Mária
-6 °C
-2 °C

Tankcsapda Über Alles

A hatvanas évek málló hangulata, ipari sarokcsiszolók és ütvefúrók, 2.0-ás rajongók XXS-es halálpólóban, meg persze emelkedő sörárak és a rock mennybemenetele. A Tankcsapda első stadionkoncertje a darabjaira hulló Kisstadionban.

A Kisstadiont 1959-ben kezdték építeni, 1961-ben adták át a látogatóknak, idézzük fel magunkban az érdekes tényeket, miközben megközelítjük a létesítményt, a pár beboroskólázott punk és a néhol füvön üldögélő emberek gyorsan meghozzák az adekvát Sziget-érzést, pláne hogy odabent már játszik valamelyik előzenekar. A Tankcsapda 17 éves fennállásának első stadionos koncertjét adja (bár Debrecenben a Főnix csarnokban már játszottak, de az nem stadion ugye), szóval mindenképp itt a helyünk, rocktörténeti esemény végülis.

Nem mondhatnánk, hogy az évek nyomtalanul múltak el az épület fölött. Ahogy fölmegyünk a tornacipőnk talpa alatt morzsolódó betonlépcsőkön, vérbeli újságíróként már fogalmazzuk a hírcímeket: "Összezúzta a Tankcsapda a Kisstadiont", "Jóvátehetetlen károk a műemléképületben", "Nem bírta a stadion a stadionrockot". Aztán később, amikor megszólal a párezer watt, már nem is tűnik annyira elrugaszkodottnak az ötlet, a körfolyosó üvegtáblái és a fémkeretek úgy zörögnek a basszustól, hogy rossz hallgatni, tényleg arra számítunk, hogy egyszercsak szerencsétlen statikai változások állnak be a szerkezetben.


Kattintson a képekért!

De hát a rock nem való gyáváknak, úgyhogy maradunk, és maradás közben némi meglepetéssel konstatáljuk, hogy a közönség legalább fele első generációs, harminc körüli vagy a fölötti rajongókból áll. (Biztos forrásból úgy értesültünk, hogy olyan kilenc-tíz ezren lehettek a koncerten, de a többség lement az állóhelyekre, ami szellős lelátokat, a küzdőtéren viszont a gyehennára emlékeztető vizuális élményt eredményez, amikor egy-egy húzósabb slágerre elkezd ide-oda hömpölyögni a foltokban félmeztelenre vetkőzött tömeg.)

Zenéhez illő szponzorok

A tinik valószínűleg mind odalent lubickolnak egymás verejtékében, mivel a lelátón és a VIP-páholyban (szó sincs vörös bársonykárpitozású székekről és ingyenpezsgőről, vannak viszont rohadó betonpadsorok és langyos dobozos sör 380-ért, 390-ért, végül 420-ért, a pultnál pedig mindvégig azt állítják, hogy eddig is ennyibe került), szóval itt leginkább csak idősödő, sőt néhol patakiattilásan kopaszodó rockerek rázzák a fejüket, tízes éveiket éppen hogy csak most kezdő gyerekeik társaságában.

Az biztos, hogy a 2.0-os Tankcsapda-rajongókra már a merchandising is felfigyelt, például kapható agyarországos kapucnis pulcsi XXS-méretben, sőt a liberálisabb szülők akár Jönnek a férgek-pólót is vehetnek nagycsoportos gyereküknek. Igazából azon sem lepődnénk meg, ha a Tankcsapda nemsokára kiadna egy gyereklemezt, mondjuk "Pogó Péter és a kis riffek" címmel, különben valószínűleg még az is jól állna nekik.

Persze a szponzorok inkább a vörösboros kólán tisztességgel megöregedett, negyven feletti rockereket célozzák meg, annál is inkább, mert a Tankcsapda országos turnéját az ipari szerszámokat kínáló DeWalt támogatja. Nem hisszük, hogy túl sok ipari sarokcsiszolót és fúrókalapácsot vásárolnának a rajongók, hiszen például nehézkes lehet egy ilyet hazavinni, amikor egyik kezünkben egy korsó sörrel, a másikban meg egy ismeretlen, tajt részeg lánnyal egyensúlyozunk a hevesen pogózó tömegben, de az biztos, hogy ha valaha dolgunk akad egy 26 milliméteres állómotoros fúró- vésőkalapáccsal, akkor közben a Senki nem menekült hallgatjuk majd teljes hangerővel.

Legjobb mérgek

A koncert nagyjából a Legjobb Mérgek című bestof válogatáslemez anyagára épül, közönségbarát a válogatás, hogy így mondjuk. Slágerek egymás után, a Mennyország tourist, Ez az a ház, Be vagyok rúgva, Fiúk ölébe lányok és a többi, nem soroljuk fel az összeset. Az új lemezről még nem játszanak túl sok számot, elhangzik a klipes Nem kell semmi, a Rock a nevem, a California Über Alles, a Füst és lábdob és természetesen a címadó Mindenki. Korábban már hallottuk, hogy lesz egy akusztikus blokk, ez végül úgy néz ki, hogy Lukács kiül egy gitárral egy bárszékre két lángoló olajoshordó közé. Egyszerű dal, Félre a tréfát, ilyesmik. Képeinken láthatják, ahogy az első sorban álló lányok olvadoznak, na az akkor történt.


Kattintson!

Szerencsére az Örökké tart után újra torzulnak a húrok, és még majdnem egy órán át rázkódik a Kisstadion: Mennyország Tourist és Legjobb méreg, miközben a kivetítőkön és a színpadon is olyasmi zajlik, amit eddig legfeljebb külföldről importált zenekaroktól kaptunk. Ha nem utálnák veszettül ezt a szót, akkor azt is mondhatnánk, hogy rockcirkusz, na.

A ráadás ráadása a Johnny a mocsokban, de olyan kegyetlen húzással, hogy nem győzünk elismerően bólogatni, különösen hogy a Punk'n'Roll című első lemez azóta a kedvencünk, hogy annó kölcsönkaptuk egy hússzor átmásolt kazettán (instrukciók: "hallgasd meg, debreceni zenekar, kurva jó").

A koncert után a gratulálók tömegében elverekedjük magunkat a színpad mögötti öltözőig, végül egészen Lukács Lászlóig jutunk, aki ahhoz képest, hogy most üvöltött végig három órát, feltűnően fitt, és csak mérsékelten rekedt, mondjuk mint egy torokgyulladásos varjú. "De ugye ez most nem interjú?" - kérdezi kicsit elcsigázottan. "Ööö, nem" - válaszoljuk bizonytalanul, úgyhogy most nem oszthatjuk meg Önökkel a sok insider értesülést, de a lényeg úgyis csak annyi (elnézést, mégiscsak idézünk), hogy "idejön ez a három vidéki tahó - persze jó értelemben mondom a tahót - és ezt megcsinálja, az nem semmi." Hát nem.