Mária
-6 °C
-2 °C

A U2-t levették a zeneipar leggazdagabbjainak listájáról

2003.03.13. 17:29
A U2 lekerült a listáról, rajta van viszont Ozzy, aki nem is énekel már, és Elvis, aki pedig halott.
A U2 lekerült a zeneipar legnagyobb bevételeit jegyzők listájáról. Történt mindez annak ellenére, hogy az együttes - 62 millió dolláros bevételével - tavaly még az első volt a Rolling Stone magazin táblázatában. Igaz akkoriban az Elevation tourral járták a világot, míg ezévben egy darab reciklizált albumot adtak ki, azt is Best Of Volume II címen.

A U2 együttes
Hogy ez a lista semmit sem jelent, egyébként mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az első helyet Sir Paul McCartney foglalja el, a Bitliszből, 72 millió besöprése révén. Második a Rolling Stones, ami nem meglepő. Annál inkább az, hogy felülről a 10. rubrikába bekerült Ozzy Osbourne neve, aki pedig már nem is tud énekelni, viszont engedte, hogy lakásába beszereljenek 567 darab folyamatosan működő kamerát.

Mielőtt úgy gondolnánk, hogy a legnagyobbat kaszálók listájára úgy lehet felkerülni, ha az ember megöregszik, és vállalhatatlan dolgokat csinál, meg kell jegyezni: Eminem is ott van első tíz között. Ő társaitól eltérően leginkább lemezeladásokból szerezte meg az első tíz közé kerüléshez, és egyéb egészségtelen ügyekhez szükséges milliókat.

Végezetül említsük meg az Elvis Presley nevű énekest is, akinek érdekessége, hogy a 12. a sorban, noha már meghalt.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.