Caramel nyerte a Megasztárt

2005.05.01. 08:02
A hatalmas felhajtással, a Papp László Sportarénában rendezett döntőn Molnár Ferenc Caramel szerezte meg a szólóalbum készítésből, lakásból és autóból álló díjat.
A TV2 második zenei tehetségkutató versenyén a 23 éves Molnár Ferenc Caramel lett a győztes, és ezzel elnyerte a szóló album készítésének lehetőségét, egy új lakást és egy autót.

A szombati döntő helyszínén, a Papp László Sportarénában már este fél nyolckor óriási tömeg és fülsiketítő zaj fogadta a érkezőket: több mint tizenkétezer rajongó jött el, hogy drukkolhasson Palcsó Tamásnak vagy Molnár Ferenc Caramelnek, netán azért, hogy ismét láthassa együtt a nagy csapatot.

Celebritik, hajtincsek

Miniszterek, képviselők, több száz fotós és újságíró, énekeskollégák és a felső tízezer tagjai egyaránt úgy érezték, jelen kell lenniük az eseményen, amelyen példátlan teljesítményű technikai és biztonsági háttér igyekezett megteremteni, hogy a műsor egyben igazi európai színvonalú show legyen. Ezt garantálta a hatalmas színpad, a táncosok és a döntőbe jutott összes versenyző fellépése is. Magyarországon sosem látott fény- és hangtechnika, sok ezer luftballon, konfettiágyú, pirotechnikai eszközök voltak bevetve, hogy ünnepeljék majd a győztest.

Görög Zita félig fonott hajtincseihez kombinévállpántos, míderes pezsgőszínű halpikkelyszerű estélyit viselt. Tilla, a másik műsorvezető is szokatlanul klasszikus eleganciában lépett a csillag alakú, óriási kifutójú színpadra, hogy mikrofonhoz szólítsa a két kissé megilletődött fiatalt.

The Ebony and Ivory

A dalok közül volt, amit egymásnak választottak, volt, amit a világhírű zeneszerző Billy Steinberg írt számukra. Igazi versenyhelyzet volt, amikor ugyanazt a számot, a Lerch István-Demjén Rózsi által írt Jégszív című szerzeményt adták elő. Némelyik produkció Palcsónak sikerült jobban, volt, amelyik Caramelnek. A duett - a The Ebony and Ivory - volt a negyedik és utolsó alkalom, amikor megmutathatta a két különböző korú, stílusú énekes, hogy mit tud.

Kedvencei minden megmozdulását óriási üdvrivalgással fogadta a közönség. Szinte mindenkinél volt mobiltelefon, amellyel fényképezett, üzent és persze szavazott a helyszínen is. Transzparensek, zászlók, virágok és táblák emelkedtek a levegőbe órákon keresztül, hogy népszerűsítsék a kiválasztott sztárt. A végső sorrendet is a rajongótábor döntötte el - többnyire szimpátia - szavazataival és sms-eivel.

Together forever

A Megasztár, amellett, hogy a csatorna utóbbi éveinek legsikeresebb műsora volt, egyben óriási üzlet is a reklámbevételek révén, és tetemes profitot hozott a mobilszolgáltatóknak.

A döntő záróakkordjaként Caramel meghatottan énekelte el kedvenc saját dalát. Utána sem széledt szét a stáb: óriási bulin ünnepelt a csapat, ami aztán családi, baráti körökben folytatódott. A versenyzők nem búcsúznak egymástól, hiszen szerződésük még jó néhány koncertre kötelezi őket. Ez egyben lehetőséget ad arra is, hogy sorsukat egy ideig nyomon követhesse a kereskedelmi tévécsatorna.