Volt fesztivál, koszonom very mucho!

Abban mindenki egyetért, hogy a Volt fesztivál pont olyan, mint a Sziget, csak jobb. Például nem kell kisebb teljesítménytúrákat lenyomni minden este színpadtól színpadig, emiatt nem is ütközik az ember egyhén neurotikus baráti társaságokba, akik a főttkukoricáspultok és a bőrkarkötőárusok között tiporják a békés járókelőket, hogy odaérjenek időben a Depresszió-koncertre. Az emberek emiatt nyugodtabbak is, réveteg mosollyal sétálnak ide-oda, a ritkás hegyi levegő különben sem kedvez az idegeskedésnek. A fesztivál valószínűleg egyetlen kötekedős hangulatban lévő látogatóját természetesen mi fogjuk ki, de legendásan jó diplomáciai érzékünkkel hamar megoldjuk a dolgot ("Ööö...ööö...sajnos nem tudok segíteni.")

A városban mindenhol ki van táblázva, hogy merre kell menni a fesztivál helyszíne, a Lővér kemping felé, és viszonylag egyszerűen lehet parkolni is, sőt különösebb sorbanállás sincs a bejáratnál. Nincs nagy tömeg, bár péntek estére valószínűleg többen lesznek, már ha nem fog zuhogni az eső. Odabent van pár stand a szokásos batikolt cuccokkal, vicces polókkal, marihuánaleveles csuklószorítókkal és mindenféle nyakba akasztható biszbasszal, a legjobb befektetésnek mégis a négyszáz forintos esőkabát tűnik, tekintve, hogy az eső hol jobban, hol kevésbé, de csöpörészik, a legjobban persze pont a kubai hangulatot prezentálni hivatott Sergent Garcia koncertje alatt. Szerencsére azért felhajtott gallérral kibírható.

Sopron massive

A Kispál és a Borz a szokásos, megbízható formáját hozza, mindenki együtt énekli még a kajasátorban is, hogy "Nem mondjuk nõknek, hogy szép vagy, ők a farkunkra azt, hogy de szép nagy". Belekezdenek az Emesébe, amit Lovasi azonnal leállít, mondván, hogy ő igazából utálja ezt a számot, ezért csak a billyentyűszólót játsszák el. Stabil minőség, a közönség a koncert végeztével elégedetten vonul át a söröspulthoz. Útba igazítunk az Edda-koncert felé egy tájékozódási képességét vesztett fiatalembert, aki felsőtestén csak egy széles, öntapadós szalagot visel, és figyelmeztetjük, hogy azt levenni kellemetlenebb lesz ám, mint felragasztani. Megköszöni az információt.

A csütörtök este fő attrakciója, Sergent Garcia tisztességes dancehallprogrammmal készült, dj-vel és élő dobbal, valamint három énekessel, szóval aki a lemezek alapján latin fiesztahangulatra, neadjisten "világzenére" (van ugyanis, ahol így kategorizálják) számított, annak most csalódnia kellett. Szerencsére pozitívan, Garcia őrmester, Manu Chao személyes jóbarátja ugyanis perceken belül megcsinálja a bulit, gyomorig hatol a basszus, a többséget az eső sem zavarja, csak a felfoghatatlan okból kecses fehér bőrcipőben érkező hölgyek navigálnak a sárfoltok között fedett helyek felé.

Libre-libre!

Meggyőződésünk, melyet a néhanapján Magyarországra látogató emszí, El Condorsito alapozott meg, nevezetesen hogy a raggához a spanyolnál jobban egyetlen nyelv sem illik, most végérvényesen megerősödik. Sergent Garcia ellenállhatatlanul mozgatja a tömeget, egyszer még le is guggoltat mindenkit a réten (egyedül egy Nirvana-pulóveres fiú marad állva, összefont karral, szánakozva néz körül), aztán egyszerre kell felugrani. Azt hiszem, ilyet utoljára az óvodában csináltam, de tagadhatatlanul jól esik.

Sergent Garcia a továbbiakban kifejti, hogy nem akarunk háborút, békét akarunk, illetve hogy "Libre-libre-libre-libre-libre-libre-libre!" (próbáljuk gyorsan kimondani!), emellett az egyik leggyakrabban használt kifejezései a "koszonom" és a "koszonom very mucho". Az énekesnő egyetlen számban ereszti ki a hangját, mi meg csak nézunk egymásra, hogy ezt eddig miért nem csinálta. A koncert vége felé még egy jamaikai skát is játszanak, amiben a fúvósrészeket közösen éneklik, még a közönségtől is kicsikarják a "ta-ta ta-taaa"-t. A soproni massive egyébként is nagyon hálás, legalább négyszer hívják vissza a csapatot a színpadra, akik látható örömmel mindannyiszor vissza is jönnek, sőt egy fotót is készíttetnek a honlapjukra, háttal a közönségnek, hogy látszódjon a tömeg.

A "salsamuffin"-sztár koncertje után mosolygós emberek rajzanak széjjel, sokan további karibi ritmusokra vágyva a Pannonia Allstars Ska Orchestra éppen kezdődő koncertje felé veszik az irányt, mi pedig, az önsorsrontás bajnokai, vissza Budapestre.