További Showbiz cikkek
Egy nappal azután, hogy a Magyar Televízió zsűrije (köztük Harsányi Levente, Gundel Takács Gábor és Szulák Andrea) úgy döntött, idén Mark képviseli Magyarországot a moszkvai Eurovíziós Dalversenyen, az énekes kiadója hivatalosan is jelezte: a 19 éves énekes visszalép a jelöléstől.
"Tudomásunkra jutott, hogy a Magyar Televízió szakmai zsűrije által kiválasztott szerzemény dallama egy svéd televíziós műsorban már hallható volt. Erről sem a lemezkiadó, sem Mark menedzsmentje nem tudott, ezért adhattuk be a versenyre" - szerepel a Warner Music szerdai közleményében.
Az eurovíziós szabályzat szerint a versenydalok korábban nem szerepelhettek nyilvánosan sem színpadon, sem televízióban, így „a kiadó vezetője, a menedzsmenttel és az előadóval együtt felülvizsgálta az eurovíziós dallal kapcsolatos felvetéseket”, és visszaléptek a jelöléstől.
![](http://index.hu/cikkepek/0902/kult/mark.jpg)
Az MTV öttagú zsűrije az elmúlt három hét alatt beérkezett 105 dalból a 19 éves Mark felvételét választotta a magyar versenydalnak. Mark számának címe Vigyen a szél (eredetileg: How We Party), zeneszerzője pedig a svéd Figge Boström, akinek nevéhez olyan együttesek slágerei fűződnek, mint a Westlife, az Ace of Base, Emilia vagy az Alcazar.
A döntés után egy nappal az Eurovíziós Dalfesztivál egyik legjelentősebb rajongói honlapja, az esctoday.com megírta, hogy a dalversenyre jelölt magyar produkció, a svéd Figge Boström szerzeménye nagyon hasonlít a svéd Big Brother 2006-os évadának főcímdalára, amit egyébként szintén a svéd zeneszerző jegyez.
A Valami Amerika 2 versenyez helyette
Az MTV a visszalépés után úgy döntött, hogy Tompos Kátya Magányos csónak című dala fogja képviselni Magyarországot a májusi Eurovíziós Dalversenyen. A Nemzeti Színház művésze által előadott dal a 40. Magyar Filmszemlén a szórakoztató közönségfilm díjával jutalmazott Valami Amerika 2 című filmben hangzott el először. A decemberben bemutatott betétdala azért nem sérti meg az Eurovíziós Dalfesztivál versenykiírását, mert abban csak az szerepel, hogy 2008 október 1-je előtt már bemutatott dalok nem indulhatnak.