További Showbiz cikkek
"Aggódom a gyerekekért. Olyan fiatal az a bébiszitter" - mondja előttünk a sorban egy sminkjét igazgató fiatal nő, majd átkarolja férjét, aki éppen a kamatlábemelés és a portfolió szavakat artikulálja a mobiltelefonjába. Körülöttünk a harmincas generáció titkos páholytalálkozója folyik, sikeres marketingszakemberek, intellektuális kényszerképzetekkel küszködő brókerek, ügyvédek és befutott termékmenedzserek készülnek megemlékezni a régi szép időkről.
Az alaposabb általánosítás után kiderül, hogy az egyszeri R.E.M-rajongó harmincnégy éves, borostás, szemüveges, és vonzódik a vadonatúj mobiltelefonokhoz. A női változat hasonló felszereltséggel készül, csak borosta helyett szolid sminkkel, és vékony rétegben felvitt szemránckrémmel szállítják. Azért a huszonéves korosztály is szép számban képviselteti magát, sőt elszórva ún. alternatív fiatalok is felbukkannak, bizonyítva, hogy még létezik az a középiskolás réteg, ami a Kispál mellé U2-t, R.E.M.-et, és elszórtan Quimbyt hallgat.
Mobilok újra
A családikisautó- és lakópark-reklámokba illő párok eközben lassan beszivárognak a küzdőtérre, már majdnem háromnegyedház van, pedig még sötét a színpad. Britney Spearst és Pinket már megalázta az idősödő zenekar, talán ez jó lecke lesz a koncertszervezőknek is: érdemes olyan rétegekre alapozniuk, akiknek nem kell fél évre előre kikérni a zsebpénzük, ha el akarnak menni egy külföldi zenekar koncertjére.
Az R.E.M. mindössze tizenöt percet késik, ráadásul bátran nem valamelyik MTV-slágerrel, hanem az 1987-es Finest Worksonggal indítja a koncertet. Az első ismertebb, zenetévés szám az Everybody Hurts, de ezt viszont már a hátul állók is éneklik, egy-két öngyújtó is előkerül, sőt kiderül, hogy a világító mobiltelefon-kijelzőt is jó hatékonysággal lehet érzelmesen jobbra-balra lengetni. A zenekar itt kezdi élvezni a koncertet, amit addig mintha kissé tanácstalanul prezentáltak volna, és a keverőnél ülők is többé-kevésbé magukra találnak, nem kell többé attól tartanunk, hogy lereped a fejünk teteje fültől fölfelé, mint az első billentyűszóló magas hangjai alatt.
Sajnálják
Az először meglehetősen puritánnak tűnő színpad végül többször is szájtátásra késztet minket. A felaggatott titokzatos rudakról kiderül, hogy színes fénycsövek, a kivetítő pedig ugyan kicsi, de jól koreografált videóklipekre konvertálja a színpadi eseményeket. A mi ízlésünknek talán kicsit sokszor bukkan fel rajta szimbólumként az iraki háborúkból ismerős vadászbombázó-célkereszt, de persze egy olyan koncerten, ahol az énekes elnézést kér az amerikai nép nevében, amiért ismét ifjabb George Busht emelték az elnöki székbe, ennél rosszabb is lehetne.
Get Up
Departure
Animal
Boy In The Well
So. Central Rain
High Speed Train
Everybody Hurts
Leaving New York
The Great Beyond
Swan Swan H
Turn You Inside Out
I Wanted To Be Wrong
Final Straw
Imitation Of Life
The One I Love
Walk Unafraid
Losing My Religion
ráadás:
What's The Frequency, Kenneth?
Drive
I've Been High
Permanent Vacation
I'm Gonna DJ
Man On The Moon
Utolsó kézfogás
A rajongók, a velünk lévő szakmabeli és a helyszínen tartózkodó erőnléti edzők elismerését kivívva a zenekar dupla ráadással, hat számmal jön vissza. A blokkot a What's The Frequency, Kenneth?-tel indítják, majd a Drive következik, mind a kettő rongyosra játszott, klipes szám. A lassú tempójú I've Been High után ismét levonulnak, a közönség pedig a kivetítőn egy világtérképen megtekintheti a turné eddigi állomásait. Budapesthez érve a megjelentek vérmérséklettől függően elérzékenyülnek, illetve extázisba esnek.
A ráadás második felében az R.E.M. legelső, illetve legfrissebb koncertszámát adják elő. Előbbiről, a huszonöt éves, Permanent Vacation című újhullámos punkrockandrollról Stipe megjegyzi, hogy ez a legrégebbi számuk, amit még játszanak. Zárásként újabb slágert, a Man On The Moont hallhatja a nagyérdemű, kezek a magasban, közönségénekeltetés, katarzis, feltör a gimnáziumi évek óta a könnyzacskókban bujkáló sírás.
"Ez volt az utolsó kézfogásod a legjobb barátoddal, zárunk" - bírják távozásra kicsit később a férfivécében az amúgy kínosan udvarias biztonsági őrök a kevésbé sietős látogatókat. Az utolsó metrót még épp eléri a közönség azon része, ami nem alacsony fogyasztású, kedvező hitelre vásárolt családi autóval távozik. A koncertszervezők minden bizonnyal elfelejtettek szólni a BKV-nak, hogy pár ezerrel többen várakoznak majd az utolsó szerelvényre, mint általában, így több száz ember nem fér be a roskadásig tömött kocsikba, és nem tehet mást, mint hogy tanácstalanul toporog a peronon. A forgalmi ügyeletes hölgy kedvesen elmagyarázza a hangosbemondóban, hogy már csak a felszínen tudunk továbbhaladni. El is indulunk felfelé, mellettünk egy nő éppen a bébiszitterével kiabál telefonon, nehogy egyedül hagyja a gyerekeket, csak mert ők késnek. A férj eközben megpróbál taxit rendelni, de mivel minden vonal foglalt, inkább a Losing My Religiont dúdolja, és hagyja, hogy vigye a tömeg.