Mária
-6 °C
-2 °C

Az Operaház jó hírneve megsértésért perli a Turandot szervezőit

2004.11.09. 16:54
A Pekingi Opera vasárnapi Turandot-előadása elmaradt Budapesten, a jegyek egy részét már nem váltják vissza. Hétfőn Győrben viszont megtartották az előadást.
A Magyar Állami Operaház kedden közleményben jelentette be, hogy a jó hírnév megsértése és kártérítés (elmaradt haszon) címén polgári peres eljárást kezdeményez a PESCOR International Concert Kft-vel szemben, amely szervezte a Pekingi Opera vasárnapra tervezett, s végül elmaradt Turandot-előadását.

A Magyar Állami Operaháznak közleménye szerint már nem áll módjában teljesíteni a jegyeket visszaváltani kívánók további követeléseit.

Az Operaházat a Turandot-produkció számára a PESCOR International Concert Kft. és annak képviselője, Pesti Attila bérelte ki, de a bérleti szerződést súlyosan megszegve nem fizette ki az Operaház bérleti díját. Ezért az utolsó határidő lejárta után az Magyar Állami Operaház vezetése úgy döntött, hogy az előadás megtartását ilyen körülmények között nem vállalhatja - szól a közlemény.

Arra is rámutat: a Magyar Állami Operaház a bérlő kérésére, jóhiszeműen biztosított helyet a jegyárusításhoz, de a jegyek nem a Magyar Állami Operaház nyomtatványai, hanem a PESCOR Kft. által kibocsátott belépők.

A Magyar Állami Operaház hangsúlyozza: a jegyek árusításából származó bevétel a PESCOR Kft-t illette: az Operaházban befolyt, mintegy 2.3 millió Ft-os bevételből a PESCOR Kft. bizonylatokkal igazolhatóan átvett 1.145 millió Ft-ot.

"Az Operaház 2004. november 8-án kifizette a kezelésében maradt bevételrészt a jegyet visszaváltani kívánó vásárlóknak, így ezek után nem áll módjában a további követeléseket teljesíteni" - mutat rá a közlemény, amelyben a Magyar Állami Operaház ismételten felszólítja a PESCOR Kft-t, hogy a hibájából elmaradt előadás következményeit viselje, és térítse meg a jegyek árát a vásárlóknak.

Az Index érdeklődésére Győrben közölték, hogy a Pekingi Opera hétfőre hirdetett Turandot-előadását ott megtartották.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!