visszahúzónak érzékelik a levél szerzői és aláírói. Elsősorban azért, mert szerintük a szűk belső piacon a legkommerszebb termékek előállítóin kívül másnak alig jut tér (a fővárosból nemigen látszik, de a vidéki lehetőségek még korlátozottabbak).
A popzene állami támogatása nem a szabad piacgazdaság és a nemzedéki lázadás istenétől való elrugaszkodott gondolat. Angliában a Beatles óta tisztában vannak azzal, hogy az ország egyik legkelendőbb exportcikke a populáris zene. Ez nem azt jelenti, hogy a Beatles szorul támogatásra, csupán azt, hogy a politika a kultúra részeként ismeri el a popzenét, azt vallja, hogy más művészeti ágakhoz hasonlóan ez is pozitív hatással lehet egyének és közösségek életére, gondolkodására, prosperitására, s ezért a maga eszközeivel hozzájárul ahhoz, hogy megszülethessen, és megtalálhassa közönségét odahaza és külföldön. Ezen dolgozik a British Council, de a pesti koncertélet tanúsága szerint ugyanezt teszi a Francia Intézet is.
Punk & Roll
A nyílt levél kétféle reakciót váltott ki: élesen elutasítót és jószándékú, megnézzük-mit-tehetünk félét (amitől akár maradhat is minden a régiben).
|
Az önmagát "heti popkulturális megmondó mail"-ként megha-tározó weblap, a Subbacultcha (www.matula.hu/subbacultcha/) ekképp díjazta a felvetést: "A faszkorbácsot ezen a héten a magyar popzene Jancsó Miki bácsival megfejelt egésze kapja a GYISM/NKÖM illetékeseihez címzett nyílt levélért. Azon nem lepődtünk meg, hogy olyan macskajancsik, mint Kimnovák Péter és Prieger Zsolt (Anima Sound System - a szerk.) az államban látják a boldogulást, de a Lukácsot (Tankcsapda - a szerk.) például eddig jobb fejnek tartottuk. Megvan az a sztori, amely szerint Bródy János a nyolcvanas években azt hozta fel a Bizottság ellen, hogy ezek csak képzőművészek, és nincs is nekik ORI-vizsgájuk? Na, most már nekünk is van kit leköpni, és lehetőleg ennek a szarnak az aláírói most már ne nagyon adjanak ki lemezeket, és ne is tartsanak koncerteket. "
Finomabb hangszerelésben, de erre az alapállásra helyezkedett Seres László is (Állami szubkultúra, Népszabadság, augusztus 11.). A publicista nem vitatja, hogy ez a műfaj is teremt értéket, sőt "a nemzeti kultúra része", de visszautasítja, hogy a popszakma közpénzt kaphasson "a munkaköri leírásában előírt kulturális lázadáshoz". Szerinte popzenészek ne formáljanak jogot állami szubvencióra, éljenek meg a többé-kevésbé működő piacról, ha tudnak.
Van ebben valami. Tényleg komikus elképzelni, amint egy szakadt punkzenekar támogatásért pályázik. De kérni nem kötelező, aki korrumpálva érezné saját művészetét, ne tegye. Viszont, mondjuk, a vidéki városok kulturális életére - s így a zenei színtérre is - jótékonyan hathatna egy klubhálózat-erősítő program. Nem logikus csípőből elutasítani a popzene egészének állami támogatását, ha a kultúra más területein magától értetődően elfogadjuk a közpénzekből folytatott mecenatúrát. Ki lehet dolgozni egy értelmes rendszert, csak el kell kezdeni gondolkozni rajta - ezt üzeni a nyílt levél.
A megszólított minisztériumok közül az NKÖM részéről Vass Lajos politikai államtitkár még a Szigeten nyilatkozott az MTI-nek, hogy a tárca nyitott a kezdeményezés iránt, "megfontolja, miként lehetne a Nemzeti Kulturális Alapprogram (NKA) támogatási rendszerébe bevonni az értékes műveket alkotó könnyűzenei előadókat", s áttekinti, hogyan lehetne növelni a műfaj képviseletét az NKA zenei kollégiumában. A GYISM érdemi reagálása lapzártánkig nem érkezett meg.
E történet kulcsszereplője az NKA, a hazai kulturális élet legjelentősebb és a kormánytól független mecénása lehet (működéséről: Narancs, 2002. december 19.).
Tűz van, babám
Az NKA bevételeinek kb. 98 százaléka származik a tágan értelmezett kulturális termékek és szolgáltatások járulékaiból. 2002-ben 5,5 milliárd forintot oszthatott szét zömmel pályázati alapon, idén kb. 7,5 milliárdot fog. Az NKA belső rendszere művészeti ágak szerint épül fel: a 15 szakkollégium egyike a zenei. A nyilatkozatot aláíró zenészek szerint azért is számot tarthatnának a jelenleginél komolyabb támogatásra, mert a zeneipar jelentős befizetője az NKA-nak: lemezek, műsoros kazetták eladása után 2, kölcsönzésük után 3 százalék a kulturális járulék, és ugyan a világtendenciával párhuzamosan a hazai piac 2002-ben az eladott darabszámban 15, értékben 13 százalékkal esett vissza, a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének adatai szerint ez így is 5,3 millió darab hanghordozó eladását jelenti közel 8 milliárd forint értékben, a szintén járulékköteles üres kazettából pedig kb. 2 millió darabot importáltak.
Az NKA bizottságának e témakörhöz legközelebb álló tagja, Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője a nyílt levéllel kapcsolatban ennyit mondott a Narancsnak: "Az első adandó alkalommal beviszem a bizottság elé, és javaslom a megtárgyalását." Az NKA elnöke, Harsányi László a hvg.hu-nak ugyan azt nyilatkozta, hogy a zenészek által felvetett kérdések megoldása nem elsősorban az NKA dolga, "fenntartó" (értsd: állandó, működési költségeket fedező) támogatást nem folyósíthatnak, csak produkciókat támogatnak, ám ugyanő a tv2-ben a zenészek közül meghívott Nagy Gergellyel (Kimnowak) beszélgetve lehetségesnek tartotta, hogy a zenei vagy a közművelődési kollégiumon belül legyenek kifejezetten popzenei célokra megpályázható pénzek. A műsorban nem hangzott el, de ezek összege valahol 100-200 millió forint között lehetne évente.
Az NKA zenei szakkollégiumát vezető Ittzés Mihály, a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet főigazgató-helyettese a Narancsnak válaszolva felhívta figyelmet, hogy a pályázatok meghirdetéséhez testületi döntés kell, neki csak egy (rossz esetben duplán számító) szavazata van. A populáris műfajok elnyomásának vádját visszautasítva hangsúlyozta: Victor Máté zeneszerző - akárcsak elődje - "megbízható, érték-központú szemlélettel bíró szakértője" a szakkollégiumban e műfajnak, de elismerte, "lehetne nagyobb képviselete is e területnek a kurátorok között".
Victor Máté már az NKA tíz évvel ezelőtti megalakulásakor javasolta: kapjon külön szervezeti egységet a műfaj. Elképzelhetőnek tartja, hogy növekedjék a zenei támogatásokból kb. 15 százalékkal részesedő "könnyűzene" aránya (idén eddig 19,4 millió forintot ítéltek meg a dzsessz, 5,8 milliót a pop-rock, 4 milliót a folk-etno kategóriákba szorítható pályázatokra), és aláhúzza: a pályázás lehetősége adott. Az azonban "kissé avíttnak" tűnik számára, hogy a kapitalizmusban az állam vegye hóna alá ezt a műfajt, holott ez inkább a belőle profitáló intézmények, vállalkozások dolga lenne. A lemezkiadóknak is be kéne szállniuk az innováció támogatásába, ahogy elmondása szerint a nyílt levélben megszólított Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület teszi (a jogdíjak bizonyos százalékából pályázatokkal támogatván elsősorban tagjai műveinek megszólalását, megjelenését, komoly- és könnyűzenében egyaránt összesen kb. 25-25 millió forinttal), vagy a zenei előadóművészek szakszervezete, amely Kőbányán dzsessz-pop-rock iskolát működtet. Az utánpótlást segítő intézmények közé sorolja a Magyar Rádiót is, amely Huszti Zoltán szervezésében havonta kétszer néhány számot rögzít kezdő együttesektől a Petőfi adó Új generáció című műsora és az archívum számára.
Sika, kasza, léc
A nyílt levél megfogalmazásában főszerepet játszott Németh Róbert, a Heaven Street Seven basszusgitárosa és Lovasi András, aki ismertsége révén kiválóan megjelenítheti a témát a nyilvánosság előtt. Persze nem ő az egyedül alkalmas szóvivő. Nagy Gergely is exponálta magát a témában (sőt, ő vitte azt a nyilvánosság elé: A nemzeti kultúra szélén, HVG, március 1.), Novák Péter énekes pedig televíziós szereplései jóvoltából szintén ismert arc - ezért is lenne értelmetlen azzal vádolni, hogy saját zenekara érdekében kaparna állami pénzekért. E látszat elkerülése végett húztak a Kimnowak tagjai más zenekarok (Anima, Kispál, Heaven) nevét viselő pólót is, jelezve: nem ők a fontosak, hanem a megoldandó ügy.
"Arra szerettük volna felhívni a figyelmet - mondja Nagy Gergely -, hogy tökéletesen szétmállott a műfajt körülvevő közeg, nincs körülötte semmi, ami valahogy a kultúra részévé tehetné. Nem gondoljuk, hogy állami pénzen kéne javítani a mainstreamen kívüli összes csatorna rendkívül fejletlen állapotán. Nem mondjuk, hogy be kellene avatkozni a piac mechanizmusaiba. Ebben a piacban ma nincs pénz, egy átlagos magyar család havi 600 forintot költ kultúrára, ez nem fogja fenntartani ezt a műfajt. Mi csak azt mondjuk, hogy a popzenét körülvevő közegnek vannak a közművelődéssel érintkező szegmensei, olyan pontjai, ahol esetleg belenyúlhatna az állam: ha a vidéki klubhálózat, a művelődési házak hálózata a mostani lepusztultságon túljutva képes lenne zenekarokat meghívni, akkor mindenfelé beindulna az élet, lapok és helyi rádiók jönnének létre, kialakulna egy alternatív közeg, amely fenntarthatná ezt a zenét. A nyílt levél azt szorgalmazza, hogy mondasson ki: ez a műfaj a nemzeti kultúra része, nagy N-nel és K-val, és ha ez megtörtént, annak legyen következménye. A kultúrafinanszírozás segíthetne egyenlő feltételeket teremteni, mert most szinte csak a kommersz létezik. Ha más is ugyanolyan esellyel jut el a hallgatóhoz, akkor tud dönteni, kell-e neki. Nézzük meg, mi tud megélni ezen a rossz állapotú piacon, mi nem, és mely pontokon lehetne segíteni. El tudnám képzelni, hogy támogatni lehetne egy új zenekarok bemutatását szolgáló lemezsorozat kiadását, magyar lemezek határon túli terjesztését vagy egy intelligens vidéki lemezbolthálózatot. A mi fölvetésünknek egy átfogó diskurzusba kellene illeszkednie, mert a kultúrafinanszírozás egészével van zűr: bármelyik területre nézel, a kialakult rendszer egyszerűen nem tud mit kezdeni az újonnan létrejövő alakzatokkal."
"Nehéz kérdés, hogy egy zenekar megalapítását mennyiben tekintjük kortárs művészeti tevékenységnek és mennyiben gazdasági vállalkozásnak - teszi hozzá Novák Péter, aki Nagy Gergellyel együtt 1983-ban A Cég együttesben lépett a nyilvánosság elé. - Nehéz megmondani, hogy a kultúrtörténet részeként kezeljük-e, vagy azt mondjuk, oldja meg a problémáit önmaga. De aki azt mondja, hogy a kultúrának ez a területe éljen meg a piacon, az nincs tisztában a magyarországi feltételekkel. Ez a piac évek óta nem létezik, a nemzeti nyelven előadott zene nem tudja magát fönntartani. A mi törekvésünk arra irányul, hogy az egész spektrum megmutatkozhasson, és ne csak arra legyen lehetőség, hogy olcsón összetákolt, kizárólag gazdasági érdekből megcsinált produkciók juthassanak el a közönséghez, hanem az igényes munkák is. Kínálatnak nem azt nevezem, ha egy kereskedelmi tévé roadshow-t szervez fél playback zenékkel, hanem azt, ha minden városban van egy-két-három klub, ahol hetente párszor koncertet tartanak. Nem a gazdaság, hanem az értékrend felől kell megközelíteni ezt a problémát, de nagyon nehéz kérdés, hogy ki és mi határozza meg az értékrendet, milyen szellemben írnak majd ki pályázatokat, ha egyszer eljutunk odáig, és kik fognak dönteni róluk."
Szőnyei Tamás
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
