Dráguló napijegy és 'hazamenős' hetijegy a Szigeten

2006.04.05. 16:55
Új jegyrendszer lesz az idei Szigeten: akik nem akarnak kint sátrazni, olcsóbban juthatnak heti belépőhöz. A napijegy idén hatezerbe kerül.

Tavaly már hetekkel a Sziget előtt nem lehetett hetijegyet kapni a rendezvényre, és volt olyan nap, hogy a napijegyek is elfogytak. Mivel idén még nagyobb érdeklődés várható, a szervezők úgy döntöttek, hogy a kiadható 25 ezer, hagyományos – "ottalvós-sátrazós" – hetijegy mellé további 15 ezer, olcsóbb – "hazamenős-nem sátrazós" – hetijegyet is kiadnak.

A napijegy idén 6000 forintba kerül. A hagyományos, sátrazós hetijegy elővételben május elejétől június 15-ig négy napijegy árába, azaz 24 000 forintba kerül majd. Június 16-tól öt napijegy ára, azaz 30 000 forint lesz a heti beugró. Ez az ár azonban a bejáratnál – a korábbi évek gyakorlatától eltérően – a Sziget kezdetével már nem emelkedik.

Kevesebb napijegy

Azok, akik nem a Sziget területén oldják meg a szállásukat, de élnének a hetijegy adta kedvezménnyel, idén először "hazamenős", azaz nem sátrazós hetijegyet vásárolhatnak. Ezt olcsóbban, elővételben június 15-ig 20 000 forintért, utána 25 000 forintért lehet majd megvenni. Mindkét típusú jegy személyhez kötött, a "hazamenős" jeggyel sátrat nem lehet behozni, tehát sem sátrazási lehetőség, sem a kempingszolgáltatás nem jár hozzá.

Miután idén a szervezők a tavalyinál több, összesen 40 ezer hetijegyet adnak ki, és a napi 65 ezer fős befogadóképesség nem változott, a naponta kiadható napijegyek száma – a tavalyi 40 ezer helyett – idén csak 25 ezer lesz. Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy 25 ezer napijegy már több Sziget-napon is elkelt, így a napi belépőt is érdemes lesz elővételben megváltani.

A tavalyi Szigeten az elővételes hetijegy június 15-ig 20 000 forintba, utána 25 000 forintba került, a helyszínen 30 000-ért lehetett hetijegyet venni. A napijegy 5000 forintba került.