Auguszta
5 °C
22 °C

Budapesten is elbúcsúzik Chris Rea

2006.03.02. 12:37
Kapcsolódó cikkek (1)
Vasárnap a Papp László Budapest Sportarénában lép fel a 25 éves pályafutással és több mint harmicmillió eladott lemezzel büszkélkedő Chris Rea. Ez az angol rockzenész búcsúturnéja, egészségi állapota miatt a jövőben csak bluesklubokban lép majd föl.

Március 5-én, vasárnap ér budapesti állomásához Chris Rea 2006-os turnéja, az angol rockzenész a Papp László Budapest Sportarénában lép fel. Ez Chris Rea utolsó koncertkörútja, a zenész ugyanis 25 éves pályafutás és a több mint 30 millió eladott lemez után felhagy a turnézással. A zenéléstől azonban nem távolodik el egészen, a jövőben bluesklubbokban lesz látható.

"Nem akarom, hogy az egészségügyi állapotom hátráltasson. Szeretek turnézni, ha lenne egy másik testem, ez volna a világ legkellemesebb munkája. Az egészségügyi állapotomat nem lehet előre megjósolni, sajnos, nem tudom garantálni, hogy nem leszek rosszabbul, ezért döntöttem úgy, hogy utoljára turnézom. Másfajta munkát kell keressek" - nyilatkozta Chris Rea.

Az innovatív blues-rocker 1951. március 4-én született Middlesborough-ban, érdekesség, hogy egészen 19 éves koráig nem fogott gitárt. 1973-ban csatlakozott a Magdalene nevű helyi bandához, akinek frontembere épp akkor hagyta ott a zenekart, hogy csatlakozzon a Deep Purple-höz. A nevét később The Beautiful Losersre változtató zenekar tiszavirágéletűnek bizonyult, így Rea 1977-ben elhagyta a csapatot és szólókarrierbe kezdett. 1978-ban megjelent debütáló albumával kezdõdött a mai napig tartó sikeres pályafutás. Majd jöttek sorban - szinte évente - a stúdióalbumok: Deltics (1979), Tennis (1980), Chris Rea (1982), majd mérföldkõként a Water Sign (1983), a Wired To The Moon (1984) és a Shamrock Diaries (1985), mellyel végre saját hazájában, Angliában is a slágerlisták élére került. A következõ három album az On The Beach (1986), a Dancing With Strangers (1987) és a tíz évet lezáró legnagyobb slágereket tartalmazó New Light Through Old Windows (1988) volt.

Chris Rea az 1989-ben megjelent The Road To Hell címû albummal és a címadó szerzeménnyel vált hazánkban is népszerûvé. Hasonló siker követte az Auberge (1991), a God’s Great Banana Skin (1992) és az Espresso Logic (1993) albumokat is. 1996-ban megadatott neki a lehetőség egy régi álma beteljesítésére: filmet készített egy kisfiúról, aki szenvedélyesen vágyik egy tűzpiros Ferrarira, természetesen a film zenéjét is ő készítette. 1998. január végén 17. lemeze jelent meg The Blue Café címmel, az albumról kimásolt elsõ kislemez, a Blue Café több rádiós slágerlistára felkerült.

A nagysikerű Road To Hell album folytatásaként 1999. november elején került a boltokban Chris Rea új albuma Road To Hell Part 2 címmel. 2000. október elején jelent meg Chris Rea következő lemeze, a King Of The Beach, melyről az első kislemez az All Summer Long című szerzemény lett. The Very Best Of címmel 2001 novemberének második felében került a boltokba egy válogatásalbum Rea leghíresebb dalaival.

Tavaszi hosszú hétvégék

Töltse az ünnepeket külföldön! London, Párizs, Róma városnézés, olasz hajóút.

Tervezi már nyaralását?

Segítünk! Válasszon célpontot nyárra útjaink közül! Tengerparti apartmanok előfoglalási kedvezménnyel!